Művészetkedvelők és mű­vészek sokasága lep­te el múlt szerdán Szé­kely­ud­var­he­lyen a Kossuth Lajos utcai Kép­tárat, ahol megnyitották a Nagy Pál festőművész grafikai munkáiból összeállított tárlatot. A jelenlevőket Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója és Gálfi Árpád polgármester köszöntötte, a tárlat megnyitójának hangulatát Berecz Edlynne és Kerekes Zoltán, a Palló Imre Művészeti Középiskola diákjainak műsora tették egésszé. 

– Akik ismerik Nagy Pál műveit, vagy láttak azok közül néhányat kiállítva, észrevehetik, hogy a jelen tárlat anyagai, ezek a rajzok azoknak az előkészítő művei. Ennek ellenére azok számára, akik nem ismerik a művész festészetét, grafikai munkái is egy teljes életművet állítanak fel

– méltatta a néhai Nagy Pál munkásságát dr. Szücs György művészettörténész.

A méltató kiemelte, hogy olyan gondosan válogatta a kiállított anyagot a művész fia, Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, a helyi múzeum munkatársa, Lőrincz Ildikó művészettörténész közreműködésével, hogy a látogató nemcsak a 70-es évek buja formáit és Nagy Pál folytonos kísérletezéseinek végeredményét, hanem az 50-es évek marosvásárhelyi művészek egymásra gyakorolt hatását is.

‑ Tíz‑tizenöt fiatal művész, köztük Balázs Imre, Simon Endre, Zsigmond Attila közösen munkálkodva, egymásra kicsit sandítva, a szocialista realizmusból kicsit kikászálódva megpróbáltak a realizmuson belül valami újszerűt létrehozni

– emelte ki Szücs György.
Mint mondta, a művészek akkori pénzkereseti lehetősége a napilapok rovatainak illusztrálásából származott, innen eredeztethetők azok a fametszetek, amelyek írónagyjaink portréját örökítik meg.

– Természetszerűen a nyomdatechnika megkívánta a fekete‑fehér tónusok használatát, hiszen könnyebb volt így azt a betűk közé beilleszteni, ám ő egy kereső-kutató művész volt. Megpróbált egy olyan nyelvezetet kialakítani, ami nem klisé, nem a nyugati irányzatok leképezése, hanem szerves eleme az életének

– mutatott rá a művészettörténész. 
Szücs György a kortársai méltatásából is idézett néhány gondolatot, amelyek bár megosztóan vélekednek a művész tevékenységéről, az alázatos tisztelet és megbecsülés felsejlik belőlük. 

– Balázs Imre egykor egy interjúban azt mondta, hogy Nagy Palitól mindig vártak a megyei vagy a művésztelepek kiállításain valami újat. Ám az innováció mögött komoly tépelődések vannak, hogy eléri-e azt az egyéni stílust, ami csak Nagy Pálra jellemző

– emelte ki Szücs György, megjegyezve, hogy a magyar kulturális élet és köztudat akkoriban három Nagy Pált is ismert, a festőnek pedig összetéveszthetetlen életművével sikerült kiemelkedni közülük.
A művészettörténész festő avantgárd munkássága mellett tanári tevékenységét is kiemelte.

– Olyan kortárs művészek voltak a tanítványai, mint Újvárosi László vagy Ütő Gusztáv, akiknek a kolozsvári Ion Andreescu Művészeti Egyetem visszalépés volt Nagy Pál mentorálása után

– hangsúlyozta.
Szücs György szerint Nagy Pál tragikus halála bár elmetszette az alkotás folyamatát, így is sikerült olyan életművet létrehozni, ami mindenki számára egyedi és figyelemre méltó tartalmat hordoz.
A tárlatmegnyitó végén a néhai Nagy Pál fia, Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész is felszólalt, beszámolt arról, hogy sok, az édesapja által készített íróportré bűnnek számított az akkori hatalom szemében, és az is szemet szúrt, hogy a diákjai szerették, tisztelték és követték.

– Édesapám szekusdossziéját öcsém vette ki, ebben jó- és rosszindulatú jelentések egyaránt vannak. Az egyik történet, hogy az íróportrék közül néhányat édesapám ki akart küldeni az irodalmi múzeumnak, és ezt valahol lefülelték. A dossziéból mellesleg kiderül, hogy lehallgatták a telefonbeszélgetéseit, lehallgatókészülékek voltak a műteremben, és a levelezéseit is folyamatosan figyelték

– számolt be Vécsi Nagy Zoltán.