A kultúrák találkozása című fotókiállítás kü­lönlegessége, hogy a helyi anyag kiegészül a törökországi Izmir városát képviselő Vizuális Kultúra és Fotóművészeti Egyesület képeivel, és ezzel láthatóan is egy olyan szakmai partnerkapcsolat bontakozik ki, amelyet a fotózás szerete, az egymás világára, kultúrájára, szakmai tapasztalataira való nyitottság, kíváncsiság hívott életre. 
És bár két, sok mindenben különböző világba kapunk itt betekintést a fotográfia eszközeivel, ezek a világok sokszor ismerősnek hatnak másságuk ellenére is. 
Kultúrák találkozása a kiállítás címe, és hogy mennyire szól valóban a találkozásról ez a kiállítás, azt leginkább a képek témája igazolja, a genius loci meghatározó, átlényegítő szerepe, amely átsugárzik ezeken az alkotásokon. Hogy ne éppen szakmai kifejezést használjak, ám annál emberibbet, gyönyörű válogatást láthatunk, egymást kiegészítve, harmóniába, kerek egészbe rendeződve helyekké formált terekről, otthont jelentő emberi környezetről. Kultúrákat, és azok találkozását, az emberi élet térbe és időbe vetettségének megtartó, gyökereket adó, identitásformáló elemeit. Közelítéseket. Változó perspektívákból, amelyek a külvilágra irányulnak ugyan, a rajtunk kívül állóra, de befelé is vezetnek, önmagunk irányába.

A tágasság levegős érzésével, az otthonosság meleg fényű ismerősségével járhatjuk be ezeket a többnyire különös pillanatokat rögzítő képeket, a természet ölelésébe zárt, múlt és jövő jelenben való érintkezésének koordinátái mentén kirajzolódó, helyhez, hagyományokhoz, kultúrához kötött emberi kalandnak a változó tereit. A szép esztétikájának jegyében megragadott pillanatokat, a változó helyek jellegzetességeit, az adott élettereket meghatározó emberi történéseket. Az így kirajzolódó békés, de nem esemény nélküli nyugalomban lépten-nyomon kontrasztokba is ütközünk. Ellentétekre építő művészi meglátásokkal találkozunk. Múlt és jelen, régi és új, szent és profán, természetes és természetidegen, örökség és újítás úgy teremtik meg egymás mellett a képtereknek, és ezáltal a kiállítás egészének a dinamikáját, a természet szépségei, a kultúrtájak, falu és város, hagyományos mesterségek és a globalizációval növekvő világmagány különböző jelentésrétegei úgy egészítik ki egymást ezeken a gyakran mesterien elkapott képi történéseken, hogy azok belső képi viszonyai nem nehezednek ránk nyomasztó feszültéséget teremtve, hanem erőteljes formai játékot képezve kiegészítik egymást, olyan karakteres kompozíciókat eredményeznek, amelyeknek köszönhetően úgy érezhetjük, hogy amit látunk, az nemcsak szép, hanem valóságos és hozzánk tartozóan mai is.
Két ország, két fotóklub képeit látjuk egymás mellett, egymástól olykor gyökeresen különböző, mégsem idegen világokat, hiszen végső soron ezek a képek kivétel nélkül az otthonosság képeiként is szemlélhetők, tér és idő meghatározottságában kirajzolódó emberi kalandként, és ebben a folyton változó kötöttségben a szépség, a fenséges megtalálása, annak felmutatása a létezéssel együtt járó bizonytalanságot teszi elviselhetőbbé, egymástól sokszínűen különböző világainkat élhetővé.