Igazi karácsony előtti meglepetést szerzett a Nemzeti Énekkar és a Szent István Filharmonikusok, mikor a Pesti Vigadóban műsorra tűzték no­vember utolsó vasárnapján a magyar oratóriumirodalom talán legnagyobb szabású alkotását, Liszt Krisztus oratóriumát.
„Liszt rendkívüli jelentőségű Krisztus oratóriumát mindössze 10-15 évente lehet hallani Budapesten koncertkörülmények között, mert igen terjedelmes, előadó-apparátusa is nagy, megszólaltatása pedig kivételes erőfeszítést és szakértelmet igénylő feladat” – írja a Nemzeti Filharmonikusok sajtóközleménye. Valóban embert próbáló mű, de igazi élmény előadónak és hallgatónak egyaránt. A szerző 1855-ben kezdett dolgozni rajta, de magnum opusát csak 1867-ben fejezte be. Oratóriumában zenekari tételek váltakoznak a kórusra, a szólistákra és zenekarra, a csak szólóra és zenekarra, illetve csupán orgonakíséretes kórusra komponált részekkel. Liszt koncepciója alapján az oratóriumban Krisztus egész élete megjelenik.

Számomra a mű igazi csoda, még lemezgyáras koromban ismerkedhettem meg az alkotással. A Hungaroton két remekbe szabott lemezalbumot is készített a Krisztus oratóriumból. Az 1970-es felvételnek a karmestere Forrai Miklós volt, s olyan nevek szerepelnek az előadói listán, mint Réti József, Gregor József és a szövegmondó, Básti Lajos. A másik kiadványon a híres zeneszerző-karmester, Bartók és Kodály barátja, Doráti Antal vezényelte a Magyar Állami Hangversenyzenekart. A lemezbemutató koncertet 1986 szeptemberében a Kongresszusi Központban rendezték, a hangversenyen magam is ott lehettem, s találkozhattam Doráti Antallal is. 
Ezek az emlékek is felderengtek bennem, mikor részt vehettem a darab főpróbáján, a Zenekar méretes, korszerű próbatermében. Az ünnep közeledtével elsősorban a karácsonyi témákat veszem sorra. A tökéletes piano kezdés megadta az előadás hangulatát, s lassan kibontakozott a pasztorál dallam. Talán a legérdekesebb a harmadik, Stabat Mater speciosa szám. Jacopone da Todi Stabat Mater dolorosájának átírt, örvendező változata ez. Ezt követi a Pásztorjáték a jászolnál kedves behízelgő népies dallama, majd a vidámabb A Háromkirályok vonulása játékos indulója. A Vízkereszt után és a Szenvedés és feltámadás tételekre ezúttal nem térek ki külön. Szeretném viszont kiemelni a jövőre hetvenéves zenekart. A magyar zenei élet kiváló kezdeményezése, és olyan neves karmesterek vezényelték, mint Ferencsik János és Kobayashi Ken-Ichiro. Egy 1971-ben kiadott műsorfüzetből idézek: „Meglátszik, hogy lelkes fiatalok játszanak benne, akiknek számára a zenekari játék nem unt rutinmunka, hanem magasrendű szórakozás, sőt: lelki szükséglet.” Ez mára sem változott. Az odaadó fiatalok mellett a rutinos Nemzeti Énekkar lépett pódiumra, s olyan kiváló szólisták is szerepeltek, mint Schöck Atala és Sebestyén Miklós. Sajnos a főpróbán a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Gyermekkara nem vett részt, a szólamot a dirigens énekelte be kedvesen. Megjegyzem, hogy a második lemezfelvételen a Magyar Rádió és Televízió Énekkarának karigazgatója Sapszon Ferenc volt, a mostani Gyermekkart pedig fia, Sapszon Ferenc és unokája Sapszon Borbála vezetik, tehát a tradíció megmaradt a családban. 
A produkciót Somos Csaba vezényelte nagy odaadással és szeretettel. Koncepciója alapján jócskán húzott az eredeti műből, főleg a zenekari részeket kurtította meg. Ez nem vált az előadás kárára: az igen hosszú oratórium a zenében kevésbé jártas hallgatók számára is élvezhetőbbé vált. Remélem, nem kell 10-15 évet várni a következő előadásra, mindenesetre a koncert nagy élményt jelentett advent közeledtével, s az év koncertjeként tarthatom számon.