A felszabadulás nap­ját ünnepeltük egykor április 4-én. Eszembe jut a régi vicc: „Hány dú­lás volt Magyarországon?” A vá­lasz: „Három: a ta­tár­dú­lás, 
a tö­rök­dú­lás és a felszabadulás!” 
Történelmünk sötét korszaka volt, megfélemlítéssel, hengerlő propagandával próbálták megsemmisíteni az ezeréves értékeket. Sajnos sok magyar értelmiségi is – engedve az idő szavának – beállt a sorba.
Az oktatásban különös hangsúlyt kapott az ideológiai nevelés: ez nem kímélte az énektanítást sem. Kezembe került egy 1952-ben kiadott Szovjet dalok című énekeskönyv. A bevezetőben olvasható: „Da­los­köny­vünk célja a Szov­je­tu­nió rendkívül gazdag, sokrétű és színes dallamterméséből a legismertebbeket és leg­nép­sze­rűb­beket kiragadva, hiteles for­má­jukban, eredeti orosz szöveggel is, meg­is­mer­tetni országunk dolgozóival.”

Ez akkor a hetedik kiadás volt, így minden magyar „zeneszerető” bővíthette mozgalmi dalismereteit.
Természetesen az összeállítás a Szovjetunió himnuszával kezdődik, a zenéjét – más szöveggel – megtartotta a mai Oroszország is. Lapozgatva az oldalakat, számos híres zeneszerző művei kerültek be a válogatásba. Talán a legismertebb közülük Sosztakovics, aki két dallal is szerepel, az egyikben a munka dicséretét énekelte meg. „Szép gyermekem, jöjj ki a rétre, hol traktorok hangja zenél!” – szólnak a be­hí­zel­gő sorok. Nem hiszem, hogy az egyik legnagyobb szovjet-orosz zeneszerző ezt szívből írta, inkább félelemből tehette az őt ért folyamatos támadások miatt. Dunajevszkij, az akkori idők sláger-operett szerzője folytatja a Drága föld című dalával, ezt követi Alekszandrov, a nevét viselő együttes vezetőjének kantátája Sztálinról. Az együttes gyakran járt Magyarországon is, legutóbb 2015-ben, de szerintem e dalt nem adták elő. Vano Muradel szovjet-grúz komponista is letette névjegyét a Sztálin vezetett minket című kompozíciójával. Úgy tűnik nem volt elég e talpnyalás, mivel a zeneszerző kegyvesztett lett, s csak a nagyvezér halála után került vissza a pikszisbe. Ha már Sztálin nevét említjük, a generalisszimusz kedves dala, a Szuliko (mégpedig két szólamban) is bekerült a gyűjteménybe. A grúz ének egyébként szép dallamú, az akkori kórusok gyakran előadták. A diktátor halálakor a Magyar Rádióban is óránként elhangzott, s a kor hangulatát idéző filmekben, mint például az Angi Verában is felcsendült. A daloskönyvben egyébként Lenin dicsőítése kissé háttérbe szorult, hiába, a féltékenység nagy úr.
Nagyon sok dal megmaradt a kommunista mozgalmakban, mint a Kalinka, a Poljuska vagy az Amuri partizánok. Az utóbbi szövegéből idézek: „Dicsőségünk nem múlik el soha / Évek múltán sem halovány.” Szergej Jakovlevics Alimov szovjet-orosz költő víziója szerencsére nem vált be, a dal (partizánjaival együtt) egy feledhető kor szimbólumaként tűnt el a süllyesztőben.