Vírusmentes szaporítás laboratóriumban
A ribiszke vagy ribizli mindig is meghatározó gyümölcse volt főleg Hargita megye zordabb éghajlatú medencéinek, de a melegebb székelyföldi tájegységek lakói is kedvelték. Savanykás ízének és sokoldalú felhasználhatóságának köszönhetően szinte minden ház kertjében nőtt a piros vagy a fekete változata. Az utóbbi évtizedekben háttérbe szorult, de napjainkban ismét reneszánszát éli.
A ribizlitermesztésben jelenleg a hagyomány a legmodernebb technológiával kapcsolódik össze a Csíki-medencében, és ehhez nagyban hozzájárult a csíkmadarasi Garden Proiect Kft., amelynek mikroszaporító laboratóriumában lehetőség van vírusmentes, egészséges szaporítóanyag előállítására, ami jó lehetőség új ültetvények és kiskerti telepítések számára. A labor szerepe azonban nem merül ki csak a ribizli szaporításában. Steril körülmények között közel százféle növény nevelésével és értékesítésével is foglalkoznak: a bogyós gyümölcsök mellett dísznövényekkel, sőt akváriumi vízinövényekkel is. Ez a biotechnológiai háttér garantálja, hogy a kertészetek és a termelők ellenálló, egészséges szaporítóanyaghoz jussanak.
Megélhetést is biztosíthat
A csíkmadarasi kertészet és a RibON feldolgozóüzem jelenleg mintegy négy hektáron termeszt ribizlit, amelyből szörp, lekvár, tea és számos más feldolgozott termék készül. Megtudtuk, hogy bár ellenálló növényről van szó, termesztése azért komoly kihívásokkal jár. Az idei év például különösen nehéznek bizonyult: a tavaszi fagyok és a szokatlanul száraz időjárás jelentős károkat okozott, és erősen visszavetette a termést.
– Idén az egész térségben fagykárok sújtották a ribizlit, a termés mennyisége így csekély volt. Emellett évről évre nagyobb gondot okoz a szárazság, ezért a rendszeres öntözés mára elengedhetetlenné vált, és számolni kell azzal is, hogy a növényvédelmi beavatkozások száma megduplázódott
– mutatott rá János Ferdinánd kertészmérnök, a Garden Proiect Kft. tulajdonosa. Érdekességként hozzáfűzte: a tapasztalatok szerint azért már egy-két hektáros ribizliültetvény is képes biztos megélhetést nyújtani egy család számára – igaz, nem kockázatmentesen.
– A ribizli sokunkban gyermekkori emlékeket idéz. Régen alig volt olyan udvar, ahol ne nőtt volna belőle valahol a kerítés tövében. A gyümölcs most újra reneszánszát éli, és mi azon dolgozunk, hogy a mikroszaporító laboratóriumban egészséges, vírusmentes növények, majd ültetvények jöjjenek létre
– hangsúlyozta János Erika, a RibON tulajdonosa és ügyvezetője.
Ahol zselé a föld
A laboratóriumban világos, tágas térben, többszintes állványzat polcain számtalan tégelyben apró növénykék zöldellnek. János Erika magyarázza: a mikroszaporító labor lényege, hogy vírusmentes növényi anyagból, ellenőrzött körülmények között szaporítanak fel különféle növényeket. A folyamat alapja a táptalajkészítés: minden növénynek saját receptje van, amely tartalmazza a szükséges ásványi anyagokat, vitaminokat és mikroelemeket. A laborban a növények fejlődését úgy irányítják, hogy az adott igényeknek megfelelően vagy a gyökeresedést, vagy a sokszorosítást helyezik előtérbe.
Gábor Szidónia vegyészmérnök hozzáteszi: a folyamat során apró növényi részeket – levelet, szárat vagy gyökeret – helyeznek a zselés állagú táptalajba, amely a föld szerepét tölti be. Innen a növények folyamatosan szaporíthatók: egyetlen példányból rövid idő alatt sok új növény nevelhető ki. A növényeket, az eszközöket és a táptalajokat minden esetben fertőtlenítik, mert a legkisebb szennyeződés is veszélyeztetheti a teljes állományt.
A laborban biztosított állandó hőmérséklet, páratartalom és fényviszonyok – napi 16 óra világosság és 8 óra sötétség – garantálják a növények kiegyensúlyozott fejlődését. A mikroszaporítás így lehetővé teszi, hogy egészséges, egységes és nagy mennyiségű szaporítóanyag jusson el a kertészetekhez és termelőkhöz, függetlenül az évszakoktól vagy a külső környezeti hatásoktól – tudhattuk meg.
A szőlőpótló cserje
A Csíki-medence sajátos klímája nem kedvez a szőlőtermesztésnek, de ideális a ribizli számára: a hideg telek, a mérsékelt nyarak és a megfelelő csapadékviszonyok kedveznek ennek a bogyós gyümölcsnek. A ribizli itt kevés ráfordítással is gazdaságosan termeszthető, és a növényvédelem is jóval egyszerűbb, ami a biotermesztésnek is kedvez – magyarázza János Ferdinánd.
– Vidékünkön a ribizli részben a szőlő pótlására került előtérbe. Tanáraim mondogatták: „Gyulakutától lefelé már lehet szőlőt termeszteni, felfelé viszont a ribizlinek van igazán jó helye.” Ez a határ évszázadokon át meghatározta a termesztett gyümölcsöket térségünkben. Az utóbbi időben az éghajlat változása miatt a szőlő termesztési lehetőségei ugyan némileg bővültek, de a ribizli még mindig jól érzi magát itt, a Csíki-medencében
– mutat rá. Felhívta a figyelmet dr. Zágoni Elemér munkásságára, aki gyógyszerészként évtizedeken át kutatta a fekete ribizli jótékony hatását. Eredményei révén a gyümölcs nemzetközi elismerést szerzett. Számos szakkönyv és tanulmány idézi kutatásait, és mindez hozzájárult ahhoz, hogy a Csíki-medence a fekete ribizli egyik központjaként vált ismertté.
Ribizlibor és vitaminbomba
A ribizlibor is kezd nagyobb figyelmet kapni, népszerűsítéséhez hozzájárul a Kárpát-medencei RibON ribizliborverseny is.
– Fontos, hogy a gyümölcsöt szakszerűen és tisztán dolgozzuk fel, vegyszerek túlzott használata nélkül. Mi arra koncentrálunk, hogy minél kevesebb cukrot adjunk hozzá, és alacsony hőmérsékleten irányított erjesztéssel érjük el a legjobb minőséget
– hangsúlyozta János Ferdinánd.
A feldolgozás során készülhet még a ribizliből szörp, lekvár, tea, mely termékek iránt mind növekvő kereslet mutatkozik a piacon. A ribizli igazi vitaminbomba: nagy mennyiségben tartalmaz C-vitamint, antioxidánsokat, cinket és más mikroelemeket. Ezek támogatják az immunrendszer működését, segítik a méregtelenítést és hozzájárulnak a szervezet egészségéhez. A rendszeres fogyasztás kedvezően hat az emésztésre és csökkenti a gyulladásos folyamatokat.

