Gyer­mek­ko­rom­ban, a 80-as évek  végén szom­baton volt a hittanóra, és a mostani Magyari Ferenc Óvodában gyűltünk össze első osztálytól a nyolcadikig, mindenki. A hosszú hittanóra végén többször előfordult, hogy minket, diafalviakat meg akartak verni az oroszhegyiek, több-kevesebb sikerrel. Megkérdeztem a nagyapámat, hogy ennek mi az oka, és tőle tudtam meg, hogy valamikor Diafalva volt Oroszhegy anyafaluja, és ennek a Nagykúttól, Tifánéktól a Mihály-dombig tartó településrésznek nemcsak hogy külön temploma, hanem egy ideig még külön papja is volt. A két falu közötti versengés egyik, még gyermekkoromban is tartó lenyomata volt a „verekedés.” Ennek az öregek emlékezetében elevenen élő szájhagyománynak még napjainkban is megvannak a nyomai, de meglepő módon a régi dokumentumokban is említést találunk róla. Az 1334-es pápai tizedjegyzék még csak Oroszhegy templomát és Domokos nevű papját említi, 1590-ből vannak adataink Diafalváról „also-orozhegy” formában, de a 17. század folyamán Diafalva papjáról (1617) és templomáról is szó esik. Damokos Kázmér apostoli helynök 1670. évi egyházlátogatásakor a faluban járva meghagyta, hogy a diafalvi régi templomot, amelyet a nedvesség miatt nehezen lehetett jó karban tartani, bontsák le és építsenek újat a régi romos oroszhegyi templom helyére. 
Ugyanebben az időben néhány ma is itt élő család neve bukkan fel Nagykút, Barabás utca és a mostani harangláb között: ezek a Kovácsok, Péterek, Bálintok, Vasok, Barabások. Ilyen szempontból a családtörténetet össze lehet kötni a diafalvi szent helyekkel, az egyházi tisztségviselőkkel és az adományozókkal, mert e korai, itt élő családok felmenői, utódai a jelenlegi adományozói, támogatói a diafalvi haranglábnak, de az oroszhegyi egyházközségnek is. 
Mihály Tibor történész, családfakutató tanulmányaiból tudjuk, hogy a diafalvi Kovács család ős bennvalója egykoron is – mondhatni – a mai helyen állt, a Pólya dombja alatti templom, a parókia és a harangláb közelében, a népes családot 1651-ben említik először, és ezek a régi 17–18–19. századi Kovács nemzetségbeli keresztnevek a mai fiatalok neveiben is tovább élnek. A Kovács András ágon van egyháztanácsosuk, Kovács Mátyás 1693-ban diafalvi megyebíróként tevékenykedik, míg Kovács Máté Oroszhegyen volt egyháztanácsos. 
Mihály Tibor történész hívta fel a figyelmemet arra, hogy a Kovács nemzetség nemcsak a falu anyagi, szellemi fejlődésében vesz részt, hanem egyháza gondjait is a lelkén viselte. Az elhagyott diafalvi templom helyett – amelyből 1693-ban már téglát és abroszt visznek el, kerítését nem javítják fel – már az épülő új oroszhegyi templomra figyelnek, és azt patronálják a Kovács család tagjai, előbb Kovács Máté megyebíró, később pedig Kovács György (1602-1690) megyebíró, aki saját költségén fejezi be az új oroszhegyi templomot. Ezenkívül megaranyoztatta az ezüstkelyheket, a betegellátó szelencét, a hordozható keresztet és a gyertyatartókat, és mindenfajta miseruhát varratott. A Kovács családban a Kovács Péter ágon pap is van, Kovács Zsigmond plébános (1781-1842) személyében. Ilyen előzményekkel számunkra nem lehet meglepő, hogy ma Kovács Pál a főgondnok a székelyudvarhelyi Szent Miklós-hegyen, és jelenleg is az oroszhegyi egyházmegye patrónusa. 
