Hirdetés

Cartagena kutyafuttában

Albert Ildikó
Becsült olvasási idő: 3 perc
Cartagena kutyafuttában
Fotó: Albert Ildikó

Cartagena, 1533-as alapításával, az első gyarmatváros a kontinensen. Ma is a Karib-térség gyöngyeként tartják számon, és valóban, talán az egyik, ha nem a legszebb település arrafelé.
Az első kikötő volt, amely lehetővé tette már néhány éven belül, hogy innen szállíthassák el hajóval az ezüstöt – elsősorban a perui ezüstöt – Spanyolországba. 
Történetéről beszámolva azt is megemlítik, hogy az elsők között foglalt állást a rabszolgafelszabadítás érdekében.
A régi Cartagena – amelyet az óvárosként emlegetünk, mint minden esetben, amikor egy településnek létezik középkori magja –, nem is jelentéktelen, igen szépen megmaradt, épületei nagy részét gyönyörűen fel is újították. Legtöbb helyütt a gyönyörű koloniális épületek élénk – kék, rózsaszín, zöld, sárga, narancs, néha barna meg vörös – színekben pompáznak. Az erkélyek és a tokozatok, az ezeket szegélyező díszítések a falon, meg az ajtókat, ablakokat védő rácsok gyakran fehérek, de készülhetnek fából is, barnára, netán sötétkékre festve vagy pácolva. Sok helyütt tiszta fehér épületek, sőt néha egész utcák teszik változatossá a képet. A legizgalmasabb része a Getsemane (vagy Getsemani, mindkét módon láttam leírva), a bohém negyed, amely valóban bohém, vagy legalábbis azt a hatást kelti, mert az utcán lelkesen alkotó művész figurája sajnos itt sem köszön ránk. Azt hiszem, kedves, nosztalgikus fajtája már mindenütt a múlté: bekebelezte őket is a globalista, mindent pénzben mérő, elszürkítő világunk. Szerencsére a negyed utcái őrzik legalább a nagyon különböző minőségű és sokszor rikítóan színes, lemezre vagy keretre feszített vászonra festett műveket, de néhol a házak falain is. Igaz, a falfestés művészete itt csak alkalmanként van jelen. Annál inkább a magasban kifeszített drótokon libegő zászlócskák, ernyők, pillangók. 
Eléggé erőltetett tempóban jártuk végig ezt a hangulatos városrészt. Valószínű, a helyi idegenvezetőnek nem fűződött hozzá semmi érdeke. Ő egy tenyerével, ujjaival festő művészhez (?) kalauzolt, aki azonban nem csak nálam nem lelt különösebb elismerésre. Nem hallgathatom el azt sem, hogy ma már a világ minden valamirevaló részén találkozhatunk ezzel az alkotói módszerrel. 
Hasonlóan különleges volt az óváros központi
tere, ahol a Modern Művészet Múzeuma körül jó néhány kortárs pléhszoborban gyönyörködhettünk. Sőt, a közelben Botero egy hatalmas fekvő hölgye várt bennünket. Itt található a San Pedro Claver jezsuita templom, amelynek elődjét még 1580-ban építették. Névadója 40 évig (1614–1654) élt a kolostorban, a fekete rabszolgák apostolaként vált ismertté. A pap és az afrikai barátságát szintén méretes szoborcsoport őrzi. Az együttesben számomra leginkább az afrokaribi művészeti kiállítás volt figyelemre méltó.
Sajnos itt sem időztünk sokat. Különös módon épp ebben a látványos városban, ahol nekem az is elég lett volna, ha csak sétálgatok jó sokat. Persze, lehetséges, hogy másnak nem. Ha jól számolom, mindössze egy napot töltöttünk itt, mindenféle programot belegyúrtak az időnkbe. A már említett gyümölcskóstoláson kívül rumot is itt ízlelgettek velünk és egy smaragdüzletbe is elvittek. Igaz, nem sok hasznot hajtottunk nekik.
 





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!