Az angol design kifejezés eredetileg egy termék- vagy rendszertervet, illetőleg koncepciórajzot jelentett. Moholy-Nagy László megfogalmazásában a következőképpen szól: „A designnak sok jelentése van. A design az anyagok és folyamatok szervezése a legproduktívabb, leggazdaságosabb módon, egy meghatározott funkcióhoz szükséges elemek harmonikus egyensúlyával. A technológiai, társadalmi és gazdasági követelményeknek, a biológiai szükségleteknek és az anyagoknak, az alak, a szín, a térfogat és a tér pszichofizikai hatásainak az integrációja: összefüggésekben való gondolkodás.”
Mindkét Moholy-Nagy idézet jól jellemzi a XX. század eleji iparosodási, építészeti és tárgytervezési folyamatok eredményeként dizájn megnevezéssel létrejött, sajátos művészeti ágként értelmezett formatervezés fogalmát. De a fogalom mégis csak az 1940-es években vált általánossá.
Kezdeti általános jellege – amint az minden más emberi tevékenység esetében is bekövetkezett – az idő teltével finomodott-kuszálódott s ágazódott-bogozódott. Majdnem mindenik dizájnergeneráció megfogalmazva a maga kortárs szakmai elvét, igazságának előtérbe helyezésével törekedett szakmai iránymutatásra – pontosan ezt sugallja a mostani kiállítás is.
Hasonlóan az egyéb diszciplínákban is megtapasztalható egyre csak újító törekvések miatt a dizájn is több ágra darabolódott: alkalmazott grafika, belsőépítészet, bútortervezés, címertervezés, divattervezés, építészeti design, ipari terméktervezés, járműtervezés, üzleti tervezés, webdizájn, és az újabban erőre kapott, de általam legkevésbé kedvelt életmódtervezés.

Összhatásában a kiállítás ezt az utóbbi elvet súrolja. Alapvetően nem szükségletcentrikus, hanem ajánlattevő szemléletet képvisel – egyedi módon időszerűnek és követendőnek vélt darabokat sorjáztat. A népi párhuzam pedig csupán a jelenség kiállítástechnikai ellenpontozása – viszont ez a párhuzam gerjeszti a kiállítás rejtett és nyílt vizuális feszültségét.
A téma történetiségét egy-egy Breuer-, Moholy-Nagy- és Fuller-reprodukcióval illusztrálom, kiegészítve azokat a kiállítás hangulatfotóival.
Nem mélyülök el sem az anyag, sem a koncepciók, sem az in­sta­llá­ció alaposabb elemzésében, mert ez a kiállítás még csak csírájában jelzi az élő dizájn valóságát – rendszerhiányos egyed­ötletek seregszemléje csupán. Hiányzik belőle az alkotói összhangcselekvés, a tartalom- és formaszüzsé.
Tárgyait mindenki a lesz ke­res­let(r)e? – önmagának – alkotta.

Múzeum – formaterv – életstílus

E három fogalom ötvöződési lehetőségének első szikrája villant fel Csík­sze­re­dá­ban, a Csíki Szé­kely Múzeumban. Kinőhet ebből valami? S ha igen, mi? – s most ne az esetenként lehetséges merkantilista lehetőségre gondoljunk!
Igazlényegére választ sem várva tettem fel ezt a kérdést.
Mert bizodalmam áll első mondatom felkiáltása – eljött az idő! – mögött.
Remélem, hogy ez a kiállítás sikeres beköszöntője jövő időnk modern múzeumtechnikájának!
Tessék megnézni, alaposan megnézni – reveláció!
 

Id. Szabó András
Designer, ny. főmuzeológus