Girbegurba fecsegések 108.
Egy bennfentességet sugalló pletykában hallottam, hogy egy bizonyos illető olyan régóta volt a hivatalában és kúszott felfelé a ranglétrán, hogy már eljárt felette az idő, ezért a főnökei úgy szabadultak meg a látható semmittevésétől, hogy ismét felfelé buktatták. Elérte tehát azt, amit újabban úgy neveznek, hogy a feljebb bukás művészete, közben megtestesítője lett a használhatatlan-főnök-szindrómának, szó mi szó, beteljesítette a Peter-elv alapgondolatát: „A hierarchiában előbb-utóbb mindenki felemelkedik saját inkompetencia-szintjére… A munkát azok az alkalmazottak végzik el, akik még nem érték el a maguk inkompetencia-szintjét.” A Peter-elvről nehéz eldönteni, hogy nevettető vicc vagy komoly olvasmány, az 1970-es években szatírának nevezték, ma már a valóságalapját kutatják. Vajon mai életünkben a kettő összetéveszthető, illetve felcserélhető egymással? A Peter-elvet Laurence J. Peterről nevezték el, aki Raymond Hull-lal együtt megírta a Peter-elv, avagy miért fordulnak mindig rosszra a dolgok című könyvet (New York, 1969; magyarul Bp., 1989). Laurence J. Peter (1919–1990) pedagógus, tanár és író; Raymond Hull (1919–1985) kanadai dráma-, sci-fi- és televíziós forgatókönyvíró. A Peter-elv egyféle tudományos-fantasztikus irodalom, a viselkedéstudomány, a társadalomlélektan szatírájaként is felfogható: ábrákkal, grafikonokkal illusztrált, úgynevezett kísérleti programokkal, valóságosnak tűnő vagy ténylegesen valóságos esetleírásokkal tarkított magyarázatok sora munkahelyi élethelyzetekre, emberek közötti kapcsolatokra, hivatali létrafokok megmászására, illetve a kivételezetteknek mind magasabb emeletekre való feltuszkolására. Mindeme komolytalanság egyáltalán nem zárja ki, hogy elgondolkodtató és komoly igazságokat is ábrázoljon. Röviden összefoglalva: a dolgozó alkalmazottak saját munkahelyükön kezdetben közepesen kompetensek vagy teljességgel kompetensek feladataik ellátásában, vagyis munkájukat értékelve előléptethetők magasabb beosztásba. Ám minél feljebb jut valaki, és minél népesebb az adott hierarchia felépítése, a vezetők és a nekik engedelmeskedő beosztottak száma is nagyobb lesz, tehát lépésről lépésre nő az esélye annak, hogy a kezdetben kompetens illetékes személy már csupán a hierarchia drótján rángatott bábként, vagy fentről kapott utasítást gépiesen ismétlő parancsközvetítő hangszóróként működjön, miközben régi munkakörével alig van konkrét kapcsolata, tehát szakmai inkompetenssé váljon. „A kompetensek – véli a szerzőpáros – olyan foglalkozási automaták, akik mindig csak engedelmeskednek, sohasem döntenek… Mindaddig előléphetnek, amíg végül a szerencsétlenek! olyan posztra nem kerülnek, ahol dönteniük kell. Ezen a poszton érik el a maguk inkompetencia-szintjét.” Egy bizonyító esetleírás a sok közül: „A kisebb állami hivatalnak mind a nyolcvankét tintanyalóját más szervhez helyezték át, csupán az igazgató maradt a fenekén, miután nem maradt semmi munkája, sőt egyetlen alárendeltje sem. Itt azzal a ritka esettel találkozunk, amikor a hierarchikus piramist csupán a felső zárókő alkotja, amely alapzat nélkül a levegőben lebeg. Ezt az érdekes esetet szabadon lebegő csúcsnak vagy piramidionnak neveztem el.” A Peter-elv szerint a siker sem dicsőség, hiszen „a baj sohasem jár egyedül”, merthogy a munka elvégzése helyett önigazoló pótcselekvésként azonnal elkezdődik az önimádó imázs építése és megerősítése. Ez a Peter-placebo. A placebo latin szó, eredeti klasszikus jelentése: tetszeni fogok. Orvosi fogalomként a 18. századtól használják, legtöbbször negatív értelemben: látszatgyógyszer; amelynek nincs tényleges hatóanyaga, csak elhiteti a beteggel, hogy orvosságot kapott. Íme, a Peter-placebo szabálya: „Az egyéni önelégültség elérése szempontjából egy szemernyi jó benyomás (imázs) egyenértékű egy jókora adag munkával. A Peter-placebóhoz főként a legkülönbözőbb szintű politikusok értenek. Sokat szövegelnek… de alig valamit vagy semmit sem tesznek a pozíciójukból fakadó valódi kötelességük teljesítéséért. Ezt a módszert a művészek is széles körben felölelik. Al Fresco Fülöp, csudavárosi festő véletlenül néhány jó képet festött, de aztán elfogyott a művészi ihlete. Ettől kezdve a művészet értékéről tartott előadásokat… Az az irodalomtudós, aki képtelen felfogni az irodalmi művek értelmét és értékét, még írhat értekezést a következő címmel: A pontosvessző és a kettőspont használatának összehasonlító vizsgálata…” Könyvtörténeti érdekesség, hogy a Peter-elv helyességének első életszagú visszaigazolása éppen a szerzőpárost érintette: két év alatt tizennégy kiadó utasította vissza a kéziratuk megjelentetését. Indoklásaik akár a könyv idézetei is lehetnének. Kedves Olvasóm! Ha figyelmesen körülnézünk szűkebb-tágabb környezetünkben, olykor megfigyelhetjük, hogyan fordul sorsformáló komolyságba a Peter-elv maró szarkazmusa.
Kozma Mária
