Kambodzsa legismertebb látnivalója, amiért magam is vágytam már évtizedek óta odautazni, Angkor ősi templomvárosa. Angkor a 802–1432 között virágzó Khmer Királyság fővárosa volt. Noha leírva sehol sem találtam, de mindabból, amit összeolvastam, úgy érzem, hogy sem a királyság, sem a fővárosa nem érdekelte különösebben a történészeket és a művészettörténészeket addig, míg a XIX. század közepén fel nem fedezték csodálatos templomait. Pontosabban, amikor az európaiak is megismerték őket, hisz állítólag sosem vesztek el, egyes források szerint a helyiek használták őket, illetve tudtak róluk. Ha hiszünk nekik, akkor eléggé furcsa, miért nőtte be annyira az erdő, szinte szétfeszítették sok helyütt a kövek közé nőtt fák, omlottak le falai, tornyai. Valószínűbb, hogy elnéptelenedett, hisz 1860-ban, mikor Henri Mouhot meglátogatta – hírt adott róla, majd egész könyvet írt a látottakról, számtalan rajzzal, de csak halála után jelent meg –, az erdőből kellett „kibontani”, eléggé romos állapotban. Valószínűleg lakott is volt, ám a korabeliek fából építkeztek, ami ennyi idő alatt könnyen elenyészett.

A hatalmas együttest azóta is egyfolytában restaurálják. Angkor régióját az UNESCO 1992-ben a világörökség részévé nyilvánította.
A főtemploma Angkor Wat (jelentése khmer nyelven „templomváros” vagy „templomok városa”), ennek képe járta be elsőként a világot, és ma is a legismertebb része, a világ legnagyobb vallási műemléke, területe 162,6 hektár. A templomot II. Suryavarman khmer király építtette a XII. század elején. Eredetileg, mint különben az egész együttes, hindu templom volt. A XII. század végére azonban fokozatosan buddhista templommá alakult át. A Kambodzsába érkező turisták csaknem fele az Angkor Wat-templom meglátogatását tűzte ki célul. A jegyeladásaiból 2016 első három hónapjában (csak ebből az időből találtam adatot) 20 millió dollár bevétele volt. A templom a Tomb Raider című filmben is szerepelt, a filmet gyártó cégnek ezért napi 10 000 dollárt kellett fizetnie.
A templom, ellentétben a környezetében lévő számos más templommal, nyugatra néz – azaz egy olyan irányba, amelyet a halállal társítanak. A templom építőinek motivációja egyelőre ismeretlen. Általánosságban azonban az építményt halotti templomnak tekintik.
Ezt vágytam látni, mióta először megpillantottam a dzsungelből épp kibukkanó képét az egykor nagyon ismert és nagyon szeretett Élet és Tudomány című tudományos, szerintem inkább általános műveltséget, tájékozottságot nyújtó folyóirat egyik számában. Az a benyomás annyira a lelkembe égett, hogy kevés volt a fantáziám ahhoz, hogy legyőzzem. Láttam újabb fotókat, tudtam, hogy mára már önmagában áll teljes pompájában, mégis, amikor megláttam, nem dobbant másképp a szívem, nem éreztem azt a döbbenetes lélegzetelállító örömöt, mint amilyent a piramisok vagy Machu Picchu megpillantásakor, Benáresznél a Gangeszen csónakázva a napfelkeltét nézve, illetve Velence bármelyik sarkán éreztem. Szép volt. Nagy volt. És valahogy puszta, szegényes, bármennyire is furcsán hangzik. Nem mozgatott meg bennem semmit. Egészen más szempontból lett érdekes és maradandó. Tudjuk, hogy a róla készült fotók többek között attól olyan csodálatosak, hogy a hatalmas, széles – nagyon széles! – épület tökéletesen és roppant hatásosan tükröződik az előtte álló tavakban. Az én képeimen is. Miközben ezek a tavak tulajdonképpen mindössze nagy pocsolyák.