Hirdetés

Havonta 2500 dollár befőttesgumira

Albert Ildikó
Becsült olvasási idő: 3 perc
Havonta 2500 dollár befőttesgumira
Fotó: Albert Ildikó

Bár a kolumbiai drogkereskedelem Es­co­bar és a medellini kartell nevével fonódik össze, hasonlóan fontos volt a cali kartell is. Míg az előbbi gyilkolással, bombákkal, emberrablással, kínzással igyekezett érvényesíteni az akaratát, addig az utóbbi pénzzel, „asztal alatt átnyújtott bankjegyek technikájával” (mint Serrano tábornok írja). Talán a véres módszerek kiváltotta félelem és ezek világszerte elterjedő híre meg a hihetetlen gazdagsága tette Escobart máig érdeklődést kiváltó személlyé. Hatását mi sem példázza jobban, mint az, hogy a kolumbiaiak még mindig ritkán vásárolnak nagy, elegáns autókat, inkább csak kicsi és közepeseket, mert még él a köztudatban, hogy a hivalkodó személygépkocsik a robbantások célpontjai voltak.
A híres drogdíler – hogy modern kifejezéssel éljünk – pitiáner tolvajként kezdte: sírköveket lopott, és lecsiszolva róla az eredeti nevet eladta. De csempészett cigarettát, lopott autót, és hamis lottószelvényeket is árult, mielőtt a drogkereskedelembe fogott. Ezt aztán olyan sikeresen űzte, hogy egy adott időszakban, a hatalma csúcsán, a világ kokainforgalmának a 80%-a (!) tőle származott. Akkoriban a Forbes magazin – amely mint tudjuk, mai napig a leggazdagabbakkal foglalkozik – a világ 7. leggazdagabbjaként sorolta be, mire a fia levelet írt az újságnak, és közölte, hogy közelében sem járnak az igazságnak. Amit ellenben tudni lehetett, hogy 2500 dollárt költött havonta a befőttesgumira, amivel összefogta a dollárkötegeket, amelyeket aztán mindenfelé eldugdosott: a nagyjából nyolcszáz házában és villájában, kertjében, melléképületekben, rokonok sírjában és a saját trópusi szigetén. Állítólag évi egymilliárd dollárja semmisült meg tűzeset, beázás vagy a rágcsálók működése következtében.
Kedvenc birtokához állatkert is tartozott. Ma szabadidőparkként működik, de nekünk nem mutatták meg, mert valamiért nem tartotta arra érdemesnek a helyi iroda. Talán mert egyre jobban igyekeznek elhatárolódni a kábítószerkérdéstől, amely összefonódott az ország nevével – Narkó-köztársaságként emlegették sokáig –, és ezért állampolgárait sokszor még most is negatív megkülönböztetés éri, például határátkelőknél, a reptereken.
Escobar sokszor jót is tett a rengeteg pénzével. Segítette a szegényeket, lakásokat építtetett nekik, és jó munkaadó volt.
„Fénykorának teljében szerte Medellinben oltárokat emeltek neki, és örökmécses égett a fényképe alatt. Már abban is hittek, hogy csodákat tesz. Nem volt olyan ember Kolumbia egész történetében, aki ilyen tehetséggel és ilyen sikeresen tudta befolyásolni a közvéleményt. De olyan sem, aki ennyire korrumpálni tudta volna az embereket. Személyiségének az volt a legnyugtalanítóbb és legártalmasabb vonása, hogy egyáltalán nem tudott különbséget tenni jóság és gonoszság között” – írja róla Marquez. 
Közben kábítószeres terrorizmus alatt tartotta az országot, hisz saját hadsereggel rendelkezett, és érdekeiért bármikor bárkit eltett láb alól. Az 1983–91 közötti időszakban négy elnökjelöltet, huszonhat újságírót, kétszáz bírót és ezer rendőrt gyilkoltak meg, a járulékos veszteségként megjelenő civil halottak száma nem is követhető. Csak egy példa álljon itt, hogy érzékeltessem a medellini kartell ügyködését: egyetlen alkalommal, mikor elfoglalta a Legfelsőbb Bíróság épületét, de az elnök nem volt hajlandó tárgyalni vele, a kiszabadításukért folyó harcban 95 civil halott volt (köztük a bíróság kilenc bírája és az elnöke), az eltűntek száma pedig ismeretlen.
 





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!