Képek könyve. Táj- és kultúrtörténet képekben                                                             Fotó: Simó Márton A képi ábrázolásnak több évezredes hagyománya van, a vizuális történetmesélésnek úgyszintén, főként akkor, ha az újabb keletű fotográfiát, illetve a filmművészetet is ideszámítjuk. Elmondható azonban, hogy ma a vizuális szennyezettség korában élünk, amikor alig-alig vagyunk képesek a látottakból kihámozni a valóban értékeset és a maradandót. Zakariás Erzsébet néprajzkutató és színháztörténész figyelme azonban most, amikor az 1853 és 1945 közötti időszak felé fordult, metszeteket, kőnyomatokat, fényképeket válogatva irányít minket is ebben az új könyvben, amelyet egy többállomásos körút során péntek este a székelyudvarhelyi érdeklődőknek is bemutatott. Azzal a reménnyel bocsátom útjára ezt a gyűjteményt, hogy minden, a környezete iránt érdeklődő ember talál magának benne csodálnivalót vagy hasznos vizuális információt, amely esetleg további ke­resgélésre, kutatásra ösztönzi, valamint hogy minden olvasat, minden egyes személyes meg­kö­ze­lítés egy-egy új szellemi kalandot vagy élményt jelent majd mindazok szá­mára, akik a kötetet kézbe veszik, és annak alapján kedvet kapnak a weboldalon található vizuális tartalom tanul­mányozására is – vallja a szerző. Tulajdonképpen melléktermék­nek, a még nem is igazán létező műfaj, a vizuális történetírás útke­resésének tartja. A munka kiindulási lendületét Teofil Bugnariu (1905–1992), a kolozsvári Egyetemi Könyvtár korábbi főkönyv­tárosának kutatása jelentette, aki azt a megbízást kapta annak idején, hogy állítsa össze a magyar folyóiratok román néprajzi témájú bibliográfiáját. Ez a bibliográfia azonban nem kerülhetett be akkor a román kiadványba, Bugnariu cédulái fiókban maradtak. A jegyzeteket lapozva felfigyelt arra, hogy kép is tartozott a kijegyzetelt szöveghez. Néprajzosként eredt a képek nyomába a Kolozsvári Egyetemi Könyvtárban, az Akadémiai Könyvtárban, illetve Budapesten az Országos Széchényi Könyvtárban, de azzal szembesült, hogy a – kizárólag Budapesten megjelent – képes újságokban sok más kapcsolódó illusztráció is található, és az általa összegyűjtött, pontosabban digitalizált képi anyag így egy év alatt mintegy 3600-ra duzzadt. Előbb arra gondolt, hogy egy nyolckötetes sorozatot kellene ebből szerkesztenie, majd kiszűrte azokat az illusztrációkat, amelyek nem a mai Románia területére vonatkoznak, ám így is két és fél ezernyi kép maradt. Az ötletet felkarolta a Hagyományok Háza és támogatta egy 440 oldalas album kiadását. Az elegáns és igényes kötet aztán a kolozsvári EXIT Kiadó gondozásában látott napvilágot a közelmúltban. Azzal, hogy a kísérőszöveg román és angol nyelven is az illusztrációk mellé került, nagy gesztust tett a Kárpátokon kívül élőknek, és ugyanakkor ezeket az információkat behelyezte a nemzetközi információáramlás­ba, hiszen így másutt is érthető, de ugyanakkor a kepekkonyve.ha­gyomanyokhaza.hu domain alatt fellelhető és interaktív módon megtekinthető a tizenkét fejezet (tematika) mentén felbontott üzenet. Elmondta, hogy nem tekinti befejezettnek a kutatást, hiszen ilyen hozzáállással az adott időszakból egyéb ábrázolásokat is össze lehetne gereblyézni erdélyi kiadványokból. Sok épület, táj, foglalkozás változott az elmúlt bő másfélszáz év során, rengeteg érték eltűnt, viszont a képek lényegi tartalma a kultúra bármely területén munkálkodó számára kézenfekvő. Valóban közkincs. És nem kell kizárólag tudományos hasznosításra gondolni, hanem a mindennapok szintén is elterjedhet és beidegződhet az új generációk és a máshonnan betelepedők tudatába a képekbe kódolt üzenet. Talán az sem ártott volna, ha német nyelvű kísérőszöveget is mellékel az évszázadon át mellettünk létezett szászok és egyéb német népréteg iránti tisztelet, az együttélés és a közös értékteremtés jelzéseként. Ha készít majd valaki más – vagy Zakariás Erzsébet – erdélyi kiadványokból egy ilyen válogatott képgyűjteményt, jó lesz majd figyelnie erre a fontos vetületre is.

Simó Márton