Zsigmond Aranka Székelyudvarhely egyik legszebb házában lakik. Műteremlakásába lépve azonnal megragadott a pazar látvány antik bútorokkal, a magas falakon a számos korból és időszakból származó képi emlékek sokasága tárult elém, szinte minden, ami öt éven keresztül a művészettörténet-óráimon szóba került. És nemcsak a látvány volt fantasztikus és felemelő, hanem jellegzetes, magas színvonalú tanári magyarázata is.
Zsigmond Aranka életpályája a népmesei hősökére emlékeztet, Nagybaconban született, harmonikus családban, szerető szülők és testvérek között nevelkedett, és ebből a kis háromszéki faluból, ebből a bölcsőből, vállán az otthonról feltarisznyált hamuban sült pogácsával, mint egy népmesei hős, elindul a nagyvilágba, hogy mindazt, amit otthonról hozott, azokat a kincseket tudással és szorgos munkával egész életén át kamatoztassa.
Először Marosvásárhelyre került, ott a Zene- és Képzőművészeti Líceumba nyert felvételt, ahol Piskolti Gábor, Nagy Pál és Bordy András tanítványa volt. Nagy szeretettel emlékszik mindig az életében nagy szereppel bíró Nagy Pálra, az ő emberségére, tudására, türelmére, mivel mindig inspiráló volt számára.
Ezután hatévi tanulás, alkotás következett Kolozsváron, Mátyás király szülőházában, a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola textil szakos hallgatója volt Szentimrei Judit, Bene József és Doina Hordovan irányításával. Mély „lelki-szellemi” kút kapott helyet diákéveiben. Nagy merítés volt operába, színházba, koncertre járni heti rendszerességgel. Diplomázása után húsz évig a székelyudvarhelyi művészeti általános iskolában és a tanítóképzőben festészetet, rajzot és rajzmódszertant, valamint művészettörténetet tanított. 

Székelyudvarhelyen alapozta meg saját, egyéni stílusát, alakította ki a színvilágát, a vörös-fekete csíkok dominálják akkori textíliáit, ami gyakorlatilag az erdélyi szőttesnek, a szoknyás szőtteseknek a színvilága, amelyen a ború és a derű egyensúlyban van, mindig belopott textiljeibe egy kis részt a székely szoknya színeiből. 

Magyarországra települt 1986-ban, ami után textilművészeti munkássága lezárult egy jó időre. Székesfehérváron a tanítás mellett elkezdett festeni, művészetében egy nagy korszak következett, a ’90-es évek elején készült népviseletes képsorozatán az otthonától távol kerülő alkotó népe lelkét mély piros-fekete színben megjelenítő művekben érzékeltette, ezekkel a népviseletben lévő, piros-fekete mellényes, hosszú rokolyás, székely ruhás asszonyokról festett sorozatot. Körülbelül ezer festmény született, bordós-fehéres tónusú anyag került ki a keze alól, amelyen férfiak és nők gyerekekkel együtt, kisfiúk, kislányok láthatók.
Rajztanár lett Székesfehérváron, nemzetközi kiállításra kerültek ki tanítványainak grafikái, festményei és hozták állandóan a díjakat, ezek után a Tóparti Gimnáziumba hívják textil szakos tanárnak. Ugyanakkor a kilencvenes évek elején újra szőni kezdett, ekkor készültek a nagyobb méretű falikárpitjai, az Átváltozás, a Rekviem és az Ellentétek, amelyekről Lőrincz Ildikó művészettörténész azt írja: „bátran kijelenthetjük: ezek jelentik textilművészetének csúcsát. Tükrözik alkotójuk elmélyülését, technikai kiforrottságát és drámai tudatosodását.”

Ismét fordulat következik be 2003-ban Zsigmond Aranka életében, Amerikába költözik, ami nemcsak magánéletében, hanem természetesen a művészetében is egy újabb korszakot jelent. Ahogyan említette többször, ő hazament tulajdonképpen az édesanyja szülőhazájába, hiszen az édesanyját Chicagóban anyakönyvezték, keresztelték. New Yorkban egy antik centerben dolgozott, antik szőnyegek restaurálásával foglalkozva, és szünetben meg szabadidejében járta a galériákat, antik centereket, a Metropolitan Múzeumot, a Guggenheim Múzeumot, lelkesen járt a kiállításokra, és itt készült egy új nagy sorozata, a montázsok. Számszerűleg is sokat, 3500-at készít belőlük.

