Százezer tárgyból áll ma a Csíki Székely Mú­­­ze­umban a régé­szeti gyűj­temény, és ez a szám hetente nő, közli érdek­lődésünkre Darvas Lóránt, a múzeum régésze, (képünkön) amikor a lel­etekről kérdezzük. A gyűj­­tés már a múzeum meg­ala­kulásakor, az első kiállítás megnyitása előtt hangsúlyossá vált, ekkor Domokos Pál Péter tanár, Vámszer Géza festő és Nagy Jenő ügyvéd gyarapították az állományt, de később Kovács Dénes, majd János Pál korábbi igazgatók is folyamatosan gyűj­tötték a leletanyagot. Ekkor kezdték pontosítani a régészeti lelőhelyeket, de szak­­­­emberhiány miatt még többnyire más mú­zeumok ré­gé­szei vezették az ása­tásokat.

Pattintott kőeszközöktől a székelység tárgyi kultúrájáig

A szakszerű régészeti kuta­tás a nyolcvanas évek vé­gén kezdődött, igaz, a mú­ze­­um szakembereinek poli­­­­tikai-ideológiai okok miatt a dáko­román konti­nuitáselmé­letet kellett alátámasztaniuk a feltárt leletekkel. Darvas Lóránt szerint attól el­tekintve, hogy a régészek milyen céllal vezették az ása­tásokat, kijelenthető, hogy 1991-ig szakszerű régé­szeti munka zajlott a csíki múzeumban, de a középkori leletek rendszeres, tudományos igényű gyűjtése csak a kétezres évek elején kezdődött el, Darvas Lóránt és Botár István régészek ek­kor csatlakoztak a múzeum mun­katársaihoz.
Az őskőkorszak időszakából pattintott kőeszközök, a bronz­­­korból öntőminták, a vas­korból a vasolvasztásra utaló tárgyak találhatók a csík­sze­redai múzeum régészeti gyűjteményében, valamint az utóbbi több mint két évtizedben történt szakszerű ásatásoknak köszönhetően bővült a nép­vándorlás és a középkori tele­pülések leletanyaga. A gyűj­te­mény egyes tárgyai 3–4. szá­zadi gót településhálózatra utalnak, a későbbi századokból származó tárgyak korai szláv leletek, és a 11–12. századból származó településnyomok, sír­leletek mutatják a Magyar Királyság keleti térnyerését. A 13–17. századokból származó leletegyüttesek által a székely­ség középkori anyagi kultúrája és kapcsolatrendszere ismer­hető meg.

A régész mint szolgáltató

Darvas Lóránt késő közép­kor­ra, Botár István pedig kora középkorra szakosodott régész­ként látja el a múzeumban az archeológiai feladatokat, de Darvas Lóránt szerint több szakemberre lenne szükség, hiszen bőven van tennivaló. Ketten nem tudnak elvállalni minden feladatot, és vállalásuk is több, mint amennyinek len­nie kellene, ezért a mun­kák felhalmozódnak, a jelen­tések később készülnek el, a leletanyag feldolgozásával később végeznek, és egyes ásatások tudományos feldol­go­zása el is marad, mert egy­szerűen nincs idő rá, mondja. Tervásatásokat – tudományos célból végzett, tudományos szempontok alapján előre ter­vezett régészeti feltárást – alig végeznek.

– A vonatkozó törvények alapján mi szolgáltatást nyúj­tunk. Régészeti felügye­le­tet, diagnózist, illetve teher­men­tesítést végzünk, és ezeket a beruházók nem mindig fo­gadják szívesen – teszi hozzá, majd azt is elmagyarázza, hogy a szabályozás sze­rint, ahol régészeti lelő­hely védelmi övezetében bármilyen, föld bolygatásával járó munka zajlik – például közművesítés vagy építkezés –, a beruházónak, legyen az jogi vagy magán­személy, régészeti felügyeletet vagy diagnózist kell igényelnie, és szerződést kell kötnie a múzeummal. Ha azonban az építkezést felügyelő régész leletanyagra bukkan, akkor le kell állítania a munkálatokat, és a törvények szerint a be­fektető kell álljon minden régészeti költséget.
– Ha leletanyagot talá­lunk, akkor a felügyelet teher­mentesítő munkává válik, ami azt jelenti, hogy a terület fel­tárást igényel. Emiatt késik az építkezés, ami sok bosszúságot okoz a beruházónak, és ez nekünk is kellemetlen, hiszen mi egyrészt kötelesek vagyunk törvényesen eljárni, másrészt viszont ennek senki sem örül, mert jelentős anyagi vesz­te­séggel járhat – részletezi a régész.

Hozzáteszi, a régészeti diagnózist, amikor a területen kutatóárkokat nyit­nak, és így látják, hogy van vagy nincs régészeti objektum a földben, jobb megoldásnak tartja.

A lovagalakos kályhacsempe és az Andrássy-kúria

Darvas Lóránt ezzel kap­cso­latban egy „szerencsés” esetet említett: a feltárásokat Csík­szent­királyon, az egykori Andrássy-kúria tel­kén. 2007-ben, 2014-ben és 2015-ben is dolgoztak a területen, ahol ma egy csíkszentkirályi la­kos, Tamás Ervin háza áll, egykor azonban a 16. század egyik legtehetősebb csíki ne­me­si család udvarháza volt ott, az Olt-híd közelében. A 2015-ös ásatásokról lapunk is be­számolt, megemlítve azt is, hogy a lakók pozitívan vi­szo­­nyultak a telkükön zajló feltáráshoz, annak ellenére, hogy az archeológiai munka miatt késett a tervezett épít­kezés. 

A múzeum régészeti gyűj­­­te­ményébe már az 1960-as években kerültek Csík­szentkirályról szárma­zó, tö­­­re­dezett, de külön­leges, lo­vag­alakos kályha­csem­pe­da­­­ra­bok, amelyek már az ak­kori leltáradatok szerint az Andrássy-kúriából származtak, és a község Karimósarkának ne­vezett részén találták ezeket. Darvas Lóránt a kétezres évek elején azonban hiába kereste, a községnek ezen a részén nem találta az udvarház nyomait. Később, a véletlen folytán látott egy olyan, 1896-ban készült fény­képet, amelyen az Olt-híd közelében levő dombon egykori épület romjai láthatók, de a romokat valószínűleg idővel a helyiek elhordták. Amikor a régész a régi felvételt látta 2006-ban, már lakóházak álltak a dombon, és egy évvel később kutatást indított. Meg is találták az udvarház falait, és még több olyan lovagalakos kályhacsempedarabot, amely a hatvanas években került a múzeumba. A régész szerint a kutatók a hatvanas években tudatosan jegyezhették hibá­­san a csempedarabok lelő­helyét, hiszen akkoriban épült az udvarház helyén levő la­kó­ház, illetve a mellette el­haladó műút is. Az akkori kutatók valószínűleg nem akar­­ták akadályozni az épí­tők munkáját, viszont meg­ne­hezítették a későbbi kutatók dolgát.

A kályhacsempedarabok má­sik érdekessége egyébként, hogy a lovagalakos analógia a budai királyi palotáig vezette a régészeket, ugyanis az ottani ásatásokkor is találtak ilyen csempedarabokat.