– A tájépítészet sokak számára még mindig kevéssé ismert szakma. Mivel foglalkozik valójában egy tájépítész?

– A tájépítészet az egyik környezettervezési szakma, a terület- és településrendezés, az építészet és ez utóbbihoz kapcsolódva az épületgépészet, az épületstatika mellett. E szakmák szorosan egymáshoz kapcsolódnak, egymást kiegészítik, de vannak közöttük átfedések is. Leegyszerűsítve, egyike a két átfogó, építési jellegű környezettervezési szakterületnek: amíg az építészet főleg épületekkel, az épített terekkel foglalkozik, és majdnem kizárólagosan az embernek tervez, addig a tájépítészet a be nem épített terekkel, a szabadterekkel, az azokat meghatározó topográfiával, növényzettel, vízi elemekkel, és nemcsak az embereknek, hanem a többi élőlénynek is tervez.

– Sokan úgy vélik, hogy a tájépítészet a jövő egyik meghatározó szakmája lehet. Miért?

– A tájépítészet egy fiatal szakma, a jelen és még inkább a jövő meghatározó szakmája, ugyanis egy olyan világban kell a saját szűkebb-tágabb környezetünket megtervezni, amelyet az egyre nyilvánvalóbbá váló klímaváltozás, az egyre kiszámíthatatlanabb természeti jelenségek, a nagy szárazság és a nagy árvizek, a településeken a zöldfelületek hiánya, a szennyezett levegő, a víz hiánya alakítanak. És ezen körülmények között a lakókörnyezet megtervezése olyan szakembert igényel, tájépítészt, aki jártas ezekben a kérdésekben, a fenntarthatósági, az ökológiai jellegű problémák kezelésében. A frissen elfogadott új romániai építési-területrendezési kerettörvény is nagy hangsúlyt helyez a tájra, a táj rendezésére-építésére, a szakmára.

– A Sapientia tájépítész­kép­zése milyen lehetőségeket kínál a hallgatóknak, és milyen pálya vár rájuk a diploma megszerzése után?

– A négyéves képzés elvégzése után a tájépítészpálya számos lehetőséget kínál, a környezettervezésben, a környezet építésében, közterek rendezésében vagy kertépítésben, azaz a kivitelezésben, szakvállalkozások, például faiskolák működtetésében, de akár önkormányzatoknál vagy más szakintézményekben is.

– Gyakran mondják, hogy egy város vagy falu a közterein keresztül mesél önmagáról. Mit árulnak el az erdélyi települések közterei?

– Az erdélyi települések régi és új közterei nagyon beszédesek, annak ellenére, hogy néha csendbe burkolóznak, de talán ezáltal is üzennek, a hely, az erdélyi táj otthonosságát, emberléptékűségét, amely az idült ideiglenességében fogant jobb sorsra érdemességében már-már megmosolyogtatóan bájos, néha nagyszerű, máskor meg esetlen, de végső soron a mienk.

– Mitől lesz egy köztér valóban élhető és nem csupán szép?

– A szépség egy esztétikai fogalom, időről időre, emberről emberre változik, hogy ki hogyan érti, nehezen mérhető. Az élhetőség egy olyan kritérium, amely talán fontosabb egy adott köztér minőségének a mérhetőségében. Egy köztér jó, jól működik, ha a közösség, az emberek használják, ha szeretik, ha gondját viselik, ha magukénak érzik. Ebben segíthet a fa árnyéka, amelybe húzódni lehet, az ivókút, amely szomjat olt a tűző napon, vagy egy pad a patak mellett, amelyen meg lehet pihenni, ha elfáradtunk. Mind-mind egyszerű és nagyszerű dolgok egy élhető köztéren.

– Az utóbbi években sok település újította fel főterét. Mi alapján lehet megítélni, hogy egy ilyen beavatkozás sikeres volt-e?

– Amint a korábbi kérdés válaszában is már említettem, egy beavatkozás sikeres, ha a közösség, az emberek használják, ha szeretik, ha gondját viselik, ha magukénak érzik a megújult közteret. És nyilván ez egy folyamat, szükség van időre, hogy megszokják, elfogadják, hogy egy megújult köztér beérjen.

– Hogyan lehet a történelmi örökséget úgy megőrizni, hogy közben a mai igényeknek is megfeleljen?

