– Mielőtt a részletekbe mennénk, megkérem, néhány mondatban mutatkozzon be. 

– Erőss Gáspár vagyok, 35 éves. Csíkszeredában születtem, jelenleg Jeruzsálemben élek. 18 éves koromig Csíkszeredában éltem, a középiskolát a Márton Áron Gimnázium Matematika-Informatika szakán végeztem, később a Kolozsvári Műszaki Egyetemen tanultam informatikát, majd ugyancsak ott dolgoztam néhány évig. Kezdetben különböző cégeknél mint szoftverfejlesztő mérnök, később szabadúszó lettem. Ezután három évig Budapesten éltem, és tavaly júliusban költöztem ki Jeruzsálembe.

– Miért?

– Anyai ágon kárpátaljai magyar zsidó származású vagyok, apai ágon székely vagyok. Hitem szerint keresztény vagyok, de sosem tartoztam semmilyen valláshoz, szabadúszó vagyok ebben is. A legtöbb kereszténynek nevezett vallást károsnak, gyengének és manipulatívnak tartom. Mielőtt valakinek kinyílik a bicska a zsebében, hangsúlyozom: a vallást és nem a valláshoz tartozó hétköznapi embereket, viszont az eredeti Biblia-alapú hitet fontosnak tartom. Születésemtől teljes szabadságot kaptam arra, hogy úgy és ott éljem meg a hitemet, ahogy akarom. A szüleim nem tettek bele semmilyen vallásba, gyermekként nem voltam megkeresztelve, nem jártam templomba, viszont hitem volt, és az alapokat megtanultam otthon, Bibliát olvastam gyermekként is. Ez volt az első lépés a zsidó történelem, kultúra, Izrael és a zsidó gyökereim megismerése felé. Neveltetésemnél fogva volt egy erős ragaszkodásom a zsidósághoz és Izraelhez, de csak 18 éves koromtól kezdtem komolyabban elmélyülni ezekben a dolgokban. Az egyetemi évek alatt elhatároztam, hogy amikor majd dolgozni fogok, és pénzt keresek, akkor elutazom Izraelbe. Ez meg is történt 2011-ben, 23 évesen kiutaztam egyedül Izraelbe tizenkét napra. Egyből azt éreztem, hogy hazajöttem. Minden olyan természetesnek tűnt, mintha még jártam volna itt. Nehéz leírni szavakban, de már akkor biztos voltam abban, hogy ez meg fogja határozni az életem, és ide még visszajövök. Kihoztam a maximumot abból az utazásból. Reggeltől estig járkáltam, próbáltam megtapasztalni a helyi dolgokat, és beutaztam az országból amennyit csak tudtam. Az utazásokat nem szeretem túlszervezni, szeretek gyorsan dönteni, hirtelen elutazni az ismeretlenbe és sokszor eltévedve ösztönből felfedezni a helyet. Így kezdtem el megismerni Izraelt. A következő tizenegy évben rendszeresen visszajártam, és évente nagyjából két hetet Izraelben töltöttem. Több alkalommal a rokonok és a barátaim is jöttek velem. Egy idő után tulajdonképpen „turistavezető” voltam azok számára, akiket elhoztam, mivel már ismertem az itteni helyeket. Pár éve elkezdtem hébert tanulni, és egy idő után megérett bennem, hogy itt az ideje kiköltözni Izraelbe. Tavaly júliusban hátrahagytam a budapesti kényelmes életemet, és kiköltöztem Jeruzsálembe, három táskával. Azóta itt élek, és egyetlen pillanatra sem bántam meg, még a háború ellenére sem. Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, és a magam eszközeivel segíthetem Izraelt ebben a háborúban. Sehol máshol nem lennék szívesebben ma, mint itt.

– Ha úgy nézzük, a háború mindig zajlott Izrael ellen.

– Természetesen tisztában voltam vele, amikor kiköltöztem, hogy itt volt is háború, meg lesz is. Nem hülyítem magamat azzal, hogy egyszer eljön majd egy nyugati békeguru politikus, aki majd valami zseniális béketervvel megoldja ezt a konfliktust, és mindenki boldog lesz. Ezt a béke bullshitet szeretik sokan hangoztatni sajtótájékoztatókon bizonyos érdekektől vezérelve, de aki ismeri kicsit a zsidó történelmet, a helyi viszonyokat Izraelben, a zsidó–arab konfliktust és a zsidóság ellen irányuló növekvő gyűlöletet világszinten, az nem eteti magát ilyen illúziókkal. A zsidóságon belül van az a mondás, hogy a zsidó történelmet és ünnepeket röviden így lehetne összefoglalni: „Gyűlöltek minket, meg akartak ölni, győztünk, együnk.” Nincs ez másképp ma sem.

– Hogyan élte meg a háború kirobbanását? Jelenleg milyenek a körülmények Jeruzsálemben?

