– Mikor, miért indította el a Tivai Társaság olvasóklubját?

– 2017-ben kezdtük megtartani az olvasókörös beszélgetéseket két csoportban: Csíkbánkfalván, majd Csíkszentmártonban. Nagyon szeretem a szépirodalmat, mindig a könyvek között éreztem jól magam, és a Kalot Olvasóklubjának egyik tagjaként már tudtam, milyen nagyszerű érzés megbeszélni az olvasottakat, nemcsak azért, mert elmélyíti az olvasmányélményt, hanem azért is, mert fontos felismerésekkel jár: ezek a beszélgetések közelebb hoznak önmagunkhoz, segítenek feldolgozni magánéleti történéseket. Szerettem volna, ha a környezetemben más is megtapasztalná, hogy milyen jó úgy közösségben lenni, hogy közben ilyen szempontból is gazdagodunk, fejlődünk. Tényleg úgy érzem, hogy az irodalom egyfajta terápia.

– Hogyan alakultak meg az első csoportok?

– Kezdetben személyesen szólítottam meg azokat, akikről tudtam, hogy szeretnek szépirodalmat olvasni, aztán szájról szájra kezdett járni a dolog, így ki is alakultak a csoportok. Volt, hogy kölcsönkértünk a Kalot könyveiből, aztán pályázattal sikerült anyagi forrást szerezni a könyvekre a Tivai Társasággal, így meg tudtuk vásárolni, amire szükségünk volt. Egyre több csoport jött létre: a bánkfalvi és a szentmártoni csoport után Nyikómalomfalván és Kovásznán is lettek olvasókörök, most Csíkszentgyörgyön is alakult egy. Az alcsíki csoportoknak én vagyok a vezetője. Nekem nagyon pozitív visszajelzés az, hogy Csíkszentgyörgyre például nemcsak falubeliek járnak, hanem Tusnádról, Csíkszeredából, Csíkmadarasról is jönnek érdeklődők. Úgy tűnik, sikerül olyan értékeket közvetíteni, amelyek miatt megéri ennyit utazni hétköznap, munka után is.

– Az iskolában nem irodalmat tanít, de becsempészi az olvasást az oktatási tevékenységbe?

– Az iskolában is bevezettem egyfajta olvasási programot, az olvasómaratont. Pedagógusként úgy érzem, hogy nekem is felelősségem, hogy a tanulók olvasóvá váljanak: most az iskolai könyvtárak világnapja alkalmából plakátkészítő versenyt szervezünk a tanulóknak, amelyen egy irodalmi mű plakátját kell megrajzolniuk. A gyerekeket szerintem rá kell nevelni az olvasásra, hozzá kell szoktatni őket, hiszen annyi minden másra figyelhetnek manapság, és fontos lenne, hogy a sok minden más mellett néha a könyvekre is figyeljenek.

– Milyen könyveket olvasnak az olvasóklubban?

– Kezdetben azokat a könyveket olvastuk, amelyeket a Kalot olvasóklubjaiban is kézről kézre adtak, magyar és világirodalmi műveket. Most többnyire kortárs regényeket forgatunk, de igyekszem helyi vonatkozású műveket is beemelni. Mindenképp szépirodalmat, nem szórakoztató írásokat választunk. Nem azért, mert kellemes, hanem azért, mert a valóság megértésében segít. Volt, hogy mondták már, hogy inkább valamilyen könnyebb olvasmányt szeretnének, de ennek nem az a célja, hogy ponyvát olvassunk. Persze néha becsúszik egy-egy olyan könyv, amelyen könnyen átesünk, amely nem mond sokat. 

– Ennyi év után, úgy, hogy személyesen is ismeri a klubtagokat, mit gondol, milyen hatása van mindennek az olvasókörök tagjaira?

– Sokan egyre igényesebbé váltak, és rájöttek, hogy izgalmasabbak azok a könyvek, amelyekről két óra beszélgetés után is tudtunk újabb és újabb szempontok szerint beszélgetni, mint azok, amelyeket húsz perc alatt megbeszéltünk.

– Meg kell említeni, hogy emellett író-olvasó találkozókat is szervez a helyi közösségnek, helyi szerzőkkel.

– Igen, azt is fontosnak tartom, hogy ismerjük meg azokat a szerzőket, akik köztünk élnek. De nemcsak költőket és írókat hívunk meg, hanem történészeket, néprajzosokat vagy akár amatőr képzőművészeket is. Legutóbb kiállításmegnyitón gyűltünk össze Csíkszentgyörgyön, majd Csíkszentmártonban, ugyanis Stoian Paul amatőr képzőművésznek szerveztünk egy tárlatot, amelyen a saját képregényeit állította ki.

– Nem megterhelő a munka és a hétköznapi teendők mellett még három olvasócsoportnak a vezetője lenni, emellett szervezője, mozgatórugója is egy ekkora olvasóközösségnek?

– Úgy érzem, hogy tenni kell valami értékteremtőt a közösségért, amelyhez tartozunk. Ezért nem teher számomra, hogy készülnöm, terveznem kell, és jelen is kell lennem a találkozókon. Azt hiszem, másképp nem is lehetne ezt csinálni. Sokat adnak a visszajelzések. Egy-egy jó szó vagy a segítség folytatásra biztat.