Mivel már írásban is landoltam Kubában, itt az ideje elmondanom, miért és miért épp most (azaz 2021 végén) utaztam a karibi országba. Az amerikai kontinensre bő hat évvel ezelőtt tettem először a lábam, és bár ez a földre érés Mexikóban volt, mégis azonnal otthon éreztem magam, amihez valószínűleg hozzájárult az is, hogy szinte menekültem oda, annyira elriasztott az előző évben meglátogatott India. Aztán úgy, ahogyan az újabb és újabb látogatásokat tettem Latin-Amerikában, ez az érzés mélyült és erős vonzalommá alakult. Ma már érzem és értem, miért telepedett le annyi magyar, köztük sok művész is arrafelé, hisz magam is visszavágyom, szeretnék sokkal többet látni belőle és újra meg újra megtapasztalni pezsgő, színes, lelkesítő forgatagát, amely vonz, vonz minden nyomorával, sok helyütt megtalálható elhanyagoltságával, elmaradottságával és néha félelmet keltő alvilágával együtt. Érdekes módon – bár lehet, hogy nincs ebben semmi különös – Kuba az én lelkemben sosem volt része ennek a vonzáskörnek. Egyrészt mert számomra semmi olyan érdekes látnivalója, emblematikus helye nem volt, amiért szerettem volna odautazni, mert Hemingway nyomát bejárni szép, de nem elengedhetetlen, zenéjüket pedig szívesen meghallgatom ugyan, de távolról sem jelent annyit, mint mondjuk a tangó vagy a keringő. Kuba akkor jött számításba és került terveim közé, amikor 2020 elején, eljutottam arra a pontra, hogy elgondolkodjam: mi az, ami esetleg még meglátogatandó, mielőtt vagy leteszem a hosszú, távoli utakat (aminek a valószínűsége sajnos egy-két, most nem részletezendő okból, egyre inkább fennáll), vagy ha nem, akkor az egzotikus helyeken is elkezdek ismételni, mint Európában, azaz visszatérek néhány már látott, de kedvenc(cé vált) helyre. Négy úti cél merült fel akkor, amelyek mindegyikével szemben nagyon vegyes érzelmekkel viseltettem, és ez nem változott mai napig. Ezekből kettőt le is foglaltam, be is fizettem már arra az évre: USA meg Kuba. És szinte azonnal beütött a világjárvány. Az Egyesül Államok többszöri halasztás után, mára már teljesen elesett. Egyrészt mert az iroda abban a formában az idén meg sem hirdette, ám ha lenne is, köztudott, hogy közben megjelent a törvény, miszerint az USÁ-ba vízum nélkül csak azok a magyar állampolgárok léphetnek be, akik a mai Magyarország területén születtek. Értelmezésem szerint a rendelkezés kifejezetten a határontúliak ellen irányul, valószínűleg nem teljesen ok nélkül. A kubai utat eleve egy évvel halasztották el, és végül láss csodát: a rengeteg, majd kétéves korlátozás után, a meghirdetett időpont előtt 2 héttel, Kuba megnyitotta határait a turizmus előtt. Kuba, hivatalosan Kubai Köztársaság nagyon szigorú járványügyi korlátozásokkal engedett be, amiket ők maguk is következetesen betartanak. Míg ott voltunk, végig maszkot viseltünk, az utcán is. Persze ritka kis kilengéseket, mikor senki sem látott, megengedtünk magunknak. Több helyütt ellenőrizték a zöldkártyánkat. Az ország nagyon fél, mert az elején sok áldozatot szedett a járvány, hisz az egészségügyük ugyanannyira szegény, mint minden más terület és tudjuk, hogy sokkal jobban felkészült helyeken is csúnyán tarolt a koronavírus. Kuba ráadásul akkoriban nemcsak a kommunista blokk megszűnése után elkezdődött szegénységgel küzdött, hisz a vírus megjelenése a turizmust is ellehetetlenítette, és épp akkor egy még kegyetlenebbé váló amerikai embargóval is szembe kellett néznie, így hihetetlen mélypontot ért el. A legtöbb latin-amerikai országhoz hasonlóan azt is tudta, hogy nehéz lesz vakcinát szereznie a nemzetközi piacon. Az anyagi fedezete sem volt meg rá. De „Kuba a mágikus realizmus példája” mondta róla nemrég a latin-amerikai tanulmányok egyik kanadai érdemes professzora és ezt bizonyítandó, Kuba nekifogott vakcinát alkotni. És hatalmas összefogással, amelyben még a gyerekek is részt vettek, rövidesen sikerült neki kétfélét is piacra dobni. Mindkettő 90 százalékos hatékonyságú és a lakosság mintegy 90 százaléka meg is kapta az első adagot, mostanra pedig alig valamivel kevesebben a másodikat is. Kuba más szempontból is orvosi nagyhatalom, aminek folyamatát Castro hatalomra jutása indította el 1959-ben. Bár az országnak akkor is, most is rengeteg, gyakran elemi hiányossága van, a kommunista kormány a legnagyobb hangsúlyt az orvosképzésre és az oktatásra fordította. Az iskola ingyenes és 15 éves korig kötelező. Az elején a tanulókat is küldték szerte az országba vidékre, hogy gyerekeket és felnőtteket is oktassanak. Az írástudatlanságot gyakorlatilag néhány év alatt felszámolták. Ma az írástudói rátája 99,8 százalék, azaz az egyik legmagasabb a világon. Az orvosképzése kiváló és ingyenes. Ragyogóan végeznek bonyolult szívműtéteket, külföldi hírességek gyógyíttatják itt magukat. Elsőként érkeztek Lombardiába segítséget nyújtani a koronavírussal szembeni küzdelemben az elején hamar alulmaradó olasz kórházaknak. De kubai orvosok járnak szerte a világban segíteni Algériától Nicaraguán keresztül Venezueláig. Ez utóbbinak 40 ezer egészségügyi kádert képezett olajszállítmányokért cserébe. 2018-ban a szolgáltatások exportja több mint 7 milliárd dollár bevételt hozott, ami több mint háromszorosa annak, amit az exportált termékeivel szerzett. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint ugyanabban az évben Kubában ezer főre átlagosan 8,4 orvos jutott, miközben az Egyesült Államokban 2,6, Németországban 4,2, Magyarországon 3,4, szép hazánkban pedig 2,5 (Bukarestben ennek a duplája). Mindeközben az emberek igyekeznek nem kórházba kerülni, és ha lehet, egyáltalán nem megbetegedni. Mert az egészségügy közben oda jutott, hogy ha nem tartozol a kivételezett kevesek közé, akkor gyakorlatilag nem jutsz gyógyszerhez. Annyira nincs például gipsz, hogy sok helyen az eltört végtagokat kartonpapírba tekerik, egy doboz antibiotikum pedig egyhavi fizetésbe kerül, de legtöbbször úgy sem lehet kapni. Az apró gyógyszertárak polcán, amelyeket láttunk, néhány üres doboz sorakozott. Sajnáltam, hogy nem vittünk gyógyszert is magunkkal, bár az is csak elenyésző tűzoltás lett volna, mint a szappan és a színes ceruza. Mindezeket részben tudtam, amikor Havannába érkeztünk, de sejtésem sem volt arról, miket fogok tapasztalni ebben a furcsa országban, amely bár a legkisebb Latin-Amerikában és a legközelebb van az USÁ-hoz, mégis elsőnek vívta ki vele szemben a függetlenségét. Az országban, ahol először tette európai ember a lábát erre a kontinensre, azaz ide érkezett először Kolumbusz, mikor felfedezte Amerikát.

Albert Ildikó