Huszonhét Celsius-fokos melegben szállt le a repülőgépünk Párizsban, ahonnan az ötkarikás játékokról tudósítom a Marosvásárhelyi Rádió és a Radio România Actualități hallgatóit. Már a repülőtéren fogadtak minket a szervezők, ahol az útlevelet felmutatva meg is kaptuk az akkreditációnkat, amelyet Horia Tecău egykori olimpiai ezüstérmes teniszezővel egyszerre vehettem át – mint kiderült, egy gépen ültünk.
A franciák nagy durranásra készültek: a megnyitót a történelemben először stadionon kívül tartották. Az más kérdés, hogy teljes volt a káosz: órákon át kerestük a bejáratot, ahol mi, újságírók is nézhetjük a Szajna partjáról az eseményt, ugyanis a hivatalos lelátóra csak nagyon kevés kolléga kapott jegyet. Átmentünk két biztonsági szűrőn, a harmadiknál visszafordítottak, mondván, nem ott kell bemenni – persze azt már nem tudták megmondani, hogy hol. Utolsó próbálkozásunk az Invalides hídnál volt, ahol engem beépített rendőrnek néztek, így – a kollégákkal ellentétben – még a hídra is felmehettem. Nagyon sok civil ruhás „kék szemű” volt mindenhol, alaposan meglepett, hogy engem is annak néztek...

Sajnos a kezdés után nem sokkal az eső is eleredt: ott álltunk egy rendőrkordon előtt több mint egy órát a szabad ég alatt, szinte semmit se láttunk, s még egy óra műsor után sem ért oda az első hajó, hogy bár a görögöket lássuk. Ekkor úgy döntöttünk, keresünk egy kocsmát, és megnézzük a tévében. Jól döntöttünk, ugyanis az eső nem állt el, emiatt nagyon sok néző hazament. Sajnáltam őket, hiszen a jegyek nem voltak olcsók, legkevesebb 900 eurót fizettek azért, hogy láthassák a megnyitót, de volt, aki 3000 eurót is adott az élményért.
Másnap már a magyar férfi kézilabdázóknak szurkoltam a helyszínen, de akárcsak a lányok, ők is vereséggel kezdtek, 35–32-re kikaptak Egyiptomtól. Délután a marosvásárhelyi Szőcs Bernadette asztaliteniszező és párja, Ovidiu Ionescu adogatásait követtem, majd gyors interjúk után futottam a vívásra, ahol Muhari Eszter elődöntőbe jutott. A Grand Palais kiváló helyszín a vívásra, impozáns épület, teljesen levett a lábamról. Muhari ravaszul vívott, végül bronzérmes lett, megszerezte a magyar küldöttség első érmét.

Mire befejeztem a munkát, már éjfél körül volt, a fáradtság miatt rossz metróra ültem. Az első megállónál leszálltam, csak az volt a gond, hogy zárva volt az állomás. A metró vezetője ugyanis megszokásból megállt a Champs Elysées-n, de az állomást az olimpia idejére biztonsági okokból lezárták. Kiderült, nem csak én jártam pórul, egy francia házaspár és egy dán család is bent ragadt. Próbáltuk lestoppolni a következő járatokat, de azok nyilván nem álltak meg. Már azon tanakodtam, melyik padra hajtsam le a fejem, amikor a francia úr megnyomta az SOS gombot, segítséget kért. Tíz perc múlva kinyitották az állomást, győzelem! A felszínre érve gyalog mentem a következő metróállomásig, ahol meglepetésemre Muhari Eszter bronzéremmel a nyakában fotózkodott a szüleivel. Nincsenek véletlenek, gondoltam magamban, és megkértem Esztert, készíthessek egy szelfit vele. Ez megkoronázta az estémet.
Au revoir!

(A szerző a Marosvásárhelyi Rádió sportújságírója)