Zsoldos János orvosdoktor: Aszszony’ orvos (Győr, 1806) című közérthetőn megírt nőgyógyászati tudománynépszerűsítő könyvében elsősorban a nőket érintő betegségeket és azok orvoslását taglalja, emellett kitér a lánynevelésre, a mindkét nemet érintő életmódvitelre, diétára, sőt a környezeti hatásokra is. Ez utóbbiak közé tartozik a következő megjegyzése: „A vizek tisztaságukra és könnyűségükre nézve így következnek: hó, esővíz, nagy folyó, kút, forrás, tó, tenger és ásványos vizek.” Mondhatjuk, hogy mindösszesen lehetséges ivóvíz, ami civilizált emberi településeken ma hálózatot képez, csapból folyik és előre csomagolt állapotában szállítható is. Ismerhetünk folyót, patakot, kutat, forrást a környezetünkben, de azért jobb, ha házon kívül óvatosságból kisebb-nagyobb palackokban magunkkal visszük az iparilag szavatolt jót. Amikor elég hideg van, a víz megfagy. A legnagyobb telekről és befagyott folyókról már nagyon régtől fogva hírt adnak a feljegyzések, olykor legendák a csudálatos voltuk miatt. A folyamok mostanság nem produkálnak ilyen csodát, mert nincsenek olyan kemény telek, hogy ezt lehetővé tegyék.

A krónikák szerint a rómaiak 172-ben úgy harcoltak a barbár seregek ellen a befagyott Dunán, mintha szárazföldön lennének. Békeidőkben a kereskedők örültek leginkább a fagynak, mert megspórolhatták a komp vagy a hídvám költségeit. A 15. században élt Thuróczi János Magyar Krónikája említést tesz az 1241–1242. téli tatárbetörésről, amikor a horda gyalogosan átkelt a folyón, na és arról is, aminek egy része később legendának bizonyult, hogy 1458. január 24-én a Duna jegén koronázták meg Mátyás királyt: „A mennybeli Mindenható ezen az éjszakán fenekéig fagyasztotta be a Duna vizét, oly vastag, oly szilárd jég képződött, hogy másnap reggeltől mindenki hajó nélkül járhatott át a Dunán a jég hátán, akár a sík mezőn, semmi víz sem gátolta a járás-kelést.” A történészek szerint az uralkodó Prágában volt királlyá választása idején, ezért nem egyértelmű, pontosan mi is történt a Dunán. Egyesek szerint a nép akart nyomást gyakorolni a nemességre, mások azt állítják, a döntést ünneplő nemesség gyűlt össze, hogy ilyen módon is kifejezze egyetértését, az tűnik biztosnak, hogy nem választottak és koronáztak, hanem ünnepelték a választottat. Ám nem legenda az, hogy 1457–1458 télideje egész Európában rendkívüli hideget hozott, októbertől február végéig tartottak a kemény fagyok. Franciaország valamennyi folyója befagyott, és lovas szekerekkel lehetett átkelni a Szajnán is. Az úri nép, de még a közrendűek is egész Európában hatalmas népünnepélyeken, az úgynevezett hóünnepeken múlatta az időt. Brüsszelben jégszobrokat faragtak, amelyeknek csodájára jártak az emberek távoli vidékekről is. Ez hagyománnyá vált, a jégszobrok faragása ma is élő művészeti ág. Ez a tél jelentős irodalomtörténeti dátum is, ekkor írta François Villon Ballada a hajdani idők dámáiról című versét. Villon tizenkét híres nőre kérdez rá, hová tűntek: Flóra, aki a római mitológiában a virágok és a tavasz istennője; Athén legszebb nője, aki Szophoklész szeretője; Thaisz, a híres görög hetéra; Ekhó, aki a görög mitológiában a visszhang nimfája; burgundiai Margit, a parázna, aki minden megunt szeretőjét zsákba varratva a Szajnába dobatta; Héloïse, aki Abélard filozófus és költő tanítványa és szerelme volt; Jeanne d’Arc az orléans-i szűz, akit tizenkilenc éves korában máglyán megégettek... a költemény legismertebb része viszont a refrénben megjelenő kérdés, ami az idők során szállóigévé változott. Azóta is el-elismételjük, anélkül, hogy az eredetét különösebben kutatnánk. József Attila fordításában így hangzik: „Herceg, hogy hol vannak, hétszámra ez idén firtatni se jó, nehogy a nóta újrajárja: de hol van a tavalyi hó!” Hol van a tavalyi hó? A versbéli tavalyi hó a megállíthatatlanul eltűnő idő metaforája és Villon „találmánya”. Villon életútjának határkövei hányatott sorsra utalnak. 1456 végén társaival, akik biztosan nem költők voltak, kirabolt egy kollégiumot, ezért elmenekült. Ő maga később szépített a dolgon, azt mondta, hogy szerelmi csalódása miatt fordította másfelé a szekere rúdját. Hol van a tavalyi hó? Közben bizonyítást nyert, hogy 1455 nyarán, Úrnapján egy verekedés során megölt egy papot. Elhagyta Párizst, de a büntetés évek múlva is utolérte: Orléans püspöke börtönbe vitette és megkínoztatta. A király kegyelmével szabadult… Hol van a tavalyi hó? Elgondolkoztató, hogy vajon van még szennyezetlen idei hó és esővíz a nagyvárosokban és ipari létesítmények környékén? Alig van már az ember beavatkozását teljesen nélkülöző természetes víz, és ha létezik még ilyen, hogyan lehet megóvni? Mióta világ a világ, az ellenségember azon munkálkodik, hogy ivóvíztől, élelemtől megfossza az ellenségembert. Az ellenségembertől azért is félni kell, mert megmérgezi a kutak, patakok vizét. Ma elég elzárni a csapokat, hogy az ellenségember szomjan haljon. Aki megmarad, tudtán kívül verset mond, amikor kérdezi: de hol van a tavalyi hó?