A Homoródszent­már­ton­hoz tarto­zó Abásfalva szépen megőrizte hagyományos népi építészetének több fon­tos elemét, amelyben nagy szerepe volt László János vál­lalkozónak is, aki Alszegben kilenc régi házat újított fel, beleértve a saját szülőházát is. Ebben a környezetben került sor a győri Széchenyi István Egyetem építészhallgatóinak nyári táborára, amelybe be­kap­csolódtak a maros­vá­sár­­helyi Sapientia egyetem táj­építész hallgatói is, akik Ho­moródkeményfalván épí­tettek egy megpihenőállo­mást a temetőkertben.

De miért éppen Abásfalva és Homoródkeményfalva?

Nagy Kristóf, a győri egyetem ötödéves építészhallgatója ki­ta­­lál­­ta, hogy szeretne épí­tő­­tábort szervezni, mert szá­mára a visegrádi táborok nagyon szimpatikusak vol­tak. Mivel Csíkszeredában dol­­gozott három hónapot Esztány Győző építésznél, tőle kért információt a helyszín kiválasztásáról. Itt ke­rült a képbe az abásfalvi és homoródkeményfalvi gyöke­rű Márton Ildikó építész, aki végül segített összehozni a tábort. 
– Győző, tudva azt, hogy megnyertem a Magyar Művé­szeti Akadémia ösztöndíját, hozzám irányította Kristófot. Amikor először meghallottam, hogy fából terveznek, ezen a vidéken pedig minden kőből van, elsőre nem is tudtam, mit találjak ki. De abban biz­tos voltam, hogy nagyon meg akarom őket hívni, mert szükség van Abásfalván és Keményfalván is ilyen fiatalos lendületre, impulzusra. Egy óvatlan pillanatban sikerült meggyőzni őket, hogy Abás­falva a világ közepe, pedig nekik már több potenciális helyszín is volt a tarsolyukban. Saját pályázatból fizették a szállásuk és az étkezésük, illet­ve az építőanyagok nagy részét. Tehát gyakorlatilag ez az építmény tőlük egy ajándék – mondta Márton Ildikó építész.

Unitárius kivitelező, unitárius statikus mérnök, unitárius vendéglős és unitárius szállásadó

Mivel egyházi területen helyez­kedik el, a ház célja az is, hogy közösséget formáljon. Ezt a fajta közszolgálatát már végzi, ugyanis a kivitelező, a statikus mérnök, a vendéglős és a szál­lásadó is unitárus vallású. A fa­luhoz erős szálakkal kötődő László János vállalkozótól is nagy kedvezményt kaptak a szállásra, ugyanakkor az Uni­cons cég tulajdonosa a tábor teljes ideje alatt ren­del­kezésünkre bo­csá­totta a cég felszerelését, illetve öt ácsot. A homoródalmási Almá­ri­um kisvendéglő pedig első alkalommal vállalta az éte­lek kiszállítását, szintén kedvez­ményesen. 
– A tábor ideje alatt hasz­nálhattuk a közbirtokosság épü­letét, ahol mosdó és konyha is van, de mindenképp kellett egy olyan hely, egy fedett tér, ahol akár színpadot, asztalokat, székeket is el lehet helyezni nagyobb rendezvények esetén. Adta magát a helyszín, hogy ki­egészítse a már meglévő zárt közösségi épületeket.
A Horváth-ház utolsó lakó­járól kapta a nevét, szintén László János vásárolta meg és adományozta a területtel együtt az unitárius egyházközség szá­mára azzal a céllal, hogy pótolja azt a közösségi teret, ami most van kialakulóban. 

