Minekután pár hete jó hangulatban elbeszélgettünk és gratuláltam legújabb könyvecskéjéhez, nem gondoltam volna, hogy nyílt levél formájában társalgunk újra. Azt hittem, ez a drámai műfaj a nagy nyilvánosságra igényt tartó, széles társadalmi rétegeket érintő problémák terepe. Nem igazán hiszem, hogy ez az ügy a közre tartozna, közel sem olyan súlyú kérdés, de ha már nyilvánosan meg lettem szólítva, itt válaszolok.
Ön 2008-ban nagyon tiszteletreméltó módon közreadta édesapja (Szőcs Vince) helytörténeti gyűjtéseit, amit saját történeti tanulmányaival egészített ki. A kiadás előtti kéziratról több alkalommal személyesen is beszélgettünk, akkori találkozóink során azt mondtam, hogy az édesapja helytörténeti anyaga értékes és fontos, az ön által írt rész viszont túl sok adatolatlan, hibás feltevést és következtetést, sok téves adatot tartalmaz. Értem, hogy nem esett jól a kritika, de hát nem vagyunk óvodások, és a szerző a véleményemet kérdezte (lekezelő, kioktató, mint később írta, biztosan nem voltam). Javaslataimat nem fogadta meg, a könyv változatlan formában megjelent. A könyvről írt recenzióm itt elérhető.
Itt le is zárulhatott volna a történet, de aztán egy újabb csörte következett a Székelyföld folyóirat 2011. júniusi hasábjain. A szerző nem cáfolta meg a recenzióm állításait, elképzeléseire vonatkozóan nem hozott újabb adatokat, az írás lényege a jók (ők a könyvet pozitívan méltatók) és a rossz (ez lennék én) szembesítése volt. A magam részéről elégedetten nyugtáztam, hogy recenzióm hatására a legmeredekebb történeti kitalációk kikerültek a kötetből, illetve továbbra is kitartottam amellett, hogy a „megalapozatlan elképzeléseket, fikciókat nem szabad(na) megjelentetni, mert azok az olvasók jelentős részét tévútra vezethetik. Ennek ellenkezőjéről akkor sem fog a szerző meggyőzni, ha minden bekezdése mellé két akadémikust állít, és a tárgyi tévedéseket az sem teszi semmissé, ha a kötetnek amúgy (nem szakmai környezetben!) jó sajtója volt. Ha a tényekhez, hiteles adatokhoz való ragaszkodás Szőcs András szerint kutatói gőg, ám legyen, vállalom. Érdemes mindkét írást elolvasni és saját véleményt alkotni.
Jó évtized múlva találkoztunk újra, amikor ez év augusztusában megkaptam tőle a … című könyvecskéjét, amelyben a Csicsón áthaladó régi hargitai útról írt. Gratuláltam hozzá, hálásan megköszöntem, annál is inkább, mert mint mondtam neki, pompásan egybevág az én legújabb álláspontommal a Hargitát átszelő utakkal kapcsolatban. Függöny le, taps: szép lezárása lehetett volna egy részéről sértődésekkel megterhelt „munkakapcsolatnak”; én örültem, hogy a nézeteltérések ellenére mégiscsak sikerült rendezni egy idősebb úrral való kapcsolatomat.
De, mint kiderült, a sebek nem gyógyultak, a történet a Hargita Népe szeptember 28-án nekem címzett nyílt levéllel folytatódott. Ennek lényegi mondanivalója, hogy régi utakkal kapcsolatos újabb kutatásaim során a Csicsó–Hargitafürdő–Udvarhelyszék nyomvonalon áthaladó középkori út elméletét eloroztam, és vélhetően esetében személye iránti ellenszenvből (gondolom, ha már itt tartunk, akkor „kutatói gőgből”) nem említettem Szőcs Andrást mint egyedüli, valós ötletgazdát.
Nyílt levél egy tudatosan és/vagy véletlenül kihagyott lábjegyzet miatt (azt hiszem, ezt hívják aránytévesztésnek)…
Ebben, belátom, ludas vagyok, mert a 2008-ban megjelent Szőcs-kötet erre vonatkozó mondata felett, a hunos, pálos stb. elemek kirostálása közben valóban elsiklottam. Pedig valamennyicskét régi utakról magam is írtam doktori dolgozatomban (2013), és akkor mindenképpen érdemes lett volna „ellopni” ezt az ötletet, és nem a mostani tolvajosi átjáró mellett kardoskodni, de sajnos nem magoltam be a Szőcs-kötetet. A régi utak kérdésével részletesebben egy ideig még nem dolgoztam, így aztán a csíki településtörténeti monográfiámban változatlanul továbbra is a tolvajosi út használatáról írtam, tévesen. Olyannyira nem láttam akkor még az utak és várak összefüggését, hogy 2019-ben még Andrea Visconti 1699-es térképének a hitelességét is kétségbe vontam, éppen azért, mert nála az udvarhelyi út Csicsóba fut be.
