A fellegvár szerencsére nem túl hosszúra nyújtott bebarangolása után nem várt kis pihenő következett. Az igazi meglepetés azonban a kókuszsör volt, amelyet mindenki megkóstolhatott. Már sokszor leírtam, hogy szívesen iszom sört. A nálunk kapható különböző ízesített változatait ellenben nem kedvelem. Ez azonban a nagyon diszkréten felsejlő kókuszos utóízével kifejezetten jólesett. 
Cartagena szépségével egyetlen más hely sem vetekedett Kolumbiában. Egy alig 17 000 lakosú kisvárosról van szó. Az 1572-ben alapított Villa de Leyva több mint 2000 méter magasan fekszik, félsivatagos területen, főutaktól távol, altalajkincsek nélkül a környéken, ami lehetővé tette, hogy jó 400 éven keresztül aludja háborítatlan álmát. Az akár fehér városnak is nevezhető kis ékszer szinte teljes egészében megőrizte gyarmati kori küllemét. Terméskővel kirakott utcái és terei, fehérre meszelt házai, melyeknek sima küllemét csak a sötétzöldre vagy sötétbarnára festett, fából készült erkélyei és nyílászárói törik meg. Kissé álmos hangulatát nem is annyira az emberek, mint inkább az oda nem illő modern autók tömkelege zavarta, mert megtörte a mesés látványt. Különlegessége az aránytalanul nagy főtere. A 14 000 négyzetméteres Plaza Mayor az ország legnagyobb, és Dél-Amerika legnagyobb macskaköves tere. Ezt is fehér házak szegélyezik, meg egy templom – alig magasabb a környező épületeknél –, amelynek aranyozott oltára igen szép. Mára, gazdag és kihasználatlan talajának köszönhetően, bortermelő vidékké vált. 1954-től nemzeti örökség, később az UNESCO világörökség része is lett. Nagyon sok fesztivál helyszíne, amire szinte predesztinálja elragadó külseje. Egy csokoládémúzeumnak keresztelt, nemcsak barokkosan, csillogó-villogóan díszes, hanem valóban barokk elemeket – például foteleket – felvonultató csokoládéboltja is van. A nagyon elegánsan tálalt és csomagolt csemege széles választéka valóban nagyon finom. És ennek megfelelően bizony drága is. 
Itt volt időm arra is, hogy bemenjek egy kéz­mű­vesboltba, ahol nagyon szép ékszereket is kínáltak. A nem nemes, de állítólag nem rozsdásodó – majd kiderül! – fémből készült darabok, amelyek jellegzetes, az őslakók formavilágából ihletődött motívumokat használnak fel, szépek és hatásosak: jól öltöztetik a viselőjüket. A város neve megjelenik Marquez regényében, a Szerelem kolera idejénben is. Itt forgatták a Zorro figuráját felhasználó – telenovellának nevezett – szappanoperát. És az én lelkembe is beírta magát.