Hirdetés

Kávé, vágott virág, marhahús

Albert Ildikó
Becsült olvasási idő: 3 perc
Kávé, vágott virág, marhahús
Fotó: Albert Ildikó

A rendkívül finom és (el)ismert kávé természetszerűleg Kolumbia legfőbb kiviteli cikke, világviszonylatban a harmadik legnagyobb kávéexportőr. A második legfontosabb, külföldön nagyon elfogadott terméke a vágott virág. Ebben pedig nemzetközileg is az előkelő második helyezett, Hollandia után. Fontos bevételi forrása még a gyümölcs és a hús, különösen a marhahús. Ez a lista sok mindent elmond az országról, illetve lehetőségeit tükrözi. Kolumbia ugyanis rendkívüli biodiverzitással – biológiai sokféleséggel – rendelkezik. Állítólag a második a világon, ami az én olvasatomban azt is jelzi, hogy sokszínű földrajzi adottságai lehetővé tették, hogy megjelenjen és meg is maradjon ez a különösen gazdag élővilág. A virágtermesztést nem igazán láttuk, annál inkább megtapasztaltuk a két utóbbit. A gyümölcseit, pontosabban egy pici részüket, a legnagyobb mennyiségben termeltet és valószínűleg a legolcsóbbakat – a görögdinnyét, az ananászt, a banánt, a papayát – naponta élveztük, mert minden étkezésünk bőséges, pazar része volt. De volt külön programszámunk, szinte azonnal Cartagenába érkezésünk után, amikor meglátogattunk egy kis gyümölcskínáló akármit – a neve, rendeltetése nem volt tiszta számomra – ahol a már megterített asztalokon sorakozott a sok különleges, néha legalább képről ismert, de több sosem látott gyümölcs is. Mindegyiket bemutatták és megtanítottak, hogyan kell őket fogyasztani és mi lelkesen vagy hősiesen – ki-ki a maga módján – végigkóstoltuk. Volt ott naranjilla vagy lulo, amely italnak jó, esetleg cukorral kikanalazva; curuba vagy pitaja vagy sárkánygyümölcs, amely több kaktusznak is a gyümölcse; maracuja, ami a golgotavirág gyümölcse és mára világszerte kedvelt, a leve különösen; az accasellowiana vagy guava, mely erős rózsaszín húsú, és eléggé ízlett, meg sok más, amelynek nevét nem jegyeztem le és meg. Nagyon érdekes, néha kifejezetten szokatlan aromákkal találkoztam, de egyikük sem vált a kedvencemmé. Itt fedeztem fel, hogy a sült banán finom. Mert ellentétben az itthoni elképzeléssel, ahol akartak már velem megetetni sült banánt, amely nagyon nem ízlett, ott végre kiderült, hogy létezik sütni való banán, amit kifejezetten erre termesztenek, tényleg körítésnek való, bár magára is ehető, íze pedig egy kissé emlékeztet a krumpliéra. Az általunk ismert édes gyümölcsnél valamivel nagyobb, egyenesebb és zöld héjú. Szinte utolsó pillanatig úgy volt, hogy hozok haza belőle kóstolóba, a szobatársam még nálam is határozottabban készült erre, ám a végén lemondtunk róla, mert már amúgy is túl sok, pontosabban túl nehéz és telepakolt csomagunk volt. A gyümölcsbemutatón a híres Palenqueras hölgyek asszisztáltak. Ők azok, akiket szinte minden, a karibi térségről szóló íráshoz készült illusztráción mutogatnak. A rendszerint sárga-kék-vörös, esetleg még zöld meg fehér színű, bő, fodros szoknyában és sokrétű fodros blúzban, turbánra emlékeztető fejdíszben pompázó afroamerikai hölgyek fejükön hordott kosárból, ma egyszerű tálból, kínálják az egzotikus gyümölcsöket. Nevüket származási helyükről kapták. Eredetileg San Basilio de Palenqueben alakult meg az afrikai rabszolgák leszármazottainak első szabad közössége, melynek asszonyai Cartagenában árulták a gyümölcsöt, és közben a városkép részévé váltak. Arról nem regél a fáma, miért mentek ilyen messze eredeti településüktől. Azt ellenben tudjuk, hogy akiket ma látunk, csak turistacsalogató utánzatok.
 





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!