– A történelmi örökség, a jó hagyományok nagy érték lehetnek, gyakran bennük sűrűsödik össze több évszázad tapasztalata, de nyilván terhet is jelenthetnek napjainkban, ha nem érezzük sajátunknak ezt az örökséget. Ahhoz, hogy használni, hasznosítani tudjuk a mai igények közepette, elsősorban alaposan, figyelmesen, alázattal meg kell ismerni a történelmi örökséget.

– Milyen szerepe van a zöldfelületeknek a városaink és falvaink jövőjében?

– Kulcsszerepük van a zöldfelületeknek a városaink és falvaink jelenében és jövőjében, mert általuk lesznek, maradnak élhetőek a településeink. És elengedhetetlenek az ember és természet megromlott viszonyának rendezésében.

– A klímaváltozás milyen új feladatokat ad az építészeknek és tájépítészeknek?

– A klímaváltozás bizony mindannyiunkra ró feladatokat. Építészekre talán azt, hogy kevesebb, jobb és környezetbarátabb épületet tervezzenek, a tájépítészekre pedig azt, hogy az épületek közötti be nem épített tereket élhetőbbé tegyék a növényzet, a víz segítségével. A vízi környezet, a természet újból jelen kell legyen településeinken.

– Melyek azok az értékek, amelyeket a legfontosabbnak tart megőrizni Erdély településein?

– Nem biztos, hogy ki lehet emelni egyik vagy másik értéket, de talán az emberléptékűség, a sokszínűség, a ter­mé­szetközeliség a legfontosabbak között találhatók.

– Milyen hibákat lát leggyakrabban a felújítások vagy új beruházások során?

– Építészként talán az alázatosság, a figyelmesség hi­ányát nevezném meg, ami aztán esetenként abban ölt testet, hogy az apró kis történeti értékeinket a nagy hagyományőrzés jegyében le­dó­zeroljuk, a több száz éves fát kivágjuk, mert bezavar a látványba, vagy hogy éppen a növényzetet, a patakot tárgyként kezeljük.

– Hogyan lehet megtalálni az egyensúlyt a fejlődés és az örökségvédelem között?

– Nehezen, folyamatosan próbálkozva, tanulva, kísérletezve, de azért, ha egy mód van rá, akkor nem görcsösen.

– Ha választhatna egyetlen erdélyi települést, amely példaértékű a településkép vagy a közterek szempontjából, melyik lenne, és miért?

– Több ilyen erdélyi település is van, de talán a sajátos helyzetéből fakadóan Torockó mindenképpen példa­értékű lehet.

– Mit tanácsolna azoknak az önkormányzatoknak, amelyek emberléptékűbb, zöldebb és élhetőbb települést szeretnének kialakítani?

– Minél többet beszéljenek, rendszeresen konzultáljanak a helyi közösséggel, vonják be a környezetalakítási folyamatokba, és közben bátran forduljanak a szakemberekhez, építészekhez, tájépítészekhez. Nem kell egyből megváltani a világot, talán jobb, szerencsésebb apróbb, köznapi lépésekkel kezdeni.

– Amikor egy városban vagy faluban sétál, mi az, amit elsőként észrevesz, és amit egy laikus talán nem is lát?

– A hely, a terek hangulata ragad meg legelőször, valami sajátos, egyedi, amit az adott helyhez társítok, ami aztán arra emlékeztet, és amit általában magammal is viszek. Ezt a hangulatot keresem, amikor új vagy már ismerős helyeken járok.

– Mit üzenne azoknak a fiataloknak, akik pályaválasztás előtt állnak, és érdeklődnek a tájépítészet iránt?

– Bármilyen környezettervezési szakma nehéz, de szép, és talán a tájépítészet az, aminek segítségével a legtöbbet tehetjük az élhetőbb környezetért napjaink nagy kihívásai közepette.

– Milyen új kompetenciákra lesz szüksége a jövő tájépítészének? Elég lesz a tervezői tudás, vagy egyre fontosabb lesz az ökológiai, környezetvédelmi és társadalmi szemlélet is?

– Már most jelen vannak, fontos az ökológiai, környezetvédelmi és felelős társadalmi szemlélet a tájépítészeti tervezésben, de a változó környezeti körülmények miatt bizonyosan új kompetenciákra is szüksége lesz a jövő tájépítészének, és talán elsősorban a tervezési rugalmasság kapcsán.