Ezek az 50 × 70-es fotólevonatok különleges kompozíciók: kiválóan tükrözik azt a sok vizuális élményt, amit Zsigmond Aranka Amerikában átélt és mindig a legfrissebb élményeket próbálta kivetíteni ikonikus tárgyakkal. New Yorkban a Gallery les Looms-ban is dolgozott a Second Avenue-n, ahol számos alkalommal meghívják kiállítani. Fontos megemlíteni, hogy Zsigmond Aranka élete legnagyobb szakmai elismeréseit Amerikában kapja, ahol rendszeres meghívottja a tárlatoknak, több egyéni és csoportos kiállításon vesz részt.

Visszatért 2018-ban Amerikából Magyarországra, majd 2019-ben Székelyudvarhelyen telepedett meg, ami újabb korszakot fémjelez, ekkor jelentek meg vázlatos, a székely népi élet aspektusait, szokásait, rezdüléseit ábrázoló, harsány sárga, zöld foltokból építkező nagy méretű vásznai. Ahogyan Lőrincz Ildikó művészettörténész elemzi: „a népviselet zöld-kék-fekete ritkábban látható színkombinációját alkalmazza. Immár ez fejezi ki a legjobban azt az érzelmi világot, ami ebben a pillanatban dominál az alkotóban. A melegebb zöld, illetve a kék hideg színvilága egészen mást mond, mint annak idején a piros, ezeket a színeket már az érettebb nő viseli. E képsor időtlen vizuális napló az élet méltóságáról, összegezve van benne a művész tudása, értékrendje, fájdalmai, gyötrelmei, művészi hite.”
Zsigmond Aranka munkásságában Udvarhelyre települése után egy újabb festészeti korszak jelent meg a szimmetriák-sorozatával, miután hazatelepült, nem készített már több montázst, hanem technikailag most is fejleszti magát, és kitalált egy új műfajt, a szimmetriát. Zsigmond Arankát izgatják a színek, érdekli a képek hangulata, ha egymás mellé kerülnek a hideg-meleg tónusok, a kék beleharmonizálhat a zöldbe, kedveli a lilát, megtalálja a megfelelő tónusokat a kiegészítő színekkel, és új technikai kísérletekbe fog, hogy még többet jelentsen a kompozíció, jól illeszkedik az absztraktba a figurális, a színek könnyen mennek át a hideg tónusból a meleg tónusba. Az Udvarhelyen született szimmetriák azzal a látásmóddal, vízióval készülnek, amit megszerzett külföldön az alkotó. Hallatlan dinamikával készíti, nagy ötletességgel és előkészületekkel. A kellékeit nagyon aprólékosan megválogatja, egyszer egy indiai szelence vagy egy mongol nyakék, máskor a bútorhuzat zárószegélyéből belógat egy részletet, vagy kínai abroszt, csipkéket, az ő kedvenc tárgyait, ékszereit, kellékeit jeleníti meg és komponálja harmonikus szimmetriába.

Ugyancsak Udvarhelyre visszatelepülve kezdett bele absztrakt sorozatába, amelyben egy sor technikai kísérletezés érhető tetten, ez egy olyan műfaj, amelyben kifejezheti pillanatnyi lelki örömét, feszültségét vagy éppen azt a zenei hangulatot, zsongást, amit éppen hallgat festés, alkotás közben hanglemezről vagy a rádióból. Megvannak hozzá az eszközök, az ecset és a vászon, a színei, majd jön az ihlet, és a „lelkét kifesti”, egy inspiráció, egy hangulat az egész, és a lényeg a lélek, mert minden hangulat kivetítés, a lélek kivetülése. Megfigyelhető ebben ugyanakkor egy játék: add át magad őszintén annak a hangulatnak, amit akkor, abban a pillanatban érzel. Ezekben az absztraktokban érdekes megfigyelni, hogy Zsigmond Aranka kerüli a sötét tónusokat, és érezni lehet bennük lelke boldogságát. Ezt a hangulatot közvetítik ezek a képek, ebből is kiviláglik, hogy nem tűri a szigorú, depresszív színeket, optimista alkat, tudatosan kerüli a depresszív örök siránkozó, negatív aurájú embereket.

A Zsigmond Aranka három országát és négy alkotói korszakát bemutató kiállítást legutóbb a kolozsvári közönség láthatta a Bánffy-palotában a Bartalis Izabella által szervezett tárlaton.