– A képernyők, a pár másodperces videók és a közösségi média világában mit jelent a könyv, az olvasás, írás az ön számára? Ha jól tudom, ez a negyedik kiadott könyve, korábban verseskötetei jelentek meg.

– Igen, így van. A havasok alatti osztováta című regényem a negyedik kiadott művem. Számomra rendkívül sorsfordító pillanat volt e könyv megjelenése. Amikor hozzáláttam a megírásához, legelőször talán egy kicsit magamnak szántam. Volt egy megterhelőbb időszakom, szükségem lett valamire, ami igazán megnyugtat és belső békét idéz elő. Csendre volt szükségem, elmélyülésre, nyugodt szemlélődésre. Ezt nem is találhattam volna meg máshol, csak a már jól bevált módszeremnél, az írásnál. S nemcsak mint időtöltés vagy kedvelt hobbi lett jelen az életemben, hanem mint aktív pihenés, kikapcsolódás is. Sosem voltam az a típusú ember, aki napi több órát tölt a képernyő előtt, a virtuális világ, bármennyire is furcsa lehet sokaknak, nem az én világom, valahogyan sohasem tudtam azonosulni vele. Nyilván használom, de csak egészséges keretek között. Így hát kellett valami egyéb elfoglaltság a magányosabb pillanataimra. Nem meglepő tehát, ha az írásban leltem meg önmagam valóságát, a békét, a szépet. Gyermekként is már nagyon sokat olvastam, főleg nyaranta. Mindig élvezet volt számomra a könyv. Ahogyan a szereplőkkel azonosul az ember, ahogyan megéli a történetet, szinte magáénak tudva azt, valami igazán fantasztikus dolog. Aki olvas, az temérdek kincset és bölcsességet fellelhet a könyvek lapjain. Nem beszélve arról, hogy mennyire fontos már gyermekkorban a könyvek világát megismerni, hiszen az egészséges fejlődéshez szükség van az olvasásra. A magam részéről a későbbiekben már felfedezni véltem az önálló kreativitást, hiszen nagyobbacska gyermek lévén már írogattam kisebb prózai alkotásokat, szabadjára engedve a fantáziámat. Így visszagondolva, már akkor nagyon élveztem az írást. 

– Korhű történetet szánt az olvasóknak: hogyan, milyen eszközöket, milyen forrásokat használt helytörténeti kutatásaihoz? 

– Valóban korhű történetről van szó, hiszen a regény cselekménye a női főszereplő születésével kezdődik 1895-ben, amikor Magyarország még az Osztrák–Magyar Monarchia része. Ez azért fontos keret, mert ide ágyazódik be az egész cselekmény, s megadja a mű történelmi kontextusát. Fontos momentum az első világháború kitörése és lezajlása is, amely szintén korhű képet ad az olvasónak a szereplők megélésein keresztül. Itt tulajdonképpen nem a frontvonalon zajló ütközetek leírására kell gondolni, bár azokat is említem, hanem az itthon maradottak sorsára, főként a nőkre, gyermekekre és öregekre fókuszálva. Ahhoz, hogy ezt úgy igazán valósághű módon tudjam ábrázolni, szükségem volt nagyon sok hiteles adatra. Ezeknél a részeknél igen sokat kellett inspirálódnom könyvek, cikkek elolvasása révén. Mindenképp szükség volt rá, hiszen ha már valós történelmi korban játszódó történettel foglalkoztam, fontos volt számomra, hogy a regénybeli történések nagy része is megtörtént események alapján készüljön el. Természetesen az írói fantázