Vietnámban, a híres Ha Long-öböl felé ve­zető úton pihenés­képpen megálltunk egy gyöngyfarmon. A létesítményben bepillanthattunk a gyöngytenyész­tés titkaiba, s miután végignéztük a „gyártás” fázisait, a csoport tagjait beterelték egy fényes szalonba, ahol ízlésüknek és pénztárcájuknak megfelelően tudtak emléket vásárolni.
A gyöngy természetes eredete a következő: a kagylók nyugodtan pihennek és szaporodnak a tenger mélyén, de a gyöngyhéjba számos szennyeződés is bekerülhet. Az idegen testet a puhatestű állat elszigeteli, befedi, ebből keletkezik a gyöngy, az ékszerek értékes dísze. A gyöngyhalászat egykor a legveszélyesebb munkák közé tartozott, hiszen az éhbérért foglalkoztatott halászok több mint húsz méter mélyre merültek le. A tüdőbetegségek, az embólia megtizedelte soraikat, s ugyancsak meg kellett küzdeniük a cápákkal is. Napjainkban a gyöngyhalászat inkább turistavonzó produkció. 

A halászatot felváltotta a tenyésztés. Az idegen test betétele a kagylóba néhány percet vesz igénybe. Elnézve a folyamatot kicsit illúzióromboló volt, hogy a kagylókat antibiotikummal is kezelik a fertőzések ellen. Ezt követően kosarakba rakják, s a tengervízbe merítik több évre. Mikor ismét szárazföldre kerülnek, kinyitják, s a gyöngyöket kiveszik, csoportosítják, osztályozzák. A tengervíz minőségétől függ a gyöngy színe.
Míg a műveleteket végző szorgos női kezeket néztem, eszembe jutott Bizet Gyöngyhalászok című operája. Nem véletlenül, nagyapám kedvence volt a dalmű híres áriája, a Nadir románca. A francia szerző opusa a Carmen mellett eltörpül, itthon ritkán játsszák, a hetvenes években láttam egy elég közepes előadását a Budai Parkszínpadon. Viszont az említett fülbemászó dallamnak sok híres előadója volt, a lírai tenorok szívesen tűzték műsorukra. Enrico Caruso, Beniamino Gigli és Nicolai Gedda is lemezre vette, a mai énekesek közül Roberto Alagna felvétele érdemel kiemelt figyelmet. A magyar művészek sem maradtak le a versenyben, mikor Pataky Kálmánról, a híres magyar tenor életéről forgattam filmet, az áriát a film befejező dallamaként használtam. Egy hír is idekívánkozik: a Szentpétervári Kamaraopera nemrégiben Budapestre látogatott: október 19-én Georges Bizet Gyöngyhalászok című operáját adták elő, ami az 1888-as magyarországi bemutatója óta nem szerepelt az Operaház repertoárján.
Az opera cselekménye – összevetve egy Verdi-művel, mondjuk a Végzet hatalmával – nem túl bonyolult. Nadir, a gyöngyhalász és Leila, a papnő igaz szerelmébe beleszól az ármány, de végül a nemeslelkűség diadalmaskodik.
Az ária magyar fordítása híven követi az eredeti szöveget: „A hangját egyre hallom a pálmafák alatt, s e hang varázsa, bája még most is üdvöt ad.” A zenekari kíséret is tökéletes, az angolkürt vezeti be a dallamot, s a csellók készítik elő az áriát.
A két háború között különösen népszerűek voltak e dal könnyűzenei feldolgozásai, Karády Katalin és Kazal László is műsorán tartotta. Később a Záray–Vámosi házaspár is lemezre vette a behízelgő számot. A szöveget viszont némileg átírták: „A gyöngy, a drága gyöngy. Ott fekszik lent a tengeren.” Kívánom, hogy feküdjön nyugodtan, s ne bolygassuk a kagylók nyugalmát!