Két dolog jut eszembe a szeráj szót hallva: az egyik Mozart örökbecsű operája a Szöktetés a szerájból, a másik a Galatasaray, a híres-hírhedt török futballcsapat, amelyik kedvenc Ferencvárosomat 1963-ban négy–nullára elpáholta. A szeráj török–perzsa eredetű többértelmű szó. Elsődlegesen nagyúri palotát, de háremet is jelent, Mozart dalművébe is ilyetén vonult be. Az utazók védelmét szolgálták a karavánszerájok, az összetett szó első tagja olyan csoportot jelöl, amelyik hosszú utat tesz meg. A szárazföldi kereskedelemben kiemelkedő szerepet töltöttek be, a kelet–nyugati tengelyen, Ibériától Mongóliáig fogadták az utazókat, az utóbbi területen khánoknak hívták e szálláshelyeket. A régi útvonalak mentén legalább egynapi távolságra helyezkedtek el, a sűrűbben használt utak mentén több is épült. E létesítmények minden négyzetméterének kialakítását a gyakorlati szempontok szabták meg. A négyszögletes épületet általában fallal vették körül, így a betérő biztonságban érezhette magát. Tágas belső udvarán elfértek az állatok, az utazók tisztálkodhattak, elvégezhették imádságukat, megetethették állataikat és élelmet, takarmányt vásárolhattak a további útszakaszra. Az árkádos alsófront, s az emeleti szobák szolgáltak pihenőhelyül. Esténként élénk élet folyt e helyeken: hangos kereskedők alkudoztak vagy veszekedtek egymással. A tunéziai Dzserba szigetén egy kellemes délutánt töltöttem a fővárosban, Houmt Soukban, az egykori szerájban. A sziget a Mediterráneum egyik legfrekventáltabb pontján fekszik, s egy keskeny földnyelv, a teveút köti össze a szárazfölddel. A főváros kikötőjében az akkori világ legtöbb nációja megfordult, így bazárjának méreteiből is lehet következtetni a település régi nagyságára. A karavánszeráj négy évszázada szolgálja az utazók kényelmét, mára szerepe kissé átértékelődött. Kívülről az épület nem mutat sokat, de ha kapuján belépünk, már képet alkothatunk egykori életéről. Mára elegáns hotellé építették át, a kis alvócellákat összevonták, így a szobák minden kényelmet kielégítenek. Az udvaron egy úszómedencét is kialakítottak, így a hotel csillagos besorolása is jobb lett. Az udvaron, egy pálmafa árnyékában telepedtünk le, a pincér kéretlenül is hozta a törökös, zaccos kávét, később egy tunéziai sört is legurítottunk. Nagyon sok esküvőt is rendeznek a szállodában, ahogy elnéztem, minden adott a jó hangulathoz. Kifelé menet még megnéztük a régi metszeteket, amik a sziget történetét s a régi foglalkozásokat ízlésesen mutatják be. A luxusszeráj után a szomszéd város, Hara Sghira nevezetességét a híres zsinagógát, a Ghribát látogattuk meg. Tunézia legjelentősebb zsidó zarándokhelyére évente nagyon sok látogató érkezik, a pészahot követő 33. napon tartják az észak-afrikai zsidó közösségek legnagyobb ünnepüket. A jámbor hívők elhelyezését itt is egy szerájmintára létesített építmény szolgálja. Néhány szoba a régi időket idézi: az egyszerű deszkaágyra szalmamatracot helyeztek, a világítást olajmécses szolgálta. Megmaradt a „szaniterblokk” is: egy tucat pottyantós vécé és vizes vályú szolgálták a tisztálkodást. A szenthely rabbijával is készítettem interjút, aki elárulta, hogy a zarándoklat egyúttal a fiatalok ismerkedését is szolgálta évszázadokon át. A zárt közösségekből ideérkezett hívők elhozták eladósorban lévő lányukat, házasulandó fiukat, akik – ha megvolt a kölcsönös szimpátia – a következő évben már esküvőt rendeztek a falak között, és családként foglalták el a kis cellájukat.

Csermák Zoltán