Hogy mi mindent tanulhatott akkoriban egy középiskolai diák a rajzórákon, azt jó lenne ma is megszívlelni és valamiképpen beépíteni a tananyagba. Az 1906-os és az 1907-es iskolai évkönyvek rajztananyagából ragadtam ki néhány dolgot, amit a katolikus gimnázium diákjai heti két órában tanultak, olyanokat, mint:
„Kézügyesítő gyakorlatok. Vázolás ceruzával, színes krétával, szénnel. Az előrehaladottabbak edényeket, használati tárgyakat, apróbb-nagyobb madarakat rajzoltak és festettek természet után.
Ismert testek s ezekből összeállított testcsoportok rajzolása természet után a látszatnak megfelelően. Különböző előadásmódok (technikák) gyakorlása. Ókori (asszír, egyiptomi, görög, római) műemlékek bemutatása a képzőművészetek fejlődése szerint, a reájuk vonatkozó rövid műtörténeti magyarázatokkal kapcsolatban.

Testcsoportok, domborművek, dísz­­tárgyak rajzolása természet után. Középkori műemlékek, épületek, szobrok, mozaik-, üveg- és miniatűr képek, fal és oltárképek bemutatása és ismertetése hű reprodukciók nyomán.
Természet köréből vett tárgyak, virágok, lepkék, bogarak, madarak és apróbb emlősállatok rajzolása és festése. Újkori műemlékek, valamint néhány modern festmény bemutatása, kérdésekkel és magyarázatokkal kísérve.
Állati és emberi koponyák rajzolása. Fej rajzolása föszminták és természet után. A jelesebb magyar művészek műveinek bemutatása és ismertetése a reájuk vonatkozó rövid műtörténeti és esztétikai magyarázattal kapcsolatban.
Összetettebb használati és dísztárgyak, valamint épületrészek és fegyverek rajzolása és festése. Újkori nevezetesebb műemlékek és iparművészeti tárgyak, valamint néhány modern művészeti termék bemutatása, kérdésekkel és magyarázatokkal kísérve.”
Mindemellett az önként vállalkozó diákok számára Spanyár bevezette a szabadkézi rajzot is. Az intézet rajzoktatásának szintjét évi rendszerességű rajzkiállításaival még magasabbra emelte. Egyéb tevékenységei mellett az iskolán kívüli esztétikai nevelést felkaroló előadásokat tartott a Polgári Önképző Egylet szabadlíceumi előadás-sorozatain. Ezekből kiemelném, amit díszlet- és jelmeztervezőként, illetve rendezőként tett több színházi előadás létrehozásában. Egy példa: 1906 februárjában az oltáregyesület estélyén jelen volt Majláth Gusztáv Károly római katolikus pap és erdélyi püspök. A különleges ünnep színvonalát kétségtelenül messzemenően megemelte az a Spanyár Pál-rendezés, amely Feszty Árpád Sirató asszonyok Krisztus sírjánál című képét élő szereplőkkel hű másolatként jelenítette meg, a rendező kiváló művészi érzékéről tanúskodva. Láthatjuk ebből is, hogy Spanyár Pál nem csak egyszerűen rajzot tanított az iskolában, hanem a művészet szeretetére, a műalkotások megbecsülésére nevelt mindenkit 35 éven át, 1934-ben történt nyugdíjba vonulásáig.
Néhány neves tanítványa: Márton Lajos festőművész, illusztrátor, templomfestő, bélyegtervező, grafikus, plakáttervező, Gál János festőművész, illetve Tomcsa Sándor. Továbbá tanára volt Tamási Áronnak, Nyirő Józsefnek, illetve az ifjú Szemlér Ferencnek. Rajztanárként a brassói születésű Leiter Artúr követte 1936-1939 között, majd Teleky József rajztanár és szobrászművész 1940-1945, 1947-ben.

Spanyár munkássága mindeddig szakmailag feldolgozatlan. Festészete betekintést enged a korszak kolorisztikus törekvéseibe, természetet megjelenítő képei festői érzékenységről, színérzékbeli kiválóságról tanúskodnak. Grafikáival a közönség művészet iránti érdeklődését és igényét tartotta magas szinten. Minden műfajban emlékezeteset alkotott: karikatúrák, csendéletek, portrék, tájképek, életképek gyakorlott festője volt. Alkotómódszerét az élményre és a megfigyelésre építette, az élet szüntelen és állandó megfigyelésében rejlik művészetének ereje. Képeit szemlélve megállapítható, hogy nem tudott teljes mértékben azonosulni az akadémikus teatralitással, az 1890-es évek modorával, amely az előkelőséget, az emelkedettséget és fennkölt magatartást érzékeltető pompás ruházat megjelenítésével csupán a felszínt ragadta meg. Érdeklődése sokkal inkább az egyre jelentősebb szerephez jutó életképfestészetre és a tájképfestészetre irányult, amely az akadémikus komponálás helyett Párizs és a barbizoni művésztelep erősebb kihívásait jelentette.

Az 1860-as évektől kialakult az életképnek az ún. jelmezes, kosztümös formája, amely komikus figuráival, könnyed, csattanós szellemeskedéseivel a gazdagodó polgárság és kispolgárság ízlését elégítette ki. Ennek a hatását is megfigyelhetjük Spanyár grafikáin, amelyeken a nép életét, a polgárságot humoros formában ábrázolta. Formálódásában fontos szerepe volt Lotz Károlynak, aki egyike volt a 20. század legnagyobb magyar arcképfestőinek. Megragadó festői kultúrájával Spanyár már főiskolai tanulmányai alatt találkozhatott. Lotz portréinak és életképeinek derűs, idilli romantikus felfogása, illetve a bensőséges tartalom keresése, a formaadás biztonsága polgári optimizmust fejeznek ki.
Ismerve mappáinak és jegyzetfüzeteinek tartalmát, amely a természetben készült vázlatok, rajzok sokasága jelzi, hogy rendszeresen és sokat alkotott a szabadban. Lévén az iskolai ifjúsági kirándulási egyesület elnöke, a diákokkal is folyamatosan járta Székelyudvarhely környékét. A gyakori természetjárásnak köszönhetően alakult ki  tájképfestészete, amelyre  hatással voltak iskolaigazgató tanára, Kelety Gusztáv romantikus hangvételű tájképei, Spanyár a budapesten tanult  háromsíkú tájkompozícióját az udvarhelyszéki tájak hűséges megörökítésére alkalmazta. Kitűnő vázlatokat rajzolt, amelyek nagy részét olajjal is kidolgozta. Naturalista és plein air stílusú, az impresszionistákéra emlékeztető koloritú, bensőséges hangulatú művei, harmonikus, fény-árnyék hatások ellentétére épített kompozíciójú tájképek.
A Budvár, akárcsak Tompa László költészetében, népe sorsának jelképévé válik. Szimbólumokat teremt a természeti képből: egy táj vagy tájelem áttételes jelentést kap. A székelyföldi táj, akárcsak az életkép, mint a nemzeti karakter alapvonásainak őrzője, a két világháború közötti erdélyi művészet és irodalom alakulásában kulcsszerephez jutott. Képzőművészet és irodalom ilyen irányú kapcsolatának vizsgálata külön kutatást feltételez.
A mindennapok megörökítésére törekvő magyar életképfestészet Spanyár tanuló évei alatt fellendülőben voltak, hatásukat a kiállított képeken is megfigyelhetjük. Humoros tartalom, az ábrázolás szolid precizitása, a, tájban elhelyezett kisméretű alakok, a derűs színek, a nép életéből merített meghittség, az anekdotázó, sokszor szellemes csattanóra felépített grafikai művek sorából álló kiállítás mutatja: Székelyudvarhely embereinek lélektani ábrázolása Spanyár képzőművészi munkásságának jelentős része. Elkészítette az iskola diákjainak és a helyi polgárságnak jellemrajzát. Egy egy hétköznapi, akvarellel színezett jelenetet a tónusok tussal vagy ceruzával elevenné, hangulatossá varázsolnak. Ilyen tussal megrajzolt jelenetsort láthatunk a Gimiből kölcsönzött kerámián is. A Spanyár által teremtett karakterek elindították a Hírnök, a Katolikus Világ és a Zászlónk elnevezésű lapokban a karikaturisztikus képsorok rendszeres közlését. Záp Ferkó, Kócz Matyi, Horogh Pista és Keötseögh Muki Spanyár mosolyra derítő típusfigurái, amelyek megalkotásához az iskola diákjainak és a helyi polgárságnak jellemrajzából ihletődik. A Székelyudvarhelyen élő alkotó sűrített gondolati tartalommal rendelkező, képregényszerű történetei kísérőszövegekkel kiegészülve Budapesten jelentek meg. A két világháború közti időszak lapjaiban megjelent közléseit érdemes lenne összegyűjteni és együtt kiadni, derűjükre ma is szükség lehet.
