Két éve született az ötlet, amikor Várhelyi Éva és Cser Krisztián megkeresett A kékszakállú herceg vára előadásának tervével. A zongorakíséretes verziót először a Rákoshegyi Bartók Zeneházban, ezt követően a Csalán úti Bartók Béla Emlékházban adtuk elő. Vállalkozásunk megnyerte a közönséget: intim körülmények között bontakozhatott ki a két ember tragédiája. Számos véleményt hallottam a nézők soraiból: soha ennyire nem értették meg a dráma mondanivalóját.

A zongoraváltozat azért figyelemreméltó, mivel Bartók kiváló zongoraművész is volt, s zeneszerzőként a zongora mellett komponált. Ez érződik a mű hangzásvilágán is. Ennek nyomán az opera nagyon szépen hangzó, fantáziadús, romantikus zongoramű is gyönyörű harmóniákkal. Számomra is elképesztő, hogy az 1910-es években milyen harmóniákat álmodott meg Bartók. Másik érdekesség, hogy megtaláltam a szövegíró Balázs Béla naplóját, amiben a sokoldalú szerző izgalmas, s eddig nem ismert momentumokat idéz a Bartókkal közös munkáról. Megjegyzem, hogy ezt a ’Kékszakállú-sztorit’ eredetileg Kodály Zoltánnak szánta, de inkább a történet Bartók érdeklődését keltette fel. Érdekes Balázs mondanivalója: a régi asszonyok tovább élnek, s Judit, a kíváncsi nő sokkal markánsabb, mint az ismert, Charles Perrault-i történet főszereplője. A megváltó, a fényt hozó nővé lép elő, ez jelenti a különbséget minden eddigi Kékszakállú-feldolgozás között. Egy értékes fényképre is felhívom a figyelmet, a fotó a Zürichtől észak-keletre fekvő Wildbergben készült, ahol Bartók Béla, Kodály Zoltán és felesége Emma asszony, valamint Balázs Béla együtt töltöttek egy szép hetet, s Bartók a hegyek között komponálta A kékszakállú herceg várát. Sajnos Balázs Bélát a kritika ismét elmarasztalta, s szembeállította Bartókkal, így az író igencsak elkedvetlenedett. Ez oda vezetett, hogy a ’Bélák’ között a kapcsolat meg is szakadt.
A római, a Collegium Hungaricumban december 12-én rendezett előadást Cser Péter és Hajdú Diána szervezte. Diána kitűnő menedzserként a programot kiajánlotta a magyar intézeteknek, s Rómából kedvező válasz érkezett Berényi László tudományos és kulturális attasétól és Szabó Krisztina kulturális referenstől. Igen, egy viszonylag visszafogott költségvetéssel gazdálkodva a közönség igazi élményt kaphatott egy olyan műről, amit egyébként méretes zenekari változatban szólaltatnak meg.
A XVII. század közepén épített Falconeri-palota dísztermében szépszámú közönség gyűlt össze, a széksorokban olaszok és magyarok vegyesen foglaltak helyet. Örömmel nyugtáztam, hogy nagyon sok volt a fiatal. A kivetítőn a közönség a magyar származású író-rendező Giorgio Pressburger fordítását követhette.
A koncertszerű előadássorozat a jövő évben is folytatódik, számos alkalommal Magyarországon, szep­temberben Brüsszelben adjuk elő Bartók operáját.