A balatonszemesi Klas­szemes műsorsorozat zá­ró­koncertjén Oravecz György zongoraművész lépett színpadra nagy sikerrel. Immár hagyomány, hogy a kiváló zongoristával egy interjút készítek különböző zenei témákban. Ezúttal a hangversenyzongorák kerültek szóba.

„Mi az amerikai Steinway zongorák egyeduralkodó érájában nőttünk fel, ritkábban Bösen­dorferhez ülhettünk. A bécsi hangszereknek – nem tudom az okát – sajnos az utóbbi időben kritikán aluli a minőségük. Pedig szükség lenne rájuk, például Bartók darabjainak előadásakor, mivel a szerző számos lenti g-t tett zongoraműveibe, s ez a mélység a zongorák 99%-ában hiányzik. Ezzel párhuzamosan a Steinway D modellje, hangversenyzongorája egy jól érzékelhető minőségi változáson ment keresztül. Amikor Keletet jártam, akkor a legeldugottabb helyeken is találtam D modellt.

A minőségi hangszerek so­rában említhetem még az olasz Fazioli zongorákat, amelyek napjainkban nagy népszerűségre tettek szert. Kedves emlékem, amikor egy pármai zongoraversenyen vettem részt, s ott tudatosult bennem, hogy egy Faziolin kell játszani. Látatlanban elkezdtem berzenkedni, ez egészen addig tartott, míg le nem nyomtam az első hangot. Amit bírálni szoktam a Steinway modelleknél, hogy kicsit erőtlennek érzem a felső regisztereket, ezek a Faziolinál tökéletesen szóltak. Nagyon jó zongorának ismertem meg, s ezzel a gyártók is tisztában vannak, s reklámfogásként a Zongorák Ferrarija névvel illetik.

Vannak még más patinás márkák, mint például a százhetven éves múltra visszatekintő Bechstein, aminek csúcsmodelljei nem is igazán ismertek, viszont vannak művészek, akik erre a márkára esküsznek. Tény, hogy egy cég zongorái között is nagy különbségek lehetnek, ezért érdemes mindig a hangszereket gondosan kipróbálni.

A Yamahára is térjünk ki, hiszen Cziffra György is ezzel a céggel állt szerződésben. Jól »belőhető« minőségnek tartom, ha lehet választani egy Yamaha és egy Steinway között, akkor az utóbbit választom, de ár-érték arányban a Yamaha ugyancsak megállja a helyét.

Azért szögezzük le, hogy minden gyárnak megvannak a csúcsmodelljei, s a szakembereik is tudják a dolgukat. Leegyszerűsítve, ha egy fantasztikus hangszerrel akarnak előrukkolni, sikerül is nekik.

Ekkor még nem beszéltünk a kínai gyártásról. 25-30 évvel ezelőtt divat volt a kínai hangszereket leszólni. Viszont már találkoztam olyan nevesincs kínai zongorával, aminek kiváló volt mind a mechanikája, mind pedig a billentése. Ezt csak a zongoristák érezhetik igazán az első leütés után – fantasztikus organikus élményt ad – szinte összenövök vele. Talán a hangja nem volt olyan jó, de elgondolkodom, mi is lesz a piacon, ha a gyártók ezt is korrigálják.

Persze nagyon sok függ a hangszer karbantartásától, erről bőven tudnék mesélni. Egy illusztris koncertteremben például az egyvonalas d nem szólalt meg, s mikor Liszt Haláltáncát játszottam – s e hangból a darabban van pár száz – vért izzadtam, s maximális kreativitásomra volt szükség, miként is pótoljam az űrt.”