Hirdetés

Fekete sztori és színes falak

Albert Ildikó
Becsült olvasási idő: 3 perc
Fekete sztori és színes falak
Színes fal Bogotában Fotó: Albert Ildikó

Ha megérkezünk Kolumbia fővárosába, Bogotába és elindulunk várost nézni – illetve már a repülőtérről befelé menet –, az első, ami szembetűnik, az a hihetetlenül elterjedt, egész épületoldalakat beborító falfestés. Mert nem egyszerű graffitik tömkelegéről van szó. Errefelé a falfestés igazi városi, ráadásul mára igen megbecsült művészet, bár ez nem mindig volt így. Carlos, a helyi idegenvezetőnk mesélte, hogy a város és művészeinek viszonya nem volt mindig ilyen rózsás, és 2011-ig a graffitik készítői kénytelenek voltak titokban, az éj leple alatt dolgozni. Ha elkapták őket, nemcsak nagy összegű pénzbüntetés, de akár verés és börtön is várhatott rájuk.
Aztán 2011-ben, egy haláleset mindent megváltoztatott. Akkor történt ugyanis, hogy a 16 éves fiú, Diego Felipe Becerra épp egy aluljárót festett, amikor néhány rendőr ezt észrevette, és az üldözés során a fiút hátulról lelőtték. A gyilkos rendőr azzal védekezett, hogy elkapta és megmotozta a fiút, akinél fegyvert talált, de ez soha nem került elő. „A rendőr az eset után két óra hosszat nem volt rádión elérhető, ezalatt sikerült egy szépen összerakott sztorit fabrikálnia. Hirtelen előkerült egy autóbuszsofőr, aki állította, hogy a fiú korábban kirabolta, voltak szem- és fültanúk mindenre, amire kellett, de legkevésbé az igazságra. A rendőrt akkor elengedték” – fejezte be Carlos a sztorit. És mi ezért gyönyörködhettünk a sokszor igen szép, néha el is gondolkodtató falfestményeken, melyek jót tesznek az egyszínű, szegényes, elhanyagolt utcaképnek. Valószínűnek tartom, hogy nem egyszerűen a firkálás, a rossz értelemben vett nyomot hagyni akarás vezette és vezeti a falakat színezőket, hanem az igény is, hogy a csupasz felületeknek színt, formát és ezzel életet adjanak. Nekem tetszett, hisz annyi más lehangoló volt arrafelé.
Bogota, a valamivel több mint 2600 méter magasan elterülő település a világ harmadik legmagasabban fekvő fővárosa, La Paz és Quito után. Területén muisca indiánok éltek, maguk is városban, amelynek helyén aztán Bogotát 1538-ban Gonzalo Jiménez de Quesada alapította, eredetileg Santa Fé néven, de rövidesen az indián Bogotá elnevezés válik ismertté. Egy templomból és 12 kunyhóból állt kezdetben, ez utóbbiak az apostolokat szimbolizálva, egyenes bizonyítékként, hogy a megalkotója a „legkatolikusabb király” nevében hódít és teremt. Ma Bogotá, egy 2014-es adat szerint, jó 9 millió lakosú metropolisz.
A lakosság megoszlása színes itt is, mint mindenhol Dél-Amerikában. Oroszlánrészük, azaz 68 százalékuk mesztic, 20 százalék fehér, 10 fekete, mulatt és zambo, a fennmaradó csekély 2 százalék pedig indián. A lakosok 90 százaléka katolikus. Ezt az impozáns méretű és számú templom, köztük elég sok katedrális, hivatott alátámasztani, és kevésbé a csekély számú bennük ülő.
A fővárosban első látásra is szembeötlő a Latin-Amerikában szinte mindenütt megszokott ellentmondásos – nyomornegyed és felhőkarcolók – kép mellett a mindent elárasztó felfüggesztett, levegőben kanyargó úthálózat. Ennek ellenére a közlekedés nem egyszerű. Nagyon zsúfolt. Sok autóbusz jár, amelyeknek azonban nincs megállójuk. Aki fel akar szállni, az integet, a jármű pedig megáll és felveszi. Gyakran keletkeznek hatalmas dugók, annak ellenére, hogy a belvárosban munkanapokon 6 és 21 óra között felváltva, csak bizonyos rendszámú autók járhatnak. A taxik is hetente egy nap szünetelnek. Csak a motorosok számára nincsenek megszorítások – egyelőre. 
Bogotá, ha nem is vonzó, de jellegzetes.
 





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!