Szóval az van, tisztelt Szőcs András, hogy Ön ugyan 2008-ban ráérzett egy régi, a csicsói vár mellett áthaladó út lehetőségére, írt erről egy mondatot, de erről az ötletéről én pár hete értesültem, amikor idén nyáron behozta legújabb, erre vonatkozó írását. Ezért is örültem neki, mert egy független vélemény megerősítette saját elgondolásomat.
Nem Önt akarom meggyőzni, csak tájékoztatásul írom, hogy a várak és utak kapcsolatára a rákosi Pogányvár ásatása (2021 nyarán) során felfedezett mélyutak alapján jöttem rá, addig se a csicsói várral, se a csicsói–hargitai úttal nem foglalkoztam. Akkor ősszel-télen vettem elő a régi térképeket, helynévgyűjteményeket, forrásokat és értettem meg, hogy a budapesti akadémikus barátja szerint eldugott, megközelíthetetlen, úgynevezett „mentsváraink” (Rákos, Csicsó, Rabsóné, Tartód és valószínűleg még mások is) valójában középkori, mára elfelejtett, felhagyott utak mellé épültek nagy valószínűséggel egy mélységében tagolt határvédelmi rendszer részeként (ezeknek csak egyike a csicsói–hargitai út). Felül kellett tehát bírálnom a várakkal kapcsolatos saját eddigi álláspontomat, és 2022 tavasza óta a sokadik konferencián tesztelem, hogy ez az új véleményem hogyan bírja a tudományos kritikát. E vonatkozásban tehát sem a 2022. júliusi cikke, sem a 2023-ban megjelent könyve nem befolyásolhattak. Ha valami hatott rám, ha „loptam” valakitől módszert, tudást, ötletet, akkor az K. Németh András és Máthé Gábor Horhosok, puszták, búvólikak című (2020) könyve volt, ami felhívta a figyelmemet a felhagyott mélyutak kérdésére.
Ez tehát a csicsói úttal kapcsolatos időrend, így alakult az ok-okozati viszony. Kétségtelen, hogy erről Ön írt első ízben, örüljön neki, hogy az élet ebben a részletkérdésben Önt igazolta, és ne azt keresse, hogy mikor, miért sértődhet meg. Van ilyen, hogy ugyanarra a következtetésre más, máskor, az előzményektől függetlenül rájön. Olyannyira van, hogy idén több alkalommal is nyilvánosan megkövettem a Ferenczi-testvéreket, mert azokat az összefüggéseket, amelyeket a Rapsóné és Tartód vára kapcsán felismertem, ők már jó egynéhány évtizede nagy vonalakban már leírták. Szép, gondos, kitartó munkával felfedeztem a spanyolviaszt… Csak hát eddig nem foglalkoztam a területtel, nem jöttek velem szembe vonatkozó publikációik, meg kritikátlanul hittem a szakirodalomnak. Ilyen a tudomány, néha megteszünk fölösleges köröket: elhalkulnak helyes meglátások, pár évtizedig élnek téves elméletek, hogy aztán újabb adatok alapján leporoljuk, és helyükön értékeljük a régieket. De minden egyes körre szükség van, mert újabb és újabb szempontok, adatok merülnek fel, és így talán hitelesebb lesz a történeti rekonstrukciónk.

Botár István

1 A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 5. Néprajz, muzeológia, természettudományok (Csíkszereda, 2009) | Library | Hungaricana
2 Dr. Szőcs András: Helytörténet/fantasy, avagy az érem két oldala – Székelyföld kulturális havilap – Hargita Kiadó (szekelyfoldfolyoirat.ro), illetve erre írt válaszom: Botár István: Egy recenzió utóélete és annak tanulságai – Székelyföld kulturális havilap – Hargita Kiadó (szekelyfoldfolyoirat.ro)
3 A csicsói várról és útjáról itt: (99+) A csíkcsicsói vár és ami mögötte van | Istvan Botar - Academia.edu
4 Erről itt: https://youtu.be/GvR3qLtKcBY?si=N4e7W6DCP9_blto0
5 A középkori várak és régi utak kapcsolatáról több filmet is készített az RTV magyar adása, Csíkrákos-Pogányvár: https://youtu.be/QS5vbe7obYI?si=3I8qx41PFG34X5Ki; Csicsói vár: https://youtu.be/bbGyWfNWNEM?si=sXiQCqAWMv5mJdzX; Tusnád-Vártető: https://youtu.be/CLhvOsVo8EU?si=1urkNx4RsVD5dSU0; Parajd-Rapsoné: https://youtu.be/TSXR-sXFPlQ?si=r2wY9jSgw1wWYfx8; hegyi kápolnák és utak: https://youtu.be/i7ScVqrmslo?si=Ql4w42ypDIM1BntJ; népvándorlás kori sáncok és utak: https://youtu.be/qW-Xtyb0Hug?si=MVtbCeWBGQGAdQuj