A másik népes család Diafalvában a Péterek, vagy Péter fiak. Mihály Tibornak a Péterekről készített családfáját vizsgálva tudjuk, hogy nagyon sok egyháztanácsos volt a családban mindig, már a kezdeti időktől. Én még a szüleimtől hallottam, hogy Péter Balázs bácsi volt az oroszhegyi egyházközség gondnoka, a megyebíró és az ő halála után az ő testvére, Péter Jenő bácsi – Péter Attila bácsinak az apai nagyapja – lett és maradt hosszú ideig a megyebíró Péter László (1966–1985) és Barabási Gergely (1985–1994) plébánosok idejében. Péter Jenő bácsi fia Péter Gáspár bácsi, aki egész életét kántori szolgálatban töltötte, nagyon vallásos, becsületes ember volt, nagy tiszteletnek örvendett Diafalvában, emlékszem, hogy akármilyen dologidő volt, akármivel is dolgoztak: délben megálltak, levette a kalapját és imádkoztak Márta nénivel, elmondták az Úrangyalát, esti harangszókor ugyanúgy. Az ő fiuk a diafalvi harangláb és az oroszhegyi egyházközség patrónusa: Péter Attila vállalkozó. A Péter családban is voltak papok, a Péter Róza néni fia volt Gáll Sándor plébános (1922–1995), akiről a 60-as évek oroszhegyi papnövendékei – Hajdó Vilmos, Vass Ince, Vass Zoltán – mindig nagy szeretettel meséltek mint támogatójukról, mentorukról. A Péter Dénes ágon pedig a családnak van egy újabb papja Péter Artúr marosvásárhelyi főesperes személyében. 
A fentebbi sorokban említett Péter Gáspár bácsi és felesége, Márta néni viselték a gondját a diafalvi keresztnek, saját költségükön ők faragtatták újra 2010-ben. Élete végén Gáspár bácsi a kereszt és környezete patronálását, fenntartását Vass Szilveszterre bízta, aki nagyon korrekten szervezte az új harangláb felépítését és a kereszt felújítását. Katonásan, precízen, ahogy otthon is van minden nála az udvaron, a házban, ő mozgatta a szálakat kitartóan, persze Pali bácsival és Attila bácsival a háttérben, és jó segítséget kapva Hajdó Attila és felesége, Mónika személyében, akik segítettek a munkálatok lebonyolításánál és az avató megszervezésében. 
A haranglábban egy szép csengésű 20 fontos harang van, melynek körirata gyönyörű gótikus betűkkel: DIAFALI: ANNO 1754. 
A harangot meghúzták leginkább este, de rossz időben, virrasztás előtt, temetéskor, amikor haladtak el a koporsóval. A harang emlékeztetett a régi templom helyére is. A régi időben halottak vecsernyéje volt a háznál, akkor is húzták, akkor Bedő Tibor idejében jött a pap bácsi is. De tűzesetkor, veszedelemkor, rossz időben is húzták. Az esti harangszóra a gyerekeknek haza kellet menni, és akkor imádkoztak. 
A kereszt és a harangláb közelében volt egy nagy kő és egy pad ifj. Péter Imréék háza oldalában. Oda ünnepnapokon vagy vasárnap este a régi öregek kiültek, fekete kalapban: Bálint András bácsi, Bálint Károly bácsi, Péter Áron bácsi, Vass Mózes, Kovács Bálint János, Barabás utca felől Kovács Dénes bácsi, Barabás Dénes bácsi, Pál Györi bácsi, Bálint Gáspár bácsi, Vass Dénes Áron, Nagykút felől Vass Ferencék, Bálint Ferencék, Bálint Mózesék. Mentek a katonatörténetek, jókat kacagtak a fogság kiszínezett és utólag megszépült emlékein, az előttük elhaladó fiatal menyecskéket jól megnézték, és ha ok volt rá, még meg is ítélték a maguk módján. Bálint Gáspár bácsi mélyen a szemébe húzta a fekete kalapját és általában csak morgolódott, neki nem is volt sok ideje beszélgetni, neki menni kellett a dologra. Barabás János bácsi is emblematikus figurája volt a fekete kalaposoknak, ő vigyázott a csengettyűre, nem hagyta, hogy a gyerekek csínytevésből harangozzanak. 