– Október hetedikén reggel szirénákra ébredtem itt Jeruzsálemben. Az első szirénák nem voltak túl hangosak a távolság miatt. Először mentőszirénázásra gondoltam, félálomban. Aztán hamar egyértelmű lett, hogy itt rakétafigyelmeztető szirénázásról van szó. Ilyenkor Izraelben van 15-60 másodpercünk, hogy bemenjünk a lakás biztonsági szobájába. A rendelkezésre álló idő attól függ, hogy mennyire lakunk távol Gázától. A biztonsági szobának sokkal vastagabb fala van, mint a többinek, és páncélajtóval hermetikusan zárható, illetve az ablak előtt elhúzható egy páncél védő. A régebbi épületekben a biztonsági szobákat több lakás számára alakították ki. Az új épületek esetében külön biztonsági szobák vannak. Az én esetemben a hálószobám biztonsági szobaként is funkcionál. Hallottam a robbanásokat, ahogy a vaskupolarendszer semlegesíti a rakétákat. Közben megnéztem a híreket, és ahogy jöttek a részletek, egyre kegyetlenebb volt. Igazából nem annyira a háború kirobbanása és a rakéták leptek meg, hanem az, ahogyan kirobbant ez a háború. Kegyetlen volt látni a Dél-Izraelből érkező híreket. Körülbelül délután két óra után már nem szóltak a szirénák itt Jeruzsálemben, és kimentem az utcára. Shabbatkor (szerk. megj.: pihenés idején) általában csendes Jeruzsálem, de amit aznap láttam, az a legszomorúbb arca volt a városnak. A rendőrökön és katonákon kívül alig járt ember az utcán. Jeruzsálemről érdemes tudni, hogy a keleti részén (például az Olajfák hegyén) jelentős számú arab lakosság él, és emiatt itt nagyobb a terrorveszély, mint Izrael többi részén, viszont rakétatámadás szempontjából Jeruzsálem biztonságosabb, mert elég távol van Gázától (Hamász) és Libanontól (Hezbollah). Sokkal több esélye van semlegesíteni a rakétát a vaskupolarendszernek, mielőtt ideér. Ennek ellenére több rakéta elérte Jeruzsálemet és a környékét is, de nem sok becsapódásról tudok a közelben. A sors iróniája, hogy az egyik rakéta pont egy közeli arab településre, Abu Goshra esett, és egy mecsetet rongált meg. Öngól. Van egy Facebook-oldalam (Israel Supporters), ahol az évek során kiépítettem egy Izraelt támogató közösséget. Mikor nincs háború, akkor képek és videók által hozom közelebb Izraelt azokhoz, akik érdeklődnek Izrael iránt, és nem itt élnek, viszont a háború alatt az oldalt háborús üzemmódba tettem. Ilyenkor megmutatom a háborút izraeli szempontból, ellensúlyozom az Izrael-ellenes propagandát, illetve Izrael támogatására bátorítok. Emiatt is mindennap kimentem az utcára, utaztam az ország más részeire is, és láttam a lakosság aktuális állapotát. Az egész országban volt egy nagyon kemény kezdeti pszichológiai sokk a háború első napjaiban. Senkinek nem volt egyszerű lelkileg feldolgozni a történteket, viszont nem volt más választás, mint nagyon gyorsan talpra állni és egységesen segíteni az országot.

