Egy korábbi írásomban a keletnémetek lemezkiadóját, az Eternát vettem górcső alá. A Hungarotonnál az importlemezek megrendeléséért is én voltam a felelős, s kedvenceim közé tartoztak a csehszlovák Supraphon-kiadványok. Igazi míves darabok voltak. Élénken emlékszem, hogy az első 45 fordulatszámú komolyzenei kislemezem is e kiadótól származott, Václav Smetáček a Prágai Szimfonikusok élén egy Rachmanyinov- és egy Camille Saint-Saëns-darabot vezényelt. A kiváló muzsikus hatalmas életművet hagyott hátra, nemcsak a Supraphonnál, de a Deutsche Grammophonnál, valamint a Colosseumnál is jelentek meg felvételei. 
Václav Talich neve is bekerült a csehszlovák zenei élet és a Supraphon aranykönyvébe. Bartók népszerűsítéséért is nagyon sokat tett. Kocsis Zoltánnal készült interjúmat idézem: „Egy párhuzammal élek, Doráti Antal visszaemlékezéseiben ír a Táncszvit ősbemutatójáról, amin a darabot Dohnányi Ernő vezényelte és Doráti zongorázott. Átnézve alaposan Dohnányi és Bartók levelezését, Dohnányi felajánlotta, hogy Bartók dirigálja az előadást, amit a szerző bölcsen visszautasított. Miért ne higgyünk Dorátinak, hogy azon az esten, a zenekar kritikán alul játszott, és a Cseh Filharmonikusok élén Václav Talichnak kellett a magyar fővárosba látogatnia, hogy a darab igazi értékei napvilágra kerüljenek.”
Václav Neumann kicsit később született, de a csehszlovák zenei élet prominens képviselője volt. Sokat tett a cseh klasszikusok, mint Dvořák, Smetana és Janáček műveinek népszerűsítéséért. Ő már igazi „világfiként” dolgozott, Lipcsében, Stuttgartban és Berlinben is vezető zenei posztokat töltött be. Még hosszan sorolhatnám a sort. A Hungaroton egyik vezetőjeként többször jártam Prágában a Supraphon székházában. Mindig kiváló tárgyalópartnernek és vendéglátónak bizonyultak: a két kiadó egész Európában népszerűsítette országa kultúráját.
Egy sztorival zárnám a történetet. A budapesti Csehszlovák Kulturális Központba egy Supraphon lemezkiállításra invitáltak a 80-as évek végén, aminek örömmel tettem eleget. Váratlanul a Hungaroton egyik vezetője keresett telefonon, hogy más dolga akadt, s az ünnepi beszédet rám testálta. Kicsit zavarban voltam, mivel már túl voltam egy-két pilseni itókán. Szerencsémre tolmács állt a rendelkezésemre, s míg fordított, addig kényelmesen gondolkozhattam a következő mondaton. „Nem felejtettem el, hogy első lemezjátszóm a hatvanas években Supraphon táskalemezjátszó volt, s lemezeim között is szép számmal voltak csehszlovák kiadványok. Karácsonykor mindig Csajkovszkij b-moll zongoraversenye – Szjatoszlav Richter tolmácsolásában – került fel a masinára, s talán mindmáig ez a legtöbbet játszott lemezem” – kezdtem mondanivalómat, s teljesen mindegy mit is mondtam utána, a javarészt csehszlovák közönség a végén lelkesen megtapsolt.