Hirdetés

A székelyföldi parasztházak tájszólásai

Dr. Köllő Miklós PhD, építész, műemlékes szakmérnök, urbanista
Becsült olvasási idő: 9 perc
A székelyföldi parasztházak tájszólásai
Fotó: dr. Köllő Miklós

Míg kívülről Székelyföld egységesnek látszik, addig valójában minden folyó mente és ezen belül minden patak mente más és más, számtalan apró árnyalatban különböző hely, ahol csak egy picit különböznek a kapuk, a csűrök a szomszéd völgyekben lévőktől, a viselet és a tánc is egy picit más, s mikor megszólalt az egykori atyafi, akkor beszéde helymeghatározóként működött: a falut is meg lehetett mondani, ahová való. Így például Gyergyóban pontosan bemérhető volt a szárhegyiek jellegzetes „éá”-ja, a remeteiek vaskos „rrrr”-je, a csomafalviak rövid o helyetti „ö”-je, az újfalviak jellegzetes „í”-je. Pedig csak egy zsebkendőnyi területről beszélünk.


Hirdetés


Elvásott mostanra ez az ízes helyi beszéd, talán mert mindenki a magyarországi tévécsatornákat nézi, mára már csak az szűrhető ki, hogy homoródmenti, csíki, háromszéki stb. vagy netán gyimesi a megszólaló – de még mindig érthető az anekdotikus udvarhelyi sírkőfelirat, hogy „Itt es jobb, mint Csíkban”.
Megpróbálom (táj)építészeti szempontból körbejárni ezeket a sajátosságokat, mert az építészeti terroir jelleg megőrzése szempontjából fontosak lesznek, ha felfedezzük az épület környezetének sajátosságait, és megpróbáljuk tiszteletben tartani.

dr. Köllő Miklós

A táji tagozódás egyik oka: a földrajzi és éghajlati jellemzők

Földrajzilag a területet a klasszikus morfológiai lépcsőfokok jellemzik: hegygerincek, lejtők, hegylábak, dombok, teraszok és folyómedrek. Ebből a változatosságból különböző fizikai-földrajzi és emberi-földrajzi folyamatok és jelenségek (mikroklíma, vízrajzi hálózat, növénytakaró, emberi tevékenységek, geodemográfiai potenciál, településszerkezet) származnak.
Már az 1528-as első nyomtatott Magyarország-térkép, a Lázár-térkép dombokkal és hegyekkel tagolt területként ábrázolja a „Terra Siculorumot”, messziről is érzékelve a terület kisvilágokból felépülő szerkezetét. A térség hegyei tektonikus és vulkanikus eredetűek, a törésvonalban elhelyezkedő, a terület kincsének számító ásványvizekkel. Az éghajlat mérsékelten kontinentális, azzal a különbséggel, hogy ha a hideg egyszer megvethette a lábát a hegyközti medencékben, nehezen szorul ki onnan. Emiatt az éves átlaghőmérséklet és az évi fagyos napok száma között jelentős különbségek vannak a dombos, folyókkal tarkított dombvidék és a zordabb, hidegebb, hegyközti medencék között. Így Háromszéken és Marosszéken, részben Kézdiszéken a tavasz két-három héttel korábban érkezik, mint a csíki, gyergyói, avagy kászoni részeken. Hasonlóképpen, az előbbi esetekben az erdők lombhullató fákból állnak, szemben a hidegebbnek említett területek tűlevelű erdeivel. Ez nagyjából meghatározza az építőanyagokat is, valamint érthetővé teszi, hogy helyenként miért szőlővel vagy a fagyra érzéketlen lécezéssel árnyékolták a tornácot.

dr. Köllő Miklós
De ez a mai állapot. Mert ha a terület helyneveit faggatjuk, vagy kézbe vesszük a XVIII. századtól létező katonai térképeket, más erdőtakaróról tanúskodnak: bükk-, csere- és tölgy­erdőket, nyíreseket, égerfás területeket találunk a patakok mentén. Veresbükk, Kicsibükk, Bükkloka, Bükkhavas, Bikszád, Csereoldal, Cserehát, Nyírkert, Kiseger, Nagyeger – hosszan folytathatnám. És ez más építészeti részletképzést jelentett, mert a puhafát nem lehet úgy faragni. Így ma Gyergyóban, ahol ma már mindenhol fenyő van, nehezen hihető, hogy egy-egy öreg ház vagy kötött nagykapu tölgyanyagát ott helyben vágták ki – és létezett faragott kapu ott is, ahol ma csak a fenyődeszka s -léc egyszerű ritmusa gyönyörű, mintegy leckét adva abból, hogy a kevesebb több. De a lecke arról is szól, hogy bár változott a világ, továbbra is tudtunk saját építészeti nyelvünkön beszélni.

Máig élő kézművesség. Érték és időkapu

A Székelyföld városaiban anakronisztikusan hosszú ideig fennálló céheknek, illetve a késői iparosítás miatt szinte napjainkig túlélő háziiparnak köszönhetően mifelénk nem veszett ki a magas szintű kézművesség. Nyugaton egy évszázada, a XIX. század utolsó, a XX. század első két évtizedében az Arts and crafts / Művészetek és Kézművesség mozgalom a hagyományos kézművesmesterségek számára utolsó mentőövet jelentett, az ipari tucattermelés „jellegtelen” termékeivel helyezkedett szembe. Erőteljes befolyást gyakorolt az európai művészetekre egészen addig, amíg az 1930-as években kiszorította a modernizmus. Utána nem igazán beszélhetünk folytatásról… Most kezdik újra felfedezni azt a kézművességet, amely mifelénk hagyományosan családokhoz és területekhez kötődött, újabban pedig a hagyományok iránt érdeklődő egyre képzettebb amatőrökhöz (értelmiségiekhez), és amit nem kell újra kitalálni, mert még mindig él. Kovácsmunkák, káposztáskádak, fahordók, ha­­­­gyományos festett bútorok, fonás, szövés, gyapjú- és kenderfeldolgozás, szőnyegkészítés, viseletkészítés, bőrművesség, fazekasság, csempekályhák gyártása és építése, baconi cserép, szalmakalap-készítés: lehet, hogy fehér hollók, de vannak még, rajtunk múlik, hogy nyáron viselünk-e szalmakalapot, tudjuk-e éltetni ezeket a mesterségeket. Hagyományosan, mint az egyre szélesebb körben elterjedő házikenyér-készítést, vagy innovatívan, mint a kézművessajt-készítést.

dr. Köllő Miklós

Vernakuláris vagy tradicionális a népi építészetünk?

A vernakuláris építészet helyi anyagokat és hagyományokat használ fel elemi építészeti feladatok megoldására, általában profi építészek felügyelete nélkül. Tipikus építési megoldásai a regionális kulturális és történeti környezetet tükrözik.  Ezzel szemben már a 18. században említik a Székelyföldön összerakott, szétszedett, majd más vidékeken újjáépített faházak „exportját”. És a székely ácsokat, pallérokat ott találjuk a középkori fejedelmi építkezésektől kezdve a nagy szocialista építkezéseken át egészen Makovecz Imre sevillai pavilonjáig. Itthon ezek a mesterek kalákában építik a házakat, s az eredmény több mint pusztán paraszti örökség, valamilyen formában tükrözi a székelység kollektív nemes voltát. Azt az ágrólszakadtat, amelyben az egyszerű, az luxus, de amelyet felmérni Kós Károly sem restellett, mielőtt építészetében hasznosította.

Helyi építőanyagok, helyi mesterségek

A paraszti józan ész – minden ökologikus építészet tulajdonképpeni alapja – a helyi anyagokat helyezi előtérbe. Így öreg házaink a dombvidéki területeken keményfából (például tölgy), a hegyközti medencékben pedig fenyőből épültek.
A vízifűrészek elterjedése óta a deszka mindenütt jelen van. Ezt használták a köztes tereink (tornác, „eresz”) részleges lezárására, a homlokzat burkolására, kapunak, kerítésnek. A XVII. századból már vannak adataink arról, hogy a fenyődeszkákat és gerendákat szekéren szállították Gyergyóból Marosszékre és Erdély más részeire, a gyergyói deszkák árát az erdélyi fejedelmi rendelkezések korlátozták.
A dránica és zsindelyek hasított fenyőből készültek, az előbbi két-négy milliméter vastag, körülbelül 80 cm hosszú, az utóbbi keresztmetszete háromszög alakú, a vastagabb szélén hornyolt, így egymásba illeszthető, hossza nem haladja meg a 60 cm-t. Vannak olyan területek, amelyek a zsindelyfödést részesítik előnyben (Udvarhelyszék), míg a dránica Gyergyóra, Csíkra, Gyimesre jellemző.
A vályog kevésbé van jelen. A faanyag szempontjából szegényebb, Mezőség felé nyíló területeken fordul elő. Mindig egy szerkezetileg jól méretezett faváz kitöltéseként jelenik meg Sóvidéken, a Nyárádmentén. De nem lehet ennyire általánosítani, Gyergyóban is láttam vályogházat.
Idővel a tégla felváltja a favázas vályogot, és a gyakori tűzvészek után, illetve a szász területek hatására fokozatosan teret nyer, így egész területek vannak, ahol ez lett a fő építőanyag (fazekasközpontok, Homoródmente). A tégla helyben, a falvak közelében, az ott talált agyagból készült, és általában cigányok vetették.
Minden széken több kőbánya van, így a lábazatok/coklik színe egyértelműen jelzi, hogy melyik területen vagyunk. Ha csak Gyergyót nézem, a fehér mészkő a tektonikus hegyekhez közel eső települések épületeinek hagyományos alapja, Szárhegyen a márvány, a Maros bal partján, a vulkanikus hegyek közelében fekvő településeken pedig a szürke andezit.  Ditróban lehet ditroit.
Tusnádon, Bükszádon nemcsak az árkok feletti hidak, kerítések, de a csűrök és házak is helyi kőből készültek. A homlokzatok gyakran befejezetlenek maradnak a kőfalak vagy vegyes falak, valamint a faépítmények esetében. A vályogtégla-építményeket agyag- vagy mészvakolattal védik.
Cserepet több helyen is gyártottak, általában Bacon környékéről áttelepült családok. Ez a település mind a szász, mind a székelyföldi cserépkészítés központjának tekinthető. Az általuk különböző helyeken legyártott cserepet más-másképpen nevezik: Csíkban szépvízi, Gyergyóban szárhegyi, máshelyt brassói stb. A cserép  felrakásának módja (különösen a csűrökön) bizonyos mértékig jelezheti egy régióhoz való tartozást, így Udvarhelyszék szász vidékkel határos településein megmaradt egy középkori, a cserepeket egymástól jól elhúzva, függőlegesen zsinórba rakott födési mód.

dr. Köllő Miklós

Öregek, gondozásra szorulnak, de egyediek, és lelkük van

Mert kézzel készültek – „kézművesek”, mert természetes anyagokból épültek –, „biók”, mert mindenik minden porcikájával annak a vidéknek a tájszólását beszéli, ahol létrejött, mert egyre kevesebb marad meg belőlük, mert érzelmi, eszmei, történeti értékük van: érvényes következtetésként megérdemelnek egy esélyt. Azaz a ma székelyföldi emberének erkölcsi csőd teljesen új házat építeni, amikor annyi régit lehetne kicsit bővítve továbbgondolni a mának.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!