November 13-án van a magyar nyelv napja. Budapesten az Országgyűlés 2011 szeptemberében egyhangúlag – ellenszavazat és tartózkodás nélkül – elfogadta az Anyanyelvápolók Szövetségének javaslata alapján született minisztériumi határozattervezetet, és november 13-át a magyar nyelv napjává nyilvánította. Később az RMDSZ javaslatára a román parlament is a magyar nyelv napjává nyilvánította november 13-át. A választás azért esett erre a napra, mert 1844-ben ezen a napon született meg a magyar nyelvet Magyarországon hivatalossá tevő törvény. Ennek a törvénynek az elfogadását kitartó szellemi erőfeszítések előzték meg tudósok, írók, költők részéről. Köztük erdélyiek vagy erdélyi származásúak is vállaltak szerepet, mint például gróf Teleki József (nyelvész és történész, az Akadémia akkori elnöke), Kölcsey Ferenc (nemzeti imánk, a Himnusz írója), báró Wesselényi Miklós (a jobbágyfelszabadító) és mások.
Az esemény apropóján számunkra – erdélyi magyarok számára – nyelvi jogainknak és a jogokkal való élésünknek vizsgálata az egyik fontos kérdés. Időszerűségét erősíti, hogy érdekvédelmi szervezetünk friss programjában is szerepel nyelvünk védelme, és szeretnénk hinni, nem csupán kampánycéllal.

Nyugodt lelkiismerettel kijelenthetjük, hogy a román politikai közgondolkozásban gyökeres szemléletváltásra volna szükség a kisebbségi nyelvi jogok szabályozásában. Fontos, tudományos kutatásokon alapuló – szociolingvisztikai – munkából idézek: „A többségi diskurzusokban folyamatosan az egy állam – egy hivatalos nyelv ideológiája érvényesül. A Románia alkotmánya által garantált állampolgári egyenlőség elsősorban az államnyelv tekintetében érvényesül: ebben a szemléletben az állampolgári egyenlőség kifejezője és eszköze a román nyelv. (…) E szemlélet szerint a nyelvi jogok kodifikálásakor (= törvénybe foglalásakor – K. Gy.) a törvényhozó a többségtől eltérő etnikai csoportok anyanyelvhasználatára kevésbé vannak tekintettel, másodlagos fontosságúként kezelik” (Péntek János – Benő Attila: A magyar nyelv Romániában/Erdélyben, Kolozsvár–Budapest, 2020). A kérdésben egy kicsit is elmélyülőknek úgy tűnhet, hogy számos román politikus még nem hallott az Európai Unió pluralista nyelvpolitikájáról vagy az EU új alkotmányáról. Feltehetően azzal sincsenek tisztában, hogy a hivatalos (nyelv) kifejezés nemcsak a ’többségi nemzet’ nyelvét jelentheti, hanem a hivatalokban, intézményekben, közigazgatásban, igazságszolgáltatásban, egyszóval: a hivatalos ügyintézésben használt más – például magyar – nyelvet is. Sokat javíthatna anyanyelvhasználatunk jelenlegi helyzetén, ha a döntéshozó román politikusok olvasnának/tanulnának egyet s mást az emberi nyelv mibenlétéről, társadalmi szerepéről, a mindennapi – hazai – élet szülte realitásokról, például idegenforgalmi statisztikákról, helyi és regionális anyanyelvhasználatra vonatkozó adatokról, mert akkor talán nem születtek volna olyan, a valóságtól elrugaszkodó rossz paragrafusok, amelyekre hivatkozva hőzöngő/hőbörgő aktivisták pereket nyerhetnek. A támadók – köztük egy-egy jogász is – szándékosan vagy tudatlanságból olykor összekeverik a hivatalos nyelv és a közéleti nyelv jelentését, majd jogszabályra hivatkozva a bíróság kimondja például azt, hogy közterületről el kell távolítani a magyar feliratot. Nem árt most arról is beszélni, hogy Erdélyben a nyelvek használatának – beszélőinek száma szerinti – sorrendje ez: román, magyar, német… És Székelyföldön: magyar, román, német… A közigazgatásnak, közéletnek, sőt: a jogszabályoknak is ezt a valóságból fakadó sorrendet kellene tükrözniük feliratok, közérdekű közlemények, helységnévtáblák esetében, nem pedig az idealisztikus, fellegjáró, ábrándkergető gyakorlatot. Ezzel kapcsolatban most például kérdezhetnék ilyesmit: Mit szól ön ahhoz, kedves Olvasó, hogy Székelyudvarhelyen erdélyi központú bank pénzkiadó automatájában van angol, német, francia (?!) nyelvű tájékoztató, de magyar nyelvű nincs (régebb volt, de törölték). Vagy: Mit szól ahhoz, hogy számos székelyföldi áruházban, telefontársaságok irodáiban, bankokban nincs magyar felirat? Hallottam, van jó megoldás: a polgármesteri hivatalok a működési engedélyek kiadásakor foglalják szerződésbe a kétnyelvűség használatát is. Európában több országban is jól müködik a két- vagy többnyelvűség a lakosság nemzetiségének, anyanyelvének függvényében (Ausztria, Belgium, Finnország, Olaszország, Spanyolország, Svédország, Svájc stb.). Például Barcelonában minden információ első nyelve a katalán, csak aztán a spanyol. Nálunk pedig egy egész város útjelző tábláit cserélteti le a bíróság, mert a magyar többségű városban a magyar megnevezés volt elöl vagy felül. Más eset: Hargita megyei bevásárlóközpontban – ahol a vásárlók 99,9 százaléka magyar anyanyelvű – a fogyasztóvédelem magyarellenes alkalmazottja elrendeli a hangosbemondó nyelvi sorrendjét: először nem magyarul kell közölni a tudnivalókat, hanem az állam nyelvén…
Sajnos saját portánkon sincs minden rendben. Hargita megyei közintézményekhez magyar nyelven írt kérvényekre általában román nyelvű válasz szokott érkezni, és tudunk olyan esetekről is, amikor semmilyen választ nem kaptak a kérvényezők magyarul írt beadványukra.

Magától értetődő kellene legyen, hogy az emberi nyelv emberekhez szól, egy-egy országon belüli térség, település lakóihoz, nem pedig ideológiákhoz, politikai nézetekhez… Tudósok, kutatók, írók sokat foglalkoztak (anya)nyelvhasználati kérdésekkel az idők folyamán. Tanulhatnának tőlük döntéshozó politikusok is. Például Kölcsey Ferenc, amikor országgyűlési beszédében szorgalmazta a magyar nyelv hivatalos használatát, egyebek mellett azt mondta: Természetes, hogy a magyar tulajdon nyelvével kíván élni. Ezt erősíti Tamási Áron itt következő gondolata is: „A különböző nyelvek melegéből keltek ki a különböző népek, melyeket az atyafiság és az együttes érdek alapján a közös szó szervezett nemzetekké. Velünk is ez történt. A magyarságot is az atyafiság és az együttes érdek alapján a sors verte egybe; hazát a bátorsággal irányított életösztön szerzett neki, de nemzetté a magyar szó teremtette. Mint jelképes erő és hatalom, a magyar szó nekünk a legnagyobb ereklye. Kegyelet, hűség és becsület illeti őt.”