A kiállított képek közt több katonakép is van. Akárcsak Haáz Ferenc Rezső a környék népviseletét, Spanyár megrajzolta a katonai viseleteket, például a bevonuló román katonákét, de a helyi polgárság vagy a szegényebb néprétegek öltözékéről is képet kapunk. Mappáiban megörökítette a város és környéke emblematikus épületeinek egykori arculatát, vagy éppen Orbán Balázs szejkei villáját, illetve sírjának múlt század eleji változatát. E tekintetben művészetét tudatosság, nemzeti és hazafias célok megvalósítására való törekvés jellemzi.
A Tamási Áron Gimnázium méltóképpen emlékezik meg egykori jelentős rajztanáráról. A kiállítást a Gimnázium első emeletén 2023-ban létrehozott Spanyár Pál-teremben lehet és kell is megtekinteni. A Képtár gyűjteményét kiegészítendő, erre az alkalomra csak azokat az egkori gimnázium számára megfestett nagyobb méretű, reprezentatív portrékat kölcsönöztük onnan, amelyek úgy méretükkel, mint a látvány méltóságánál fogva emelik e kiállítás összbenyomását.
Spanyár családtagjait életteli, meleg színekkel, a megvilágítás iránti nagy fogékonysággal festette meg. Ám nem elegendő itt pusztán a színek és a megvilágítás felületi elemeit megvizsgálni. Akkor válik teljessé e portrék befogadása, ha a bennük rejlő szellemi és erkölcsi értékeket is számba vesszük. Spanyár portréin képes az emberi lélek tartalmát és mindenfajta megnyilatkozását megszólaltatni. A képen megjelenő anyag és forma az emberi értelem megnyilatkozási felületévé magasztosul. A szellemi tartalommal való felruházás képessége teszi Spanyár portréit sajátos frissességűvé, ami túlszárnyalja az elmélyülést színlelő érzelmességet.
Kivételes festői és kolorisztikus képességének egyik próbája a csendéletkészítés. Ezek a festmények a polgári otthonok kedvelt tárgyai voltak. A centrális kompozíciójú, színek megkapó harmóniáját sugalló gyűmölcsöstálait költői meghittség hatja át.
És végezetül az önarcképeire is ráirányítanám a figyelmet. Lehet, hogy elég lett volna csak egyet kitennünk belőle... Ám az ellaposodott szelfik korában az önkifejezésre szolgáló egy-egy ilyen remek lélekábrázolás talán jobban rávilágít egy intellektuális alkotó  tudatos önvizsgálatára. A szemünkbe néző művész bennünket is önvizsgálatra szólít.
Weöres Sándor Önarckép c. versének zárósorait idézem:
Barátom, nincs semmi titkom.
Átlátszó vagyok, mint az üveg – épp ezért
miként képzelheted, hogy te látsz engem?
Spanyár 1936-ban bekövetkezett haláláig olyan maradandó, szerteágazó, értékes szellemi és tárgyi életművet hagyott maga után, melyre nemcsak a katolikus gimnázium, a város, de egész Székelyföld is büszkén tekinthet, és vallhatja magáénak. Rendkívüli mesterségbeli tudásával úgy gazdagította a magyar festészetet és grafikát, és emelte annak a helyi közművelődésben betöltött szerepét, hogy közben arról a tágabb környezetéből kevesen vettek tudomást. Szerény, kevés igényű művész volt, akárcsak a családja, amely hagyatékát, házát és műveit a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumra hagyta. A Spanyár-ház 2012 óta évről évre a Pulzus alkotótábor helyszíneként viszi tovább az alkotó szellemiségét.

Spanyár Pál képzőművész, rajztanár Felvidéken, Nyitrán született: 1874. január 24-én. Székelyudvarhelyen, 1936. november 4-én halt meg, sírja a Szent Miklós-hegyi római katolikus temetőben található. Szülei: Spanyár István hentes és Csacskó Teréz. Felesége: Soó Mária, a házasságkötés dátuma: 1901. január 31. Gyermekei: Teréz, Pál és Klarissza.