Az 1800-as években épí­tett kőház még nem volt megkutatva, de a tábor ideje alatt nagyon sok építész szem­ügyre vette, és év végéig lehetőség adódik egy profi feljavítási terv elkészítésére, a megfelelő kutató szakemberek bevonásával. A házban kiál­lí­tó­tereket hoznának lét­re, aminek első állomása a tábor felénél megtartott bokréta­ünnepen Andorkó Attila beszol­gáló lelkész fotókiállítása volt. 
A tábor ideje alatt a közös munka öröme mellett más ese­mények is színesítették a min­dennapokat, például sza­bad­téri mozi helyszíne is volt a Horváth-ház udvara, amelyet mécsesek világítottak be, a kö­zönség pedig a helyiek által hozott rongyszőnyegeken ülve élvezte a műsort. A diákok saját maguk tábori pólót is szitáztak a faluban élő reklámgrafikus, Molnár István segítségével. 
A tábornak egyéb hozadéka is volt, például Sárpátki Zol­tán szobrászművész eljött kö­rülnézni, és egy spontán akció során a templomkertben lévő millenniumi emlékművet meg­tisz­tította.
A diákok esős időben ké­peslapokat készítettek, illetve bútorokat terveztek, hiszen sze­retnének visszajönni egy hosszú hétvégére bútorokat készíteni az udvarra, amelyet majd összehangolnak a Ványo­lós Endre vezette maros­vá­sárhelyi tájépítészek munká­jával.
Márton Ildikó bízik abban, hogy fel tudták hívni a régi házra is a figyelmet, hogy ne teljes hadirokkantként kezeljék az emberek. Ahogy fogalmazott, hirtelen olyan szép történet alakult ki, hogy reméli, lesz folytatása. 

Szakmai előadások neves építészekkel

A tábor kéthetes időtartama alatt számos előadást hoztak tető alá, neves építészek for­dultak meg az elnéptelenedő településen. 
– A motivációnk az volt, hogy valamit adjunk vissza a fiataloknak, és erősítsük kap­csolati tőkéjüket, szakmai tu­dásukat. Ezért volt szándékos az előadás-választás a csűr­építészetről, a helyi építészetről, egy nagyobb léptékkel az or­ganikus építészetről, illetve a romániai településfejlődésről. Építészként elsősorban az kel­lene nekem elégtétel le­gyen, hogy áll a pavilon, de elsősorban mégis az volt, hogy a helyiek ilyen szép számban bekapcsolódtak a programokba, a bokrétaünnepen tele volt a templom, és az azt követő programokon is mindenki jól érezte magát. Ugyanilyen elég­tételt jelentett az a pilla­nat, amikor az abásfalvi cigány­zenekar a Horváth-ház udvarán hosszasan muzsikált, és nagyon élvezték a győri fiatalok – mondta Ildikó, akinek gyökerei miatt mindig is szíve csücske marad a két település.
Ildikó idén ősztől elnyerte a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíját, így ez a küldetés valamilyen szinten feladattá is vált a következő három évre. A programja az Építészeti ke­resztszülő program a Homoród mentén címet viseli, aminek lényege, hogy összehozza az érdeklődő építészeket azokkal a helyiekkel, akik házfelújítással kapcsolatosan kérdeznének, ér­demi, helytálló válaszokat szeretnének kapni. Abásfalva is része volt a megyei tanács 2013-ban lezárult falu­képvédelmi programjának, most pedig újra vállalta, hogy frissíti a faluképet. 
– A Leader kezde­mé­nye­zésére most elindult egy folyamat, hogy tanács­ha­t­áro­zattal helyi érdekeltségi ér­tékké nyilvánítják az öreg házakat, és be lehet csatolni Abásfalvát, Keményfalvát is. Azért fontos, hogy jogi hátteret adjunk, hogy forrásokat tudjanak lehívni ezekre a házakra, mintha mű­­emlék státusa lenne az épületnek – tette hozzá Ildikó.

„Itt úgy éreztük, megérkeztünk…” 

