Kelemen Zoltán A Rajna kincse Alberich-ala­kításával írta be nevét az opera aranykönyvébe. 1968. november 22-én debütált kedves szerepében, a pulpituson Herbert von Karajan állt. 
Nem volt csillogó, sztárallűrökkel érkező művész, mégis nagy tiszteletet vívott ki magának az opera világában. Az összehasonlítás mindig nehéz, de tiszta basszbariton hangját a kanadai énekeséhez, George Londonéhoz tudnám leginkább hasonlítani. Stílusukat is sok közös vonás jellemezte. Noha London egyik legnagyobb szerepe a Don Giovanni volt, Kelement inkább a Richard Strauss-i, s wagneri világ ihlette meg, de buffó szerepekben is sikereket ért el. Gyakran figyeltem, hogy egy hosszú előadáson, mint például A nürnbergi mesterdalnokok vagy a Parsifal, a főszereplők hogy bírják végig hanggal a fizikai megerőltetést. A technikán nagyon sok múlik, ha az hiányos, a kevésbé képzett néző is érzékeli a fáradás jeleit. Ezért amikor Walter mesterdala felcsendül, az ária gyakran csak árnyéka önmagának. Alberich nagyon nehéz szerep. Kelemen fellépésein ott voltam, figyeltem, kiváló hangi kondícióban volt, sohasem fáradt el a hangja. Az átokjelenetnél test- és kézmozdulatokkal jelezte csúfságát, ami azért is fontos, mert így a hatalmas nézőtér legfelsőbb soraiban is megértették alakítását. Mondanom sem kell, nagyon nagy sikerrel mutatkozott be. Noha a Wotant megformáló amerikai művész, Thomas Stewart ’hazai pályán’ játszott, Kelemen talán még nagyobb tapsot érdemelt ki. Sajnos a Metben csupán öt alkalommal léphetett fel, a mindent megbénító 1969-es sztrájk az ő amerikai szériáját is megtörte. Később felvetődött a neve a Parsifal Klingsorjaként, s szívesen látták volna Leporellóként is, mindez azonban csak álom maradt. 

Amikor Amerikába érkezett, a vén kontinensen már szép karrier állt mögötte, Bayreuth-ban és Kölnben alapozta meg hírnevét, majd a világ legjelentősebb dalszínházaiban is szívesen látott vendég lett. Karrierje egybeesett a sztereo-technika elterjedésével, így számos lemez őrzi hűen művészetét. Nem véletlen, hogy Herbert von Karajan kedvenc énekesei közé tartozott, így New Yorkban sem volt kétséges a fellépése. A Carnegie Hallban 1974-ben bemutatott A kékszakállú herceg vára előadáson a címszerepet alakította. Az esten a híres operakritikus, Irving Kolodin társaságában voltam, aki elismerően szólt Kelemen muzikalitásáról. A bemutató érdekességeként említhetem, hogy a Judit szerepét Tatiana Troyanosra bízták, s az amerikai–görög–német családban született művész olyan tisztán énekelte a magyar szöveget, amit ritkán hallani külföldön. Kelemen Zoltánnal kétszer találkoztam személyesen, Carelli Gábortól, a híres tenortól tudta meg magyar származásomat, s felkeresett az irodámban. Beszélgettünk pályafutásáról, terveiről, s ő is nagyon érdeklődő volt. A hetvenes évek végén megrendülten értesültem haláláról, 53 évesen hagyott itt minket.