Sajátos hangulatú Indokína, nyugalmat sugároz. A térséget könnyebb így emlegetnem, mint minden alkalommal felsorolnom a három, sok mindenben nagyon hasonló országot: Vietnám, Laosz, Kambodzsa. Három körülmény fonódik harmonikusan össze és adja azt az andalító, néha kissé bosszantó, máskor érthetetlen, de mindig mindent beborító kiegyensúlyozottságot.
Az egyik az éghajlat és az ennek köszönhető természeti környezet, amelyhez szorosan kapcsolódik az életvitelük és a gazdaság bizonyos sajátossága. A trópus és a szubtrópus forróságának hatására minden ott élő elpilled. Mindennapjaikat az utcán élik: ott üldögélnek, eszegetnek, beszélgetnek. Az élet sok helyütt estefelé, 5 óra után kezdődik. A föld, a víz, a napsütés vagy annak hiánya türelemre és beletörődésre tanít. A szemet gyönyörködtetik a horizontot bezáró hegyekig nyúló vagy az éggel összeérő, víz áztatta rizsföldek; halat, kagylót és gyöngyöt termelő hatalmas folyók.

Az emberek többsége mezőgazdasággal foglalkozik most is, vagy onnan jön. Természetközeli életmód, állandó, megszokott, évszázadokon keresztül beidegződött munka. Tudják, hogyan kell kihasználni, netán megzabolázni a lehetőségeit, de azt is, hogy néha – gyakran – tehetetlenek vele szemben. Megtanulták elfogadni és beletörődni a törvényeibe.
Mint ahogyan a vallásaik is ezt tanítják. A félsziget építészeti emlékei leginkább a hinduizmushoz kapcsolódnak, ez az ősi vallás sokáig uralta az itteniek világát, mára azonban inkább csak nyomokban, szellemisége és főistenei révén, más hitekhez és gondolatrendszerekhez kapcsolódva jelenik meg a mindennapokban. Ez az egyvelegszerűség, a különböző hitek összefonódása, istenek, mítoszok és rítusok átvétele egyik vallásból a másikba, vagy ezek egymás melletti megjelenése jellemző a térségre. Ez különösen igaz Vietnámra, ahol a szocializmus évtizedei megtették a maguk vallástalanítását. A lakosság többsége nem követ valamiféle szervezett vallást, ám egyenes bizonyítékaként annak, hogy hiába veszünk el egy hitet, ha nem adunk mást helyette, a vietnámiak többsége a tam giáo (ami három vallást jelent és a buddhizmus, a konfucianizmus és a taoizmus elemeit foglalja magába) és a népi vallások egy vagy több gyakorlatát követi. A népi vallás a különböző hitekből leszűrt fontos alapelveket, gyakorlatokat ötvözi, mint az ősök tisztelete, és imádkozik a különböző istenségekhez, vagy anyaistennők imádatát helyezi előtérbe.
A félszigeten – Vietnámot kivéve, ám a mindössze néhány órányit meglátogatott Thaiföldet ideszámítva – a domináns vallás a buddhizmus, pontosabban annak valamelyik formája. Így Kambodzsa lakosaink 95 százaléka a théravada buddhizmus követője. Ez Buddha legrégebbi tanításain alapszik, amelyhez az animista és az ősi szellemekbe vetett hitet is hozzáadják. Valószínűnek tűnik, hogy Laosz lakosságának több mint 90 százaléka is ideilleszkedik, bár nincsenek pontos adatok, mint ahogyan esetében másról sem, inkább csak becslések. A lényeg, hogy lelkükben szépen ötvöződik a mértékletesség, a józanság és a vágyakról való lemondás elve a helyes emberi cselekvés fontosságával, amelynek legjobbja a nem cselekvés. Ez a szemlélődő magatartás, valamiféle ősi passzivitás lengi be arrafelé a mindennapokat.
Mi azonban várakozzunk és vágyakozzunk, hasonlóan harmonikus, kiegyensúlyozott lélekkel.