Az izraeli társadalomról érdemes tudni, hogy itt nem kerüljük a konfrontációt, sokkal nagyobb a közvetlenség és lazaság, nincsenek feleslegesen eltúlzott illemszabályok, nem kerekítjük sokat a dolgokat. Kimondjuk, amit akarunk, és úgy, ahogy akarjuk, mindegy, ki mit gondol, és mindegy, ki hogyan reagálja le. Az agyunkból gravitációval leesik a gondolat, és azonnal kijön a szánkon. Nincs filter. Sok vita van a különböző társadalmi csoportok között, viszont amikor az ország bajban van, akkor olyan szervezettséget és egységet mutatunk fel, mint senki más a világon. Ez történik most a háború alatt is. Van egy szép dolog a háború árnyékában, amit a média nem mutat be, mert nem hoz annyi nézettséget, mint a gázai képek. Izraelben érezhető, hogy mindenki használja a tehetségét, befolyását, pénzét, idejét az ország érdekében, anélkül hogy valaki erre megkérte volna. A háború első napján a külföldön tartózkodó izraeliek megrohanták a repülőtereket, hogy gyorsan hazajöhessenek segíteni az országot függetlenül attól, hogy behívták őket aznap a hadseregbe, vagy sem. Innen nem elfutottak az emberek, hanem hazajöttek. Mintegy 300 000 izraeli kényszerült elhagyni az otthonát délről és északról a Hamász és a Hezbollah támadásai miatt. A biztonságosabb részeken élő helyi családok és hotelek pillanatok alatt befogadták őket. Étterem-tulajdonosok viszik a személyzetüket délre és főznek a katonáknak ingyen. Fodrászok mennek önkéntesen délre, és levágják a katonák haját. Zenészek mennek délre, és énekelnek a katonáknak. Van egy komikus ismerősöm, aki jár fellépni itt Jeruzsálemben a délről evakuált családoknak, hogy kicsit feledtesse a nehéz helyzetüket. Ismert színészek, sportolók, művészek használják a befolyásukat, hogy kiálljanak Izrael mellett a médiában. Van egy hely Tel-Avivban, ahol a túszul ejtett izraeliek családjai szoktak összegyűlni, sokan kimennek hozzájuk naponta segíteni az ügyüket. Sok helyen van kiragasztva a túszok képe, a lakosság ezzel gyakorol nyomást a politikusokra, hogy tegyék meg a maximumot a túszok hazahozataláért. Párhuzamosan megy ez a figyelemfelhívás a túszokért online és külföldön is. Sokan önkéntes munkát ajánlanak fel vagy pénzt adományoznak a déliek és a katonák segítése céljából. Facebook- és WhatsApp-csoportokba szerveződnek az emberek segítséget kérve és felajánlva. Ez a sok aprónak látszó dolog összeadódik és stabilitást ad mindenkinek. Fontos, hogy a hadsereg, az áldozatok családja, a sérültek, a túszul ejtettek családja és az evakuált családok érezzék, hogy egység és erő van mögöttük. Az utcákon amúgy sem szokott hiány lenni izraeli zászlókból, de most sokkal több van. Talán még a függetlenség napján sem volt ennyi zászló. Üzletek, éttermek, kávézók teszik ki büszkén az izraeli zászlót. Az egész ország egységes, mindenki a helyén van és teszi a dolgát. Nagyjából ez a helyi hangulat itt Izraelben.

– Mit gondol a világ Izraelhez való viszonyulásáról, illetve a zsidóságra gyakorolt hatásáról? 

– Október hetedikén láthattunk sok szép kiállást Izrael mellett, de tudtuk már akkor, hogy ez egy rövid fellángolás a terrorcselekmények hatására, és csak napok kérdése, amikor a világ többsége ellenünk fordul. Így is lett. Amint Izrael válaszolt a támadásokra, egyből kezdődött a közhangulat megváltozása és a nemzetközi nyomásgyakorlás Izraelre. Sajnos vannak dolgok, amelyek nem változnak: a világ szeret sajnálkozni, képmutatóan jóemberkedni és hangzatos beszédeket mondani a halott zsidó körül, de gyűlöli az erős zsidót, aki kiáll magáért és válaszol a támadásokra. Ez még inkább egységbe rendezi egész Izraelt és a külföldön élő zsidóságot is. Ezzel párhuzamosan látható az antiszemitizmus felerősödése is külföldön, főleg a nyugati államokban. Franciaországban zsidó házakat jelöltek meg Dávid-csillaggal, Amerikában gyakran letépik az izraeli túszok figyelemfelhívó plakátjait, Londonban zsidó iskolákat zártak be ideiglenesen a biztonság érdekében, és még sorolhatnám. Persze nyugaton sok vezető szavakban elítéli az antiszemita cselekedeteket, de ez önmagában kevés. A külföldön élő zsidóság egyre kevésbé érezheti biztonságban magát, és emiatt egyre többen döntenek az alijázás (szerk. megj.: az 1948 óta Izrael Államba történő zsidó bevándorlást jelenti) mellett. A szomszédomban egy vallásos zsidó család lakik, tavaly költözött ide Amerikából. Ők is azt mondják, hogy a háború ellenére sokkal biztonságosabb itt megélni a zsidóságukat, mint Amerikában. Sokkal biztonságosabb kipával (szerk. meg.: fejfedő) végigsétálni Jeruzsálemben, mint New Yorkban. Van egy ügyvéd ismerősöm is itt Jeruzsálemben, aki azt mondja, a háború kezdete óta jelentősen megugrott az aliját igénylő klienseinek a száma. Furcsának tűnhet kívülről nézve, de a háború még több zsidót fog hazahozni Izraelbe. Ennek hatására Izrael még erősebb lesz, és a világ még jobban fog gyűlölni minket. Ezt nem panaszként mondom, hanem előre látható valóságként.

– Mi lehet a végkifejlet?

– Izrael, ha elveszítene egy háborút, az a létébe kerülne. A modern Izrael minden háborúját megnyerte, és Isten segítségével ezt is meg fogjuk nyerni. Ugyanakkor nem mindegy, hogyan nyerjük meg. A Közel-Keleten van egy olyan alapszabály, hogy ha nem félnek tőled, akkor neked kell félned. Ennek megfelelően a lakosság azt várja az ország vezetőitől, hogy Izrael úgy nyerje meg ezt háborút, hogy hosszú időre elvegye a kedvét bárkinek Izrael megtámadásától.