Fennállásának tizenötödik esztendejét ünnepli a Studio 9. A csíki művészközösség kilenc jelenlegi tagja mellett két korábbi tag is elhozta munkáit a jubileumi tárlatra. A kiállítás tegnap este nyílt meg a Csíki Székely Múzeumban. A csoport munkáját és a kiállított anyagot Túros Eszter művészettörténész ismerteti. Tizenöt évvel ezelőtt a Csíki Székely Múzeumban mutatkozott be először a Studio 9 – 9 csíki képzőművész első vándorkiállításával. Az azóta eltelt másfél évtizedben több mint ötven alkalommal szerepeltek évente frissülő kiállításaikkal. Csíkszereda mellett többek között olyan romániai és magyarországi városokban állítottak ki, mint Marosvásárhely, Gyergyószentmiklós, Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy, Bukarest, Jászvásár, Nagyvárad, Gyula vagy Budapest. A helyi közönség jól ismeri őket. Bár nem műhelyként szerveződtek, elsősorban gyakorlati szempontok hívták életre a csoportosulást, tevékenységükkel, alkotásaikkal egy mind karakteresebbé váló alkotóközösség képét sikerült kialakítaniuk, ugyanakkor a minden évben Csíkszeredából útjára indított, rendszeresen frissülő vándorkiállításaik révén egyfajta rálátást is sikerült biztosítaniuk a helyi képzőművészet egy meghatározó szegmensére, annak alakulására. A csoport összetétele változott az évek során, néhányan lemorzsolódtak, helyettük újak csatlakoztak, Nagy Ödön szobrászművészt pedig örökre elvesztettük. A Studio 9, fennállása óta, számos nehézségen ment keresztül, hiszen nem mindig volt könnyű újra és újra lendületbe jönni vagy vállalni a sok-sok önfeláldozással járó szervezési munkát. Ezek a nehézségek megedzették a formációt, és az a tény, hogy 15 éve hangsúlyosan jelen vannak az erdélyi művészeti szcénán, a csoport működőképességét bizonyítja. És hogy van-e esély a folytatásra, az nemcsak a csoport tagjainak teherbírásán és alkotóenergiáin múlik, hanem a befogadó közönségen is, hiszen részben a visszajelzések tükrében dől el, hogyan, merre tovább. A Studio 9 ezúttal több mint kilenc alkotó munkáit mutatja meg közönségének, a jubileumi alkalomra meghívta régi tagjait is, akik közül néhányan éltek is a lehetőséggel. A kiállítás terében egymás mellé helyezett munkák úgy kapcsolódnak, hogy közben egymástól nagyon különböző világokat képviselnek, különböző látásmódokat, ennek ellenére, a Studio összetételének alakulása arra enged következtetni, hogy stabilan azok maradnak, azok vállalják ezt a fajta közösséget, akik mégiscsak éreznek valamiféle rokonságot abban, ahogyan művészetről, a művészet helyéről és szerepéről, illetve a közösségvállalás fontosságáról gondolkodnak. A Studio 9 legkevesebb kilenc, ezúttal pedig 9+2 stúdiót jelöl. Néhányan a kiállítók közül talán csak a kiállítás terében és ürügyén találkoznak, itt viszont sajátos és megismételhetetlen összefüggésekbe rendeződnek alkotásaik. Annyiféle úton levést látunk, ahány művész itt szerepel. Ennél viszont sokkal érdekesebb, hogyan teszi azt, ki hol tart, merre tart, mennyire akar vagy képes megújulni, más és mást mutatni, felszínen maradni vagy mélyebbre menni. A Studio 9 tevékenysége jól keretezi ezeket a folyamatokat, de a kiállítók munkásságát, munkáit ismerők számára egyetlen kiállítás is megteremtheti a lehetőséget, hogy képet formáljunk a fenti kérdésekről, hogy például meddig tarthat, meddig van ereje egy gesztusnak, és mikor adja át helyét valami másnak, a színek erejének, formákénak; hogy hol van az a pillanat, amikor ez a felismerés megtörténik és segít kibillenni az ismerősség rutinjából; mikor lesz elég a látványból, és az hogyan fordul át valami másba, ami kizökkenthet nézőpontjainkból; hogy sikerül-e a felszín mögé látni; hogy a játék, a kockázatok vállalása hogyan lazíthatja a beidegződéseket, és hogyan nyithatnak új lehetőségeket; hogy az álom, a mese, a fikció mennyire határolható el a valóságtól; hogy hol kezdődik a festőiség, és meddig terjedhet, mennyire lehet belefeledkezni, elveszteni a kontrollt; hogy hol vannak a határok, és mennyire tágíthatók, szükségszerű-e azok feszegetése; a szemszögek váltogatása közelebb visz-e az alkotás tárgyához; hogy világváltozásai hogyan és milyen módon reflektálódnak az alkotásokban, hogy a személyes szólamok hogy hangzanak a kiállítás szabta keretek között. A hosszan folytatható kérdések sora ott lapul a kiállítás terében, és bármelyik mentén elindulhatunk, mert más-más hangsúllyal és erővel, de jelen vannak az alkotásokon. Jubileumi kiállítás ez, de nem összegzés, inkább egy aktuális keresztmetszete egy olyan közösségi történetnek, mely remélhetőleg még sokáig folytatódik. Kiállítanak: Bara Barnabás, Gergely Miklós Csaba, Gergely Zoltán, Kristó Róbert, Ráduly Mária Piroska, Szabó Árpád, Turcza László, Váncsa Mónika, Xantus Géza, illetve Keresztes Györgyi és Botár László.