6.
Márkos András erkölcsi kötelességének érezte elkészíteni Székely­ke­resztúr városának a Pe­tő­fi-szobrot. Egyrészt, hogy eleget tegyen vállalásának, másrészt, hogy a szakmai elvárásoknak és saját elképzeléseinek megfelelő alkotást készítsen. Műtermében mintázta, közben élénk levelezést folytatott a szoborállításban szerepet játszó hivatalosságokkal. Ezekből a levelekből derült ki, hogy a helyi és a megyei hatóságok nem mondtak le a szoborállítás tervéről, közben – bizonyára bukaresti sugallatra – a magyar forradalmár mellé egy román negyvennyolcas, Nicolae Bălcescu szobra elkészítésének igénye is felmerült, ráadásul ugyanennek a szoborpárosnak Csíkszeredában való elhelyezését is szorgalmazták. S közben az is a művész tudomására jutott, hogy megpályáztatják a kivitelezést, így fennállt annak a lehetősége, hogy más művész nyeri el a megbízatást.
1968. december 26-án kelt a Művelődési és Művészetügyi Állami Bizottság Képzőművészeti Igazgatóságától a művésznek címzett levél, amelyben Anastasie Anastasiu közli: „A Művelődési és Művészetügyi Állami Bizottsághoz intézett a Székelykeresztúron felállítandó, Petőfi Sándornak szentelt monumentális alkotásra vonatkozó levelére, tudomására hozzuk, hogy a Hargita Megyei Művelődési és Művészetügyi Bizottság javaslatára a Művelődési és Művészetügyi Állami Bizottság elhatározta két – Petőfit és Bălcescut ábrázoló, Székelykeresztúron felállítandó – szobor kivitelezéséhez szükséges pénzösszeg kiutalását.”
Mint később kiderült, a művészt nagyon meglepte a levél két zárómondata: „Az alkotásokat a helyi hatósági szervek által szervezett pályázat alapján valósítják meg”, illetve „Javasolni fogjuk, hogy a pályázatra önt is hívják meg.”
1969. február 15-én dr. Molnár István székelykeresztúri múzeumigazgató, a szoborállítás egyik szorgalmazója és Márkos András pártfogója két levelet intézett a művészhez, egyet hivatalos minőségében és egyet magánemberként. A géppel írt hivatalos levél szűkszavú: „Tisztelettel kérjük, hogy a Székelykeresztúron felállítandó Petőfi-, illetve Bălcescu-szobrokkal kapcsolatosan elgondolását és véleményét szíveskedjen a Hargita Megyei Művelődési Bizottsággal a mellékletben megadott szempontok alapján.” A magánlevél azonban közvetlen, barátságos hangvételű, igyekszik bátorítani a művészt, és tanácsokkal látja el, hogy mit tegyen a megbízatás elnyerése érdekében: 
„Kedves Bandi!
A tegnap itt voltak a múzeumnál a megyei Művelődési Bizottság felügyelői. Értesítettek, hogy a keresztúri Petőfi- és Balcescu-szobor ügye folyamatban van, amennyiben a bukaresti Fondul plastichoz rendelést tettek le és előleget is utaltak a költségekre.
Tekintve, hogy annak idején Te írtál a városnak, s a leveled tartalmát közölte a felettes illetékesekkel is, most szeretnék tudni, hogy a szobor elkészítését vállalnád-e? Ha igen, írj, légy olyan kedves azonnal a Comitetul pt. Culturasi Arta al jud. Harghita, Miercurea Ciuc, palatul Culturii címre. Mi úgy beszélgettük, hogy a Petőfit készítsd el Te s Bălcescu szobrának a készítésére jelöljenek ki a bukaresti Fondul plastic-tól valakit. A tervek elkészítése előtt azzal a művésszel le kellene jöjjetek Keresz­túrra, hogy a szobor méretét, alapzatát, elhelyezését a Megyei Bizottság tagjaival beszélnétek meg, valamint a szobor anyagáról is tárgyaljatok, hogy kő, vas vagy bronz legyen-e?
A múltkor voltam Vásárhelyen. Úgy értesültem, hogy Petőfi halálának 120 éves évfordulója alkalmával ünnepséget akarnak rendezni Keresztúron. A Művelődési Bizottság illetékeseinek az volna a véleménye, hogy jó lenne, ha erre az időre, július 31-re a szobor, illetve szobrok is elkészülnének. Nem tudom, hogy meg lehetne-e valósítani ezt? Megkértek tehát, hogy írjak azonnal neked, és Te is a fent megadott címre sürgősen írd meg ezzel kapcsolatos minden elgondolásodat, véleményedet. Nem tudom, a szobrok áráról írhatsz-e, vagy pedig ezt a Fondul plastic döntheti-e el, mint központi hivatalos szerv. Úgy látszik, jó mederben halad a dolog s mégiscsak lesz szobor.
Molnár Pista”

Márkos már másnap eleget tett dr. Molnár István felkérésének, és terjedelmes levélben írta meg „elgondolását, véleményét”. A levél piszkozatát Sándor-Zsigmond Ibolya keresztúri múzeumvezető, Petőfi-kutató őrzi, ő bocsátotta rendelkezésünkre, álljon itt szó szerint:
„A tegnap kaptam egy felszólítást a Sz-keresztúri Múzeumtól, amelyben arra kérnek, hogy írjam meg sürgősen az önök címére, vállalom-é a Petőfi-szobor elkészítését s egyáltalán véleményemet a két szobor elhelyezéséről, méreteiről stb.
Hogyne vállalnám, hiszen éppen én javasoltam írásban X dátummal elkészítem díjtalanul a mintát a 120 éves évforduló tiszteletére, s ebből egy-egy példányt elküldtem volt az önök, valamint a bukaresti művészetügyi bizottság címére.
Hargita megye Művelődési és Művészetügyi Bizottsága 12799/1968 szám alatt augusztus hó 3-án értesített, hogy javaslatom elfogadta, csináljam meg cementből Petőfit. Továbbá, hogy a helyszínen a keresztúri néptanáccsal kijelölték a helyet. Egyben kértek, küldjek egy alaprajzot a talapzat számára.
Ezután még 1968 augusztusában Bukarestben felkerestem Anastasiu elvtársat a művelődésügynél. Szóban azt mondta: javaslatom megkapták, nincs ellenükre s továbbítják a megfelelő fórumhoz jóváhagyásra. […] Alaprajzot a talapzatról azért nem is küldtem Keresztúrra, amíg innen a választ meg nem kaptam.
1968. XII. hó 26-i keltezéssel 235559 szám alatt a bukaresti művelődési bizottságtól levelet kaptam, amelyben Anastase Anastasiu elvtárs értesít, hogy a helyi javaslat alapján a művelődési bizottság elhatározta a megfelelő összegek kiutalását egy Petőfi- és egy Bălcescu-szobor felállítására Székelykeresztúron.
A szobrok kivitelezésére pedig Hargita megye pályázatot fog hirdetni, és ők azt ajánlják a megyének, hogy a pályázatra engem is hívjanak meg!
A fenti levél tartalma egy kisség meglepett, főként ami a pályázatot illeti, mert ezt a lehetőséget nem is vettem számításba, hiszen személyes munkavállalásomnak tekintettem a Petőfi-szobor dolgát. Viszont most, hogy a minisztérium a szükséges anyagi fedezetet biztosítja, azt gondoltam, megvárom, míg felszólítanak, nehogy tolakodásnak vegyék jelentkezésem.
Annál inkább örültem a keresztúri múzeum levelének, mert ebből annak bizonyítékát látom, nem mondtak le múlt évi felajánlásomat elfogadásáról.
1968 novemberében Bokor Sándor néptanácsi tisztviselővel tárgyaltam a hely kijelölését illetően. Azt mondta, hogy ők Petőfi helyét a néptanácsi épület előtt jelölték ki, ahol most az ország címere áll, a Bălcescu-szobrot pedig a főtér felső végére, kb. a katolikus templommal szemben kívánják elhelyezni.
Ebbe különösképpen nem kívánok beleszólni…”