Hirdetés

A kokainkirály luxusbörtöne

Albert Ildikó
Becsült olvasási idő: 4 perc
A kokainkirály luxusbörtöne
Fotó: Albert Ildikó

Kolumbiában a nagy drogkartellek felszámolása, a belső fegyveres harcok megszűnése együtt járt az ország biztonságának növekedésével, ami természetszerűen maga után vonta a külföldi látogatók érdeklődését. Minden adat arra mutat, hogy az utóbbi két évtizedben kezd fellendülni a turizmus. Ennek érdekében szívesen mutogatják az ország érdekességeit, és fejlesztik is mindazt, ami vonzó lehet az érdeklődőknek. Úgy tűnik, ennek jelentőségét mindenhol a világon jobban felfogják, mint minálunk, és összehasonlíthatatlanul többet tesznek érte, mint mifelénk, ahol omladozik minden említésre méltó természeti és alkotott örökség. 
Így például szívesen mutogatják Pablo Escobar egykori fényűző villáját is, aki a 300 szobás kis „kecóját” valódi állatkerttel, benne orrszarvúkkal és elefántokkal vette körbe. A négylábúak ma nem láthatók, mert a gondosan összegyűjtött különleges gyűjtemény vadjai a gazda halála után szétszéledtek. Mi sajnos a megmaradt részét sem láttuk. 
Más országok is használják a tőle „örökölt” épületeket. Így a mexikói Tulumban lévő villája ma luxusszálló, állítólag nagyon szép.
Ugyanígy látogatható mára a kokainkirály luxusbörtöne. Mert ilyen is volt neki. A kolumbiai hatóságoknak talán a világtörténelem legkínosabb egyezségét kellett lenyelniük, amikor Pablo Escobar egyszerűen kialkudta, hogy a maga építtette luxusbörtönében töltse le a szintén keményen kialkudott öt év börtönbüntetését. Képzeljük el, mekkora vagyona lehetett, ha cserébe kifizette Kolumbia teljes államadósságát.
A La Catedral néven elhíresült börtönben volt futballpálya, jakuzzi, bárok, sőt még egy mesterséges vízesés is. A saját fogdában fogadásokat és partikat tartott, meg gyilkosságot is követett el, és saját emberei őrizték. Mikor végre a hatóságok megelégelték ezt a fogolysorsot, át akarták szállítani az állami börtönbe: ekkor megszökött. Másfél év múlva akarták újra elfogni, de szökés közben lelőtték. A birtokot és a közben teljesen széthordott hatalmas épületet mára szerzetesek kapták meg. Ők kápolnát és kávézót építettek ide, meg egy menedékházat. La Catedral múzeumot is létrehoztak a hely történetével kapcsolatos ismeretekről.
„Természetesen” a drogkereskedelem többi feje is kivételes luxusban élt. Aztán ami közismertté vált életük fényűzéséből, az épült be a köztudatba a gazdagság szinonimájaként, és ezt próbálták, sőt próbálják utánozni mai napig. Illetve innen ihletődnek a maffiózókról, nagy bűnözőkről szóló krimik díszletei is.
Az egész drogügyletnek a pozitív következménye, hogy a kolumbiai rendőrség a drogkereskedelem és általában a bűnözés ellen folytatott küzdelem során vált nemzetközileg elismertté. Ebben sokat segített az Egyesült Államok, mert neki is érdeke volt a kábítószer-csempészet leállítása. 
Igaz, ottjártunkban semmit sem tapasztaltunk meg mindabból, ami kétes hírnevet szerzett az országnak. Mint ahogyan abból is keveset, ami valódi szellemi értékként írta be az ország nevét a köztudatba. Mert kolumbiai volt Gabriel García Marquez (1927-2014) is, a Nobel-díjas író, bár élete nagy részét nem szülőhazájában, hanem Mexikóban és Európában töltötte, aki talán elsőként terelte a figyelmet a dél-amerikai irodalom felé, hisz a Száz év magány mintegy berobbantotta a nemzetközi irodalmi tudatba ezt a különleges világot. Szerencsére néhol az utca őrzi emlékét, és majd itt további sorok is. Fernando Botero (1932-), aki nagy és gömbölyded figuráival hívta fel magára a figyelmet, jobban járt, mert neki állandó kiállítása van.  Meglátogatjuk.
 





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!