Kilencvenöt éve annak, hogy 1929-ben, Budapesten a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése megszervezte első könyvnapoknak keresztelt rendezvényét. A mai szóval ötletgazda Supka Géza így összegezte annak célját: „Az évnek egyik napján […] könyvnap rendeztessék, amely […] az írót és a közönséget közvetlen kontaktusba hozza egymással, hogy ezen a napon egyszer egy évben a könyvírás és a könyvkiadás művészete is kimenjen az utcára, éspedig ingujjban, közvetlen, bohém formában.” De nem csak a könyvekre gondolt, hiszen színházi, zenei előadásokat, kiállításokat is beleképzelt a forgatagba: „…gerincét a festői könyvvásár teszi ki, amely a városnak lehetőleg valamely csendesebb terén, amennyire lehetséges, históriai épületek vagy természeti szépségek keretében folyik le […] egyszerűbb, de művészien dekorált polccal, állvánnyal, tolóskocsival, ponyvasátorral, bódéval vagy pavilonnal.”

Azóta nagy utat járt be maga a rendezvény, már régóta ünnepi könyvhét néven központi eseménye a magyar könyvszakmának: íróknak, kiadóknak, kereskedőknek – de legfőképpen az OLVASÓ-nak. Fontos, hogy a központi, budapesti rendezvény időben és térben sokasodott, a nyár más-más hétvégéin csábította a könyves sátrakhoz és találkozókra az olvasókat. 1941-ben aztán tájaink négy városa – Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyvárad, Szatmár – is csatlakozott a könyves bolygórendszerbe.
2011-ben Kolozsvár ismét könyvhetet rendezett. Igaz, azelőtt is voltak már könyves rendezvények tájainkon. Ezek legjelentősebbike a Romániai Magyar Könyves Céh kezdeményezte és szervezte (utóbb társrendezte) Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár, amely idén novemberben tölti 30. évét. Ennek nyomában több nagyobb város (jelentős önkormányzati támogatással) belevágott a vásárrendezés cseppet sem könnyű munkájába, és remélem, hogy a közönségtámogatás a vásárhelyihez hasonlóan eldönti a sorozat folytatását.

Közös vonásuk, hogy nagy hangsúlyt helyeznek a gyermekprogramokra, az író-olvasó találkozókra, dedikálásokra. Ami a helyszíneket illeti: Marosvásárhelyen a szervezők kitartanak a Nemzeti Színház mellett (egy „covidos” kivételtől eltekintve), míg a kolozsvári rendezvény több helyszínt is kipróbált, igaz, mindegyik ragaszkodott Supka Géza igényéhez, a „históriai” környezethez (Óvár, várfal, Bánffy-palota). A kolozsvári rendezvény motorja az Iskola Alapítvány fiatal csapata, ők teremtik elő a szükséges forrásokat és menedzselik a sok programot, a résztvevőket. Idén is nagyon gazdag program várja a kolozsvári vagy Kolozsvárra látogató érdeklődőket.

Mindegyik színhelynek megvannak a maga sajátos ízei, hangulatai. A kolozsvári megnyitó sajátos színfoltja a 2011-es kezdetek óta, hogy a Kolozsvár Társaság minden évben Kolozsvár Büszkesége díjat adományoz a város kultúrája egy-egy jeles munkásának. A Kántor Lajos alapította díj eddigi kitüntetettjei között említsük meg Benkő Samut, Kerekes Györgyöt, Jancsik Pált, Láng Gusztávot, Gergelyné Tőkés Erzsébetet. Érdekes színfoltja a műfordítók kerekasztala, hiszen Kolozsvár (is) fontos műhelye a kultúrák közötti közvetítésnek, és bizony nagy elégtétel hallgatni a fiatalabb, de már tapasztalt műfordítókat, akik sikerrel illesztgetik lábukat a nagy elődök (Áprily Lajos, Berde Mára, Dsida Jenő, Kiss Jenő) nyomaiba.
Régebben, a nyitottabb helyszínek idején bizony Kolozsváron is kémleltük az eget, emlékezetes elázások is voltak… A Bánffy-palota ettől nagyjából megkímél, hiszen az udvaron is sátortető védi a közönséget. Amely reményeink szerint érdeklődéssel tünteti ki a rendezvényt.

H. Szabó Gyula, a Romániai Magyar Könyves Céh alelnöke