Ha Gyulai Líviusz (Barót, 1937. december 2. – Budapest, 2021. március 16.) Mun­ká­csy- és Kossuth-díjas, a Nemzet Mű­vé­sze címmel kitüntetett grafikusművész és ani­má­ci­ós­film-rendező a hatvanas-hetvenes évek Ma­gyar­országán indult nagy grafikusgeneráció egyik legmarkánsabb alakja volt. Bravúros technikai tudásról és rajzkészségről, nagy műveltségről, összetéveszthetetlen iróniáról számot adó egyedi és sokszorosított grafikai lapjaival, illusztrációival tette ismertté magát itthon és külföldön. Számos országos és külföldi grafikai biennálén vívta ki a szakmai körök legrangosabb elismeréseit. Munkáinak sajátos hangulatát az a stílusbravúr adja, amely bármilyen korszakból is merít, elgondolásaiban új egységet és harmóniát teremt. 1975-től megindult rajzfilmes pályafutása, mely a hazai és a nemzetközi filmes elismerést is meghozta számára.

Baróton született 1937. de­cem­ber 2-án, a család 1946-ban a nyu­gat­magyarországi Sop­ron­ba repatriált, ahol a kezdeti szegénységében és kiszolgáltatottságban az alig tízesztendős Gyulai Líviusz a legnagyobb gazdagságot a város könyvtárában találta meg.
A soproni kiskamasz-éveket követően haláláig Bu­da­pesten élt: 1952-től a Budapesti Képzőművészeti Gimnáziumban, majd ennek elvégzése után, 1956–1962 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola grafika szakán tanult. Szerencsés időszakban került a főiskolára, ahol az 1950-es évek eleje óta a grafikai képzés keretén belül önálló tantárgyi egységként létezett a művészi attitűdjéhez legközelebb álló illusztrációkurzus. 

Aktív szereplője volt az 1956-os forradalomnak és szabadságharcnak a Képzőművészeti Főiskola hallgatóival együtt, aminek következtében a pályakezdő években számos retorzió érte. Nem igazán kapott Magyarországon rangjához méltó önálló kiállítási lehetőséget, majd később, amikor animációsfilm-rendezőként egymás után nyerte a nemzetközi filmfesztiválok díjait, akkor is sokszor utólag, fiókokból előkerülve, méltatlan körülmények között jutott hozzá díjaihoz. Bár sokáig nem kapta meg Magyarországon a hivatalos megbecsülést – leszámítva  az 1973-as Munkácsy Mihály-díját –, a rendszerváltás után sorra nyerte a legrangosabb elismeréseket, az Érdemes Művésztől (1989) a Kossuth-díjon át (2004) a Nemzet Művésze kitüntetésig (2014).
Sokarcúsága nemcsak a különféle grafikai eljárások professzionális alkalma­zásában mutatkozott meg,
hanem a különféle korstílusokban – a magyar képzőművészet történetében egyedülálló módon – való járatosságában is: hibátlan módon tudott különféle képi nyelvekkel azonosulni, egyforma magabiztossággal mozogva a középkor, a barokk, rokokó vagy a biedermeier stílustárában, az akadémikus művészet, a populáris nyomatok vagy a gyermekrajzok világában.
Míg egyedi és sokszorosított grafikai lapjainak inspirációjául döntően olvasmányai szolgáltak, Gyulai Líviusz filmjeinek témáit gyakran személyes környezetéből merítette (Delfinia, Új lakók, Az én kis városom). Animációinak többsége tele van finoman ironizáló anekdotikus fordulatokkal és játszi könnyedséggel. Hangvételük, humoruk a cseh animáció lírai vonulatát idézik. Az Új lakók (1977) és a hazai filmes szakma által „alapfilmnek” tartott Jónás (1997) című rajzfilmeket beválogatták a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál rövidfilmes versenyprogramjába.
Az átjárás – korok, stílusok, technikák és műfajok között – Gyulai Líviusz egész életpályáját jellemezte. Mindezt minden korszakában a legmagasabb mesterségbeli tudással, alázattal és ritkaságszámba menő energikussággal tette. Fáradhatatlan, kedélyes, kedves attitűdje, bölcs, életigenlő derűje áthatotta mindennapjait és művészeti produktumait egyaránt. Életműve gazdagságát jelzi, hogy a nagyszámú műtárggyal reprezentált eddigi pályaösszegző, életmű- és emlékkiállításai páratlanul gazdag munkásságának csak töredékét voltak képesek a fizikai korlátok miatt reprezentálni, ugyanakkor életműve egészére vonatkozóan – kronológiai, technikai, tematikai és műfaji vonatkozásban is – teljes összképet és a lehetőségekhez mérten széles merítést mutatnak.