Kedves Olvasóm! Veled is szembejött a hír, hogy változott az idei karácsonyfa-díszítés divatja? Színes szalagcsokrokat kell a fára illeszteni, más cifrázás divatjamúlt. A valóság azonban különösen köztereken mást mutat. Fényfüzér, sok-sok csillogó gömb, villódzó ragyogás nélkül ma szinte elképzelhetetlen a karácsony, ott van a karácsonyfának kinevezett fenyőfán vagy más örökzöldön, például a kerti tujákon vagy az igencsak dekoratív és sok vidéken ugyancsak ünnepi díszként megjelenő fagyöngycsokron is. Így van jól, hiszen a sötétet elűző fényességnek a látvány mellett ősi jelképüzenete is van. A karácsonyfához már megszokott módon a fenyőfát társítjuk, bár alig kétszáz éve tartozik a karácsonyi, azaz mind téli napfordulót, mind keresztény szimbolikát jelentő ünnephez. Az ókori római­ak zöld ágakat ajándékoztak ilyenkor egymásnak, olyan növényt, például magyalt, babért, ami örökzöld színével a halhatatlanságot jelképezte. Üvegdíszek, gömbök, csillagok az 1880-as években jelentek meg a fán a korábbi alma, dió, más gyümölcs, apró mézeskalács-figurák, papírdíszek helyett. A habkönnyű és törékeny üveggömbök tették ragyogóvá a fát, mert visszatükrözték, megsokszorozták a fényt. Ez áll legközelebb az ünnep eredeti jelentéséhez, a fény dicsőítéséhez.

Az év legrövidebb napja, és ebből adódóan az év leghosszabb éjszakája a határpont, amikor a legsötétebb éj átfordulása után percről percre, óráról órára nő a nappali fény, a világosság ideje. A fény növekedését mint az elérkező tavasz hírnökét és a megújulás reményét ünnepelték a természetet tisztelő ősi hitvilágban. Az ókori népek emberemlékezet óta megünnepelték a téli napfordulót, azt, hogy újra hosszabbodni kezdtek a nappalok, amit a napisten újjászületéseként is magasztaltak. A keresztény egyház a 4. századtól kezdve tette ekkorra Krisztus születésnapját, Krisztust jelképesen a legyőzhetetlen fénnyel azonosítva. A történelem során szinte minden nép és minden vallás ünnepelte a fény diadalát a sötétség felett, az új év kezdetét több kultúrában ezektől az ünnepektől számolták. Népszokásainkban is tetten érhető a „pogány” tavaszváró hagyomány, az egyik legismertebb a karácsony másnapján kezdődő regölésben, amivel az újévet is köszöntik, s házról házra járva termékenységet és bőséget kívánnak a háziaknak. Szokásban volt a kolompolás s mindenféle zajkeltés meg alakoskodás, azaz állatbőrök viselése is, ezekkel az eszközökkel az ártó szellemeket akarták elűzni. A betlehemezés karácsonyi népszokását, amivel Jézus születését mesélik el, ősrégi napfordulós ünnepekben is föllelhetjük a napisten születésének motívumaként. Karácsony világszerte az egyik legfontosabb keresztény ünnep, sokszor összemosódik a fennmaradt pogány szertartásokkal, a regölés nem zárja ki az év végi ájtatosságot. A szívós életű népszokások közt a regölés az, amelynek eredetére és évezredes múltjára a néprajzosok a legtöbb fényt tudják deríteni. Magyar nyelvterületen, az újabb gyűjtések bizonysága szerint, ez a nevezetes népszokás a Dunántúl nyugati és délnyugati vármegyéiben s Székelyföld néhány falujában megmaradt eredeti voltában. Heltai Gáspár hírneves kolozsvári nyomdász és könyvkiadó 1552-ben A részegségnek és tobzodásnak veszedelmes voltáról való Dialogusában „regélő hétről” ír, arról panaszkodik, hogy Erdélyben Krisztus urunk születése napja után rögtön kezdődik az ördög legnagyobb ünnepe, a regélő hét, amikor mértéktelenül esznek, isznak, mulatoznak az emberek. Tárgyi bizonyítéknak számít az a két régi, az 1626-os és az 1642-es év kalendáriuma is, amelyekben a szebeni vásárt a „regélő hétfőre” teszik. Ebből az tűnik ki, hogy a 16–17. században a regölés még annyira ismert volt Erdélyben, hogy időhatározónak is használhatták a dátumát. A regölés a kereszténység előtti időkbe visszanyúló népszokás, amely eredetileg a téli napfordulóhoz kapcsolódhatott, de a kereszténység hatására aztán karácsony másodnapjához kötötték. A regölés termékenységvarázsló rítusára utal az, hogy a regösök a lányos házaknál a lányok és legények nevét egy énekben emlegetve, összeboronálták őket, nemegyszer felfedve így és „hivatalossá” téve szerelmi kapcsolatokat is. Ennél is fontosabb, hogy bőséges termést, gazdagságot kívánjanak a gazdáknak, amiért persze jutalmat kapnak. Ünnep, béke, bőség, közösségi összetartozás, jókívánság… mindközönségesen a szeretet ünnepe.