A Mekong deltájában tett kiránduláson az eső végig fölöttünk lógott, néha szemerkélt is. Ez a legszomorúbb és legfurcsább emlékem Vietnámról: végigkísért az eső vagy az esőtől való félelem, ami sok fontos látnivalótól megfosztott. A helyiek kedvessége, mosolya leginkább azt jelezte, hogy mi mindent nem tapasztalhattunk meg: végtelen napfényes tájakat és épített gyönyörűségeket. Az egyik falucskában elköltött ebédünk is különleges volt. Egészben sütött, furcsa küllemű, tüskés, rongyos bőrű, hatalmas halat szolgáltak fel, amelyet mi nézegettünk egy keveset, aztán a pincérnő szaggatta darabokra kesztyűs kezével és osztotta szét a tányérainkba: nyolcan ettünk belőle. Finom fehér húsú, jóízű hal volt, mint mindegyik, amelyet megkóstoltunk. Én tobzódtam élvezetében, ugyanis kedvencem a hal, és arrafelé nagyon jól ízesítik, mint minden ételüket. Persze mindenféle egyebet is kaptunk. Volt ott hatalmas, a kínai tavaszi tekercshez hasonló, náluk nyári vagy vietnámi tekercs névre hallgató finomság, garnélarák, omlettszerű fűszeres fogás és szószok.

Nyári tekercset gyakran ettünk, nekem nagyon ízlett, mint különben a kínai testvére is. Ez egy leheletfinom, mungóbab keményítőből és vízből készült üvegtésztába tekert, vékonyra szeletelt friss zöldségekből álló göngyöleg. Melléje, mint szinte minden más mellé, finomabbnál finomabb szószokat adnak. Mindegyikben található a vietnámi konyha alapmártása, a sajátos eljárással – napon erjesztik, a legjobbat 3 évig! – készült halszósz, amely ellentétben a leírások alapján kialakult elképzelésemmel, nem töltötte be a helyiséget tömény szagával. Bevallom, sosem éreztem jellegzetes illatát, annál inkább zamatát. Ott ettem földimogyoróból, vörösbabpasztából vagy épp fokhagymából, lime-ból preparált mártogatóst. Igen kedvemre valók voltak nyers vagy hirtelensült zöldséges fogásaik. Ezekben az általunk is ismert sárgarépa, karfiol, padlizsán (illetve ennek vietnámi változata), káposzta, uborka, cukkini, csilipaprika, paradicsom, jégcsapretek, póréhagyma mellett a nálunk ritkán kapható, a kínai kelhez némiképp hasonló bok choy, a vízi spenót vagy a keserű dinnye és számos olyan zöldségféle található, amely nálunk egyelőre kevéssé ismert, illetve lefordíthatatlan, és rengeteg, számunkra még neve sincs fűszerrel ízesítik. Gyakori fűszereik a gyömbér, a csillagánizs, a csili és a fokhagyma.
Mint ahogyan Buddhát is ott szerettem meg. Erről még lesz szó, most csak azért említem, mert Dél-Vietnám legfontosabb buddhista templomával zárom. A Mỹ Thó-i Vinh Trang-pagoda a 19. század közepén épült. A díszes épület csodálatosan keveri a vietnámi, kínai, francia és khmer elemeket, gazdag belső díszítése, ahol vagy 60 Buddha kapott helyet, lenyűgöző, ám a páratlan hatást a körülötte kialakított pompás kertben – bonzsaiok, tavak, virágok – elhelyezett három, gyönyörűen faragott óriási, mosolygós, valami földöntúli derűt és nyugalmat sugalló szobor keltette. Mögötte egy harmóniát árasztó fekvő, előtte egy derűs ülő és egy gondosan vigyázó álló Buddha emelkedett ki diszkréten megvilágítva. Hatásukat a Rio de Janeiró-i Krisztus-szoborhoz tudom hasonlítani: leírhatatlanul gyönyörű, mesésen felemlő volt.