Gyerekkorunkban és már jóval azelőtt Csergő Boldizsár volt a harangozó, de mi Csergő Gáspárnak hívtuk. Küküllőkeményfalváról származtak, az ottani malom vizébe fulladt bele Csergő Gáspár Dénes nevű testvére. Érdekes, mesebeli figurák voltak, feleségével Margit nénivel. Szoros tetején volt a kicsi zsindelyes házuk, utca felőli ereszecskével és egy pindurka lakószobával, abban füttöztek télen a szánkózó gyermekek: Vas Ignácék, Bálint Kálmán bácsi, Gergely Sanyi bácsi, gyermekkorunkban még mi is. Békés, hallgatag ember volt, az útszéli füveket kaszálta, abból el tudott tartani két tehenet. Nagykútról hordta két vederben a vizet; amíg harangozott volt, hogy gyermekekül kiöntöttük, de ő szótlanul visszafordult és újra megtöltötte. Egy kupa gabona járt évente a harangozásért. Csergő Gáspár halála után ifj. Péter Imre volt egy ideig a diafalvi harangozó.
Az új harangláb elkészültének főtámogatói a diafalvi származású Péter Attila és Kovács Pál vállalkozók voltak, ők fizették a munkálatok és az építőanyagok nagy részét, a további költségeket fedezte az oroszhegyi Bolygó Közbirtokosság és Pál Vilmos elnök, valamint az Oroszhegy Polgármesteri Hivatala és Bálint Elemér-Imre polgármester. A falustársak 3180 lejt gyűjtöttek, az oroszhegyről elszármazott id. Kovács Dénes és Kovács Mihály vállalkozók is hozzájárultak, valamint dr. Pál-Magos Ágoston állatorvos.
Az új haranglábat faragta: Pál Attila, őt segítették Hajdó Levente, Hajdó Attila és Baricz Katalin. A munkálatokban részt vett ifj. Péter Imre, Berkeczi Endre és csapata, Bálint Kálmán és Bálint Attila, Pál Márton, Mihály Gáspár, Ambrus Imre, Kovács Zsolt, Kovács Levente, Kovács Zs. Sándor, Kovács Endre. Köszönet lelki atyánknak, Opra István plébános úrnak, hogy a munkálatokat a szívén viselte. 
2023. január 6-án, az új harangláb megáldása alkalmából tartott ismertetőmben is felemlegettem: vajon mit jelent nekünk a diafalvi csengettyű? Vass Gyöngyi kolléganőm a következőket válaszolta: „Ez a harang Diafalva népének, a megmaradásnak a szimbóluma, ami velük volt évszázadokon keresztül. Hisszük s reméljük, hogy a következő időszak megerősíti ezt a közösséget. És nemcsak megerősíti, hanem buzgóbbá teszi, hiszen a harang jelzi, hogy valamire készülőben kell lenni. Szentmise, esküvő, ünnep, temetés, netán baj esetén legyünk készületben. Nehogy az Úr alva találjon minket. Közel 270 éves, az időt kiállta!”

Források: 
Mihály Tibor: A lelki és szellemi élet szolgálatában. Adatok az oroszhegyi Oroszhegyi család történetéhez. In: Areopolisz. Történelmi és társadalotudományi tanulmányok XII. Székelyudvarhely, 2012. 
Mihály Tibor: Az oroszhegyi Péter nemzetség. Székelyudvarhely, 2018.
Mihály Tibor: Az oroszhegyi Kovács nemzetség. Kézirat.
Szabó T. Attila (szerk.): Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár. III. Bukarest, 1982.