A templomok, templomtornyok, kastélyok restaurálásakor több napórát fedeztek fel 1990 után (Gyer­gyó­szent­mik­lós – 1993, Gyer­gyó­al­fa­lu – 2010, Csík­szent­ta­más – 2015, Ko­lozs­vár – 2019, Gyalu – 2021 stb.), és várhatóan újabb napórák kerülnek napfényre. Jó okunk van feltételezni, hogy tulajdonképpen minden templomon kellett legyen napóra.
A középkorban az egyedüli időmérő eszköz – ami könnyen hozzáférhető volt, és nem került sok pénzbe – a napóra volt. A napóra szabta meg a faluközösség életritmusát, az mutatta, mikor kell templomba menni, és mikor mennyi az idő. A napórákat jól látható helyre tették, hogy a faluban mindenki számára látható legyen. Így kerültek a napórák majdnem mindenhol a falu közepében levő templomtoronyra, vagy ha védőfal vette körül a templomot, akkor arra (Csíkkarcfalva, Székelyderzs, Kálnok).

Mikor a törökök megtámadták Nándorfehérvárt, III. Calixtus pápa bullában adta ki, a harang minden délben szólaljon meg, hogy a falu népét összegyűjtse imádkozni a nagy veszedelem elhárításáért (imabulla). Miután ez az intézkedés eredményesnek bizonyult, és Hunyadi János legyőzte Nándorfehérvárnál a törököket, a pápa megtartotta a déli harangszó bullát, amely ezentúl a hálát volt hivatott kifejezni (az elején tulajdonképpen kora délután volt a harangszó, 1500-tól tették át pontosan a déli időpontra). Honnan tudhatta az 1500-as években bármelyik kis falu papja, hogy mikor van pontosan dél, mikor kell megkongatni a harangokat? Egyetlenegy lehetőség volt erre: a napóra. Emiatt feltételezzük, hogy tulajdonképpen minden templomon kellett legyen napóra.
Így történhet meg ma Erdélyben, hogy egy torony felújításakor, amikor lekaparják a mészréteget, előbukkanhat alóla egy-egy régi napóra maradványa. Szép és történelemhű vállalkozás a restaurátorok részéről felújítani ezeket a régi napórákat is, amelyek valamikor a falu életritmusát szabták meg.
Itt jönnek a problémák. Ahogyan a nap­órák kimúltak, ki­múlt a napórák tudománya is, kikoptak azok az ismeretek, amelyek a pontos megszerkesztésükhöz szükségesek. Így a restaurátorok kizárólag a fellelt maradványokra támaszkodhattak, azokból kiindulva próbálták visszavarázsolni a régi napórát. A gyakorlat azt mutatja, hogy ez nem elég. Ugyanis például ha egy óravonal teljesen eltűnt, akkor azt már nincs mi után visszafesteni (1. ábra, Csík­szent­ta­más), illetve az eltűnt árnyékvetőt sincs mi szerint visszatenni (2. ábra, Gyergyóalfalu, bal oldali napóra). Legtöbbször rosszul, merőlegesen a falra kerül vissza (Héj­jas­fal­va, Szászrégen, Menaság stb.), vagy rossz helyre (Kálnok, Ká­szon­új­falu, Szamosújvár), vagy egyáltalán vissza sem kerül (Csík­szent­tamás, Gyergyóalfalu). Kirívó példa erre Csíkrákos esete (3. ábra): amikor 2021-ben felújították a templomot, kivették az árnyékvetőt tövestől a helyes helyről, és rossz irányba tették vissza. Hogyha a felújítandó napóra esetében figyelembe vennék a napórák szerkesztésének a technikáját, akkor nem történnének olyan hibák, mint Csík­rá­ko­son, vagy visszafesthetnék a hiányzó óravonalakat a megfelelő helyre (Csíkszenttamás, Gyer­gyóalfalu). 

Ezen a ponton felmerül egy elvi kérdés, ami a restaurálást illeti: szabad-e egy res­ta­u­rá­tor­nak egyáltalán figyelembe venni a napórák tudományát? Szabad-e odafessenek (óravonalat), vagy tegyenek valamit (árnyékvetőt), amit nem találtak ott? Szerintem ez a konkrét helyzettől függ, és mindenképpen érdemes alaposan átgondolni. 
Például, ha már nincs az árnyékvető (kiesett, elveszett), a helye – a kis lyuk a falban általában még ott van, akkor miért ne lehessen pótolni a hiányt egy új árnyékvetővel, amely élővé tenné a napórát a faluközösség számára. 

Egy másik kérdéses helyzet az, amikor nincs nyoma egy óravonalnak, pedig a napóra szerkesztése szerint ott kellene legyen. Ez esetben a restaurátor hozzáállásától függ, hogy üresen hagyja, vagy fest oda óravonalat. Például Csíkszenttamáson (1. ábra) már szabad szemmel is látszik, hogy a VIII-as és a X-es óravonal között kellene legyen még egy óravonal, értelemszerűen a IX. óravonal. Ez a napóra szerkesztéséből egyértelműen kiderül, sőt az is, hogy pontosan hol kellene legyen az. Ha tehát ezt a szerkesztést a restaurátor alkalmazná, akkor lehet, hogy figyelmesebben keresné ott az óravonal nyomait, és talán rá is bukkanna, amit addig például egy véletlen karcolásnak tekintett, és nem óravonalnak. Ugyanez a helyzet a gyergyóalfalusi restaurált napóránál, a bal oldalinál (2. ábra).

Végül még egy fontos gondolat. A több évszázaddal ezelőtt készült napórákat többször is újrafestették, hiszen mindig, amikor a templomot javították és a falakat átfestették, ez a falon levő napórát is érintette, mint például napjainkban Héjjasfalván (4. ábra) vagy Egrestőn. Amikor a nem-restaurátor festő-meszelő mester újrafestette a napórát, az óravonalak nem mindig oda kerültek, ahol korábban voltak. Az évszázadok során az óravonalak szép lassan „elvándoroltak” eredeti helyükről. A kérdés akkor úgy tevődik fel, hogy a mai restaurátor fogadja-e el a sok nem szakember meszelő évszázadokon át felgyülemlő átfestési tévedéseit és hibáit, vagy pedig próbálja visszafesteni a napórát eredeti formájára. Egy meglévő napóra elemzéséből kiolvasható, hogy milyen volt eredetileg, még akkor is, ha az óravonalak kissé elvándoroltak. 
Nem vagyok restaurátor, de a csíkrákosi napóra láttán úgy éreztem, nem hagyhatom ezt a problémát szó nélkül. Célom segíteni a restaurátorok munkáját, hogy visszavarázsolhassák a napórákat oda, és úgy, ahogy évszázadokon át álltak.