– Ősszel vetettem fel az ötletet a szaktársaimnak, akik gyakran járnak építőtáborokba, hogy mi lenne, ha szerveznénk egy saját építőtábort Erdélyben, ugyanis alapképzés után Esztány Győző építésznél vol­tam három hónapot Csíksze­redában szakmai gyakorlaton, és itt képzeltem el a tábort. Győző kötött össze Márton Ildikóval, hogy van neki egy szuper projektje a Homoród mentén, ahol még a népi építészet érzékelhető, s amit a hallgatóknak is jó lenne meg­tapasztalniuk. Ildikóval egyez­tetve párhuzamosan már ősszel megkerestük az egyetem épülettervezés tanszék veze­tőjét, majd a dékán urat is, hogy miként tudnánk ezt a tábort lemenedzselni. Találtunk ok­tatókat, akik kísérték a projektet, Ungerhofer Dániel és Tátrai Júlia fektetett bele sok munkát, illetve tantárgyi keretet kaptunk a tavaszi félév folyamán. Ildikó elő­adást tartott, mesélt erről a vidék­ről. Közben elkészült egy kis­film is, amiből szintén meg­ismertük a környezetet, és té­len mi is eljöttünk három nap­­ra. Amikor megérkeztünk ide, a szervezéssel járó sok stressz után úgy éreztük, meg­­érkeztünk – meséli Nagy Kris­tóf építészhallgató, a tábor kezde­ményezője. A diákokat elkísérte a szakkollégium prog­­ram­igaz­gatója, Kottmayer Tibor is.
A pavilon tervét az építész­mérnök-hallgatók tervezték, öt csoport alakult ki, a nyilvános bemutatók után választották ki a megépült pavilont. 
– Voltak itt veteránok, akik már több építésztáborban részt vettek, így nem volt ide­­gen tőlük a szerszám. Az egye­temnek is van egy kisebb esz­közállománya, amit ma­gunkkal hoztunk, és Gábor Jánosnak, az Unicons cég veze­tőjének kö­szönhetően elké­szült az ala­pozás, illetve ácsokat is ren­delkezésünkre bocsátott. Így még tanulhattunk is tőlük – me­séli az élményeket.

A tetőszerkezet libbenő szoknyára vagy a kaszálás mozdulatára emlékeztet

Ugyan felmerült a kultúrcsűr ötlete is, de egyrészt az nagyobb léptékű lett volna, nem sikerült volna befejezni két hét alatt, másrészt a faluban nagyon sok elhagyatott csűr van, így inkább azokat kellene feljavítani, mint­sem újat építeni.
A formavilágról elmondta, hogy szerettek volna a ha­gyományokból ihletődni, de azért törekedtek az újításra is.

– A tervezőcsapat találta ki a tetőben ezt az íves felnyitást, méghozzá azért, mert ennek az építménynek a helyén egy csűr állt, s amikor megérkeztünk, azt tapasztaltuk, hogy a kert­ből átlátunk a dombokig, és nem szerettük volna teljesen eltakarni a tájat. A pavilon ti­zenkét méter hosszú és négy és fél méter széles. Ez a tetőforma a libbenő szoknyára emlékeztet, vagy ahogyan a kaszával vágják a rendet. Még egy játékosság van a szerkezetében, a 45 fokkal el­forgatott talpszelemen, amit Ungerhofer Dániel tanárunk javasolt. A rombusz alak vissza­térő motívum, a Horváth-ház kapuján is megjelenik, s ugyanez a mintázat jelenik meg az oromfalban is. A színe egyrészt azért lett kék, mert a Homoród mentén nagyon sok kék ház van, másrészt bele­simul a mögötte lévő égbe. Mo­tívumként szerettük volna ezt az épületet iderakni, hogy legyen a közösségnek egy he­lye, és mementóként felhívni a figyelmet a felújításra váró Horváth-házra – tette hozzá Kristóf, aki társaival folytatná a tábor hagyományát akár más Hargita megyei településen is.

„Senki nem akar hazamenni” 

– Nagyon jól éreztük ma­gunkat, a helyiek most is és legutóbb is tárt karokkal vártak és kedvesen fogadtak. Annyira csendes és szép ez a vidék, hogy senki nem akar hazamenni a város zajába. Itt minden olyan egyszerű, nem nyúlkálunk a telefonunk után, elfoglaltuk magunkat. Már régóta szerettem vol­na visszajönni Erdélybe, hogy meg­nézzem a rejtett kin­cseket, és ez jó alkalom volt, hogy a helyi viszonyokat is megértsük, a helyiek életébe is bepillantást nyerjünk. Már így is nagyon szép a pavilon, de amikor elkezdik használni, szeretni az épületet, és a környezete is kialakul, más színben fogjuk látni – osztotta meg gondolatait Horváth Kalliszta társszervező, a győri egyetem hallgatója.