Gál Barna, a Bögöz községi Értéktár létrehozója elöljáróban elmondta: amikor megalakult az Értéktár Bizottság, azon törték a fejüket, hogy miként fogjanak hozzá a faluképvédelemhez. Szerettek volna egy gyorstalpalót elvégezni ebben a témában, ezért szükségük volt egy olyan szakemberre, aki irányt tud mutatni.
A meghívott Köllő Miklós építész, urbanista, műemlékes szakmérnök paraszti kultúrában nőtt fel, annak ellenére, hogy művészcsaládból származik. Úgy véli, ha értékvédelemmel szeretnénk foglalkozni, akkor a tájjal kellene kezdenünk.
– Ez a környezet, amiben élünk, egy háromszáz éves kultúrtáj, aminek csak egy része az épített örökség. Ezt az Európában egyedi tájat egy nemesi közösség, a székelység hozta létre. Ez a biodiverzitás sehol nem létezik, ezért jár ide Károly király is. Egyrészt csodáljuk a népi kultúrát, másrészt, ha valaki bunkó, azt mondjuk rá, paraszt – hozta fel példának a fogalmak ellentétes értelmezését. Szerinte rengeteg feladat vár ránk, hisz a legtöbb helyen a faluképet elveszítettük. A tapasztalat az, hogy minél inkább félreesik egy-egy település a főúttól, annál inkább megmarad érintetlenül a falukép.

A táj egyedisége
Noha a falukép az elmúlt évszázad során sokat változott, a táj kevésbé. A mi vidékünkre még a nagyon keskeny, egymás melletti szalagparcellák jellemzőek, amelyek nagyon színes képet adnak, majdnem permakultúraként működnek.
– A patakok menti fűzfa- és égersorok jelen vannak a tájban. Sajnos a patakoknak hátat fordítottunk, de régen ennek is megvolt a funkciója. Az öreg parasztház elé gyümölcsfát ültettek, ami nyáron árnyékot tartott, télen beengedte a napsugarat és gyümölcsöt adott. Mindenkinek más-más időszakban termett a gyümölcse, így csereberéltek. Amikor aztán kockaházakat építettek a régi házak helyébe, kivágták ezeket a fákat és megszüntették ezt a szociális hálót is – hívta fel a figyelmet arra is, hogy régen tudatosan alakították környezetüket.
Elmondta: mi még ismerjük a kaszálókon, legelőkön fellelhető gombákat, gyógynövényeket, viszont ezt a tudást már nem adtuk át gyerekeinknek.
A tájban jelen vannak a források, gyógyvizeink, borvizeink, kertjeink, bányáink, templomaink, kopjafáink, az emberek, akik itt élnek, a ló, a kályhacsempe, a határkerülés, a búzaszentelés, a farsang, amely mind-mind része ennek a kultúrtájnak,ennek az örökségnek. 
– A tradíció és innováció mindig is kéz a kézben járt, hisz a ma innovációja a holnap hagyománya. Tehát a hagyomány nem egy fix dolog, minden, ami haszontalan, kikopik a hagyományból, és minden, ami hasznos, beépül. Nem biztos, hogy mindent meg tudunk őrizni, de még ismerjük annak a tudásnak egy részét, amit a régiek. Ugyanakkor nem látjuk ezt az értéket, vakok vagyunk, pedig ez volna az az erőforrásunk, amit paradigmaváltással fenntartható fejlődéssé változtathatnánk – mondta Köllő Miklós.

Az öreg háznak eszmei értéke van
A régi parasztházaink nemzedékeken keresztül kicserélődtek. Legtöbb településen nagy házakat építettek, amelyek fenntarthatatlanok. A szakember szerint a fejlesztésekkel nem lenne gond, ha odafigyelnénk, hogy tájba illőek legyenek épületeink. Példaként hozta fel, hogy a nagy színes épületek elterelik a figyelmet a templomról.
– Fontos lenne megértenünk: ha helyi anyagokkal dolgozik az ember, akkor azzal a szomszédot, a megbízott mestert segíti, aki itthon taníttatja a gyerekét, nem pedig egy multicég tulajdonosát. Nálunk, ha valaki beleszületett egy portába, nem akarja elhagyni, otthagyni, míg az amerikaiak vagy nyugatiak többsége nem ragaszkodik a házhoz, hisz egy élet alatt akár tízszer is költözik. Egy öreg ház nem azért értékesebb az új háznál, mert jobb a funkcionalitása, szigetelése, hanem mert eszmei értéke van, ezt örököltük. A ritkasági értékénél fogva lesz nagyobb értéke – mondta. Régebb nyolc ember lakott egy konyhában, ma egy ember szeretne nyolc szobában lakni, tette hozzá.
Szerinte könnyebb alakítani az igényeket a házhoz, mint a házat az igényekhez. Le lehet mondani bizonyos dolgokról, a vágyak és a szükség között van egy kis különbség.
– A régi házak lakhatóvá tételekor a tetőtér úgy hasznosítható, hogy a faluképben a ház nem változik. Nem múzeumként kell ezeket a házakat őrizni, hanem tovább kell gondolni a mának. Ha megnézzük a tornácos házainkat, mindig megjelenik mögötte a táj, van egy átláthatóság. Érdemes ebben gondolkodni, amikor új részeket rak az ember a házához, hogy lássa a tájat – tanácsolta a régi ház felújítása kapcsán.
Ugyanakkor a fiatalok figyelmét is fel kell kelteni a régi értékek iránt, „például az iskolásoknak pályázatokat kellene kiírni, hogy kútgémet fényképezzenek, vagy régi kilincset, ablakot, zsalut, nagymama poharát, rokolyáját, bármit, így ezzel ők kapcsolatba kerülnek a régi dolgokkal. Olyan digitális eszközeink vannak manapság a gyűjtésre, amivel mindenki tud élni”.
Az építész szerint egyetlen ház képes elrontani egy egész utcaképet. Egy-egy porta mesél: a kapu és a ház homlokzata a reprezentáció, kifejezi, hogy ki lakik mögötte. A csűr állapota beszél arról, hogy laknak vagy sem a portán, van-e élet.
Úgy véli: funkciót kell adni minden régi háznak a helyes összefüggések és harmónia megteremtésével, hogy élni lehessen benne, hisz a mai életvitelünk más – összegezte a konferencia zárószavaként.
A találkozót a magyarországi agrárminisztérium Hungarikum pályázatának segítségével sikerült megszervezni.