Kellemes ünnepeket! – ötlik az ember szemébe lépten-nyomon. Van már legszebb karácsonyi vásár, legolcsóbb karácsonyi vásár, éjjel-nappal villogó fényfüzérek is figyelmeztetnek az ünnepre. Üzletek kirakataiban, újságok hasábjain köszön ránk. Csilingelő és nyekergő mikrofonokban énekelnek és köszöntik a lakosságot, nem utolsósorban a vásárlót, így engem is, hiszen beletartozom mindkét kategóriába, de annyi van üdvözlésből, hogy már nem is tudok figyelni rá. Elég nekem és ezerszer fontosabbak ennél a rokonok, barátok, kedves ismerősök őszinte szavai. Tény, hogy decemberben minden az ünneplés, na és persze az elmaradhatatlan „szeretet” felé terelget. Sajnos, úgy tűnik, a szavak és ajándékok ünnepi kiárusításában olykor már nem is igazán tudjuk, mi a fontos/fontosabb, hiába sulykolják kiüresedett közhelyes jelszavakkal. Senki sem akar lemaradni, így mindenki lemarad. Marad viszont a tülekedés: egymás nyakába lihegünk a boltokban és a kötelező jókívánságokban, az édenkerti gazdagság nosztalgiájában, valamint a kedves vagy vicces hangulatjelek válogatásában, ha levelet írunk ez alkalomból. Apropó! A csíki télben! Legviccesebb, amit az ünnepről olvastam, egy 1967-ben alakult Feraferia nevű, magát újpogány mozgalomnak meghatározó szekta kinyilatkoztatása. Tagjai azt hirdetik, hogy az emberi élet legyen része a természettel való testi kölcsönhatásnak, e célból vissza kell állítani a Földön az őseredeti édenkertet a paradicsomi, bűntelen meztelenséggel együtt. Ennek eléréséhez, amolyan első lépésként azt vallják, hogy nem a munkának, hanem az ünnepnek kell meghatároznia az emberi létet. A meztelenség nem olyan nagy kunszt!

A legendák szerint a kora középkori Szent Lázár is azt vallotta, hogy a meztelenség gyakorlása kiváló eszköz a bűnbeesés előtti állapot visszaszerzésére. Későbbi életrajzírói ezt a szegénység felmagasztalásával azonosították. Ha a két magyarázatot összevonjuk, lesz belőle édeni szegénység. A középkorban Lázár szegényei névvel illették azokat, akik a társadalom perifériájára kerültek fertőző betegség, nyomorékság, koldulás, szegénység miatt. A róla elnevezett gyógyító lovagrend alázattal és szeretettel ápolta őket, ispotályokat és szegényházakat is alapított. Az ünnepek viszont mindig valamiképp a bőségről és a háláról szólnak. Valamilyen gazdagságot jelentenek a lelki és szellemi értékek birtoklásától és adakozástól az ünnepi gálaruhákig, a kis- és nagyestélyihez viselt ékszerekig. Egyénfüggő a sorrend és az, ki hogyan éli meg, a lelkét vagy a testét, netán mindkettőt egyszerre öltözteti ünneplőbe. De­cember szilveszterrel bezárólag a családi és más társas összejövetelek ideje is. Márai Sándor 1943-ban megjelent Füves könyv című művének egyik tárcájában (A világ hívásáról) így fogalmaz: „Az emberek társas lények, s ez a szép hajlam egyáltalán nem megvetnivaló bennük: helyes, ha az emberek keresik egymás társaságát, értelmes és baráti hangulatú beszélgetések során megismerik egymás nézeteit, s ha legtöbbször nem is kapnak mást az együttlétektől, mint az élet magányának időleges feloldását, már ez is megérte azt a kevés fáradtságot és kényelmetlenséget, amely az ilyen összejövetelek ára. Az ember társas lény, s legtöbbször éppen társaságban bontja ki jellemének szép képességeit: aki méltányosan és türelmesen társalog, meggondolt és kellemesen fogalmazott párbeszédben iparkodik megismerni embertársai nézeteit a világról és az emberi sorskérdésekről, türelmesen felel az ellenvetésekre, nem ítél idő előtt, s aztán alkalmazkodásból, udvariasságból sem hajlandó eltérni attól, amit igazságnak megismert: az ilyen ember tulajdonképpen a legszebb emberi feladatot végzi, mikor társaságba megy, s ott megismeri embertársai véleményét és nem hallgatja el a magáét. De a legtöbb embert inkább csak a hiúság, az unalom elől való menekülés vágya vezérli embertársai körébe… Nagyon kell vigyázni, hogy kerüljük az olyan házak meghívásait, ahol a háziak a társaságtól valamilyen társaságbeli vagy mesterségbeli rangjelzést remélnek. Az ilyen társas együttléteknél a meghívottakat úgy tekintik, mint egyfajta ritka árut, melyet a háziak eladnak a világi hiúság piacán.” Kedves Olvasóm! Az ünnepi protokollba könnyű beletanulni azoknak, akik maguk is bábok az adott marionettfigurák között, de nem a nagy művészeknek és gondolkodóknak, akiknek gondolatait nem bábjátékosok mozgatják és nem is tudnak helyettük beszélni. Végezetül idézek néhány sort Kányádi Sándor Koszorú című verséből: „vállamra tették cipelem / hiába kérdezném miért / van aki röhög s irigyem / van aki űz van aki félt / hát viszem egy-két stációt / a megkorbácsolt krisztusért / s megvetek minden protokollt / és minden kincstári babért.” Kedves Olvasóm! Köszönöm, hogy követtél gondolataim girbegurba ösvényén. Kellemes hétköznapokat kívánok!