Bartalis Attila vitte el a hírét Budapestre, ahol Kemény István ajánlásával kiadták a Földhöz vert csoda című, nagy visszhangot keltő első verseskötetét. 2007-et írtunk akkor.
Lajosnak a siker nem vette el az eszét. Életvitelén se változtatott, nem is változtathatott. A kicsi házat egy szobácskával megtoldották. A közös udvar és nemzetsége hagyományai sok-sok gondot okoztak a magával és képességeivel tisztában lévő művészléleknek, akit csatornakészítés közben is el-elkapott az ihlet. Márpedig ez megbocsáthatatlan a fizikai munkát végzők esetében. Lajos mezsgyeemberré vált: a székelyek csodabogárnak tartották, de nem fogadták be úgy istenigazából, az általa mindig cigánynak nevezett fajtája pedig szintén csodabogárnak tartotta, de amolyan közülük kilógónak.
Első verseskötete határokon túl is nagy érdeklődést keltett. 2010-ben, Svédországban Gergely Tamás, Stockholmban élő író, könyvtáros felolvasó körutat szervezett számára, Owe Berglund svéd fordító pedig lefordította e kötetet. Azon a nyáron Lajos ismét a tölgyesi ideggyógyászatra került. Orvosának köszönhetően két hétre elutazhatott. Sikeres útja felért bármilyen gyógykezeléssel. Angol fordítóval is egyeztetett… Szavát betartva, ezen a felolvasóúton nem fogyasztott alkoholt.
Aztán jött az a bizonyos 2013. június 24-i éjszaka. 
Előző nap egy pálinkafőző üst befejezésén dolgozott.
– Az árából egy hetecskét éldegélhetünk – mondta.
Remetén rendelték meg. Reggel korán a fia hozta a hírt: édesapját az éjszaka Ditró és Szárhegy között a vonat elütötte.
Alaposan utánajártam az ügynek: baleset történt! Ugyanis egy öngyilkosjelölt éjfél után nem akar jegyet váltani vonatra. Aztán a mozdonyvezető a Lajos meglepett arcát nem tudta elfelejteni. Tény, ittas volt. Amikor a pénztárnál közölték, hogy csak hajnalban áll meg vonat Ditróban, a rövidebb utat választotta. Elgondolkodva lépkedett a sínek között, amikor észrevette, és rásípolt a mozdonyvezető. Még megfordult, de félreugrani már nem tudott. 
Jobbágyfalván, diófa alatt nyugszik a domboldali temetőben. Ígéretek voltak szárhegyi részről, hogy tisztességes síremléket állítanak neki…
A Kolozsváron élő szerkesztő, Kozma Csaba – aki összegyűjtött verseinek kötetét gondozta és Halottként él az Isten címmel 2017-ben a Polis Kiadónál kiadta – kezdeményezte is ezt, de a szálakat Szárhegyen élő kellene mozgassa. Rafi Lajos 43 évesen igazi hű társat és hat gyermeket hagyott maga után. Egy ideje mintha elfelejtették volna a Földhöz vert csoda, Az élet számlája (2012) és a Halottként él az Isten kötetek szerzőjét, aki két nyelven írt, de istenigazából se itt, se ott nem elfogadottként élt. Hiánya mind a két irodalom számára nagy veszteség.
2008-ban Földhöz vert csoda címmel Zsigmond Attila forgatott portréfilmet róla.

Cigány helyzetállapot

Gyűlnek egyre a fekete percek.
Gyűlnek egyre a fekete ráncok,
– S fonnak nekem fekete koszorút.

Gyűlnek egyre a fekete gyerekek.
Gyűlnek egyre a fekete szemek,
– S mondják, hogy nem volt cigányháború.

Gyűlnek egyre a fekete vágyaim.
Nőnek egyre a fekete álmaim,
– A gyermekeim koporsóm befedik.
(2001)

Őszelő – Tölgyes

Látod, már csak egy szakadt szandálra maradtam.
Beteg gyomromat kukacok eszik.
Kint egy levél remegteti a Csöndet,
Vihar készül, hisz itt az Ősz megint.

Minthogyha én törtem volna szét a Csöndet,
Magamba falva százezernyi kínt,
Kavar és fölborít a bűnvád.

Mint tűzre dobott ékszer, olvadásra,
puhán hevül bennem az akarat.
S Lassan intek az alábukó Nyárnak,
S egy falevélhez szorítom magam.
(2010. augusztus 31.)

Rafi Lajos

Kőlelenc

ölemben hordtalak roskatagon
gyengéden is rád alapoztam
amint házamat raktam
őskor kőkor minden kor
rád alapult mindenkor
örökkévaló földi anyag
itt lehettél eleitől fogva
szublimált prima materia
érkezhettél valahonnan
valamiképp meteorként
rejted magadban az őstitkot
rólad pattant gnú után az oroszlán
ágyú torkából lövellt
már tudni hol álltál meg 
kerékvettető határkő
kövület önkívület
mert ölbe kívánkoztál
itt vagy beépítve házam alapjába

Tájolatlan

hegy öblén köd katlanban
pokol gőzölög
csúnya egy látvány ez
kinek vég közeleg

lejáróban a lemez
a tárcsa még döcög
volt kivagyiságunk
koldusként lődörög

szürke felhő tengerben
füstölgő napkorong
már-már alázuhan
mint tüzes ágyúgolyó
a hold eltévedt bolond

csonkoltan rongyosan
fellegek vonulnak
mint tönkrevert hadak
a jó kerti ásó mintha
lövészárkot vájna
sanyarú rügyes
fanyar a sarjadás
az almaág alig leveles
lesz-e még ősfánk koronás
a hagymaágyás gyomlepte
idegen parcella
gyűl a varjak serege
a fecske késve ért haza

a virágok is egészen mások
színt tévesztettek a tulipánok

Fordítva

már fordítva veszem magamra 
az inget
fordított fennakadással nyűgölöm
másfajtaságom kényszerét
fordítva lapozom az újság oldalait
már-már nevetségesen fonákul
fogom a ceruzát kezemben
mindegyre fordítva fordítom
a kulcsot a zárban ha nyitni akarom
magamat elzártan találom
ajtóm előtt talán 
rossz akarom rejtőzik mögötte
most tudatosul bennem
hogy így vagyok behatárolt
fölöslegesen váltogatja
egyik állapotom a másikát
nem fordíthatom vissza magam
legalább nyugalmi állapotomba
e tehetetlenségemben
muszáj felordítanom

Rövidre zárt gyimesi ima

itt ahol átélhettem
a tisztaszoba tisztaságát
a lélek felüdülését
az éjszakák ikonos csendjében
Babba Mária oltalmában
Gyurikáék tiszta szobájában
itt ahol a betűt nem csupán tanítottam
csángó gyermekeknek
ugyanolyan esetlenül újratanultam én is 
valahai Ágnes tanító nénim
fogja ma is kezemet ügyetlenségemben
hogy agyam ügyét szolgálja
örömben
örömtelenségben
néha gyönyörmámorban
utolsó sóhajtásomig
ámen

Kasza a kapu előtt

nem lopják el a kaszámat
pedig ott felejtettem
a kapu előtt
senkinek sem kell a szerszám
elkaszálták már azt a pillanatot
mely alkalmat adhatna tolvajlásához
bezzeg a régibb világban Laji
megjáratta volna hüvelyujját
a kasza éle mentén
s körbenézett volna…
nem és nem kell senkinek
déli harangszókor röpül a szerszám
kapa lapát vesszőseprű
nem kell már senkinek kasza sem

nyitott a kassza
osztják a szociális segélyt

(2023. június)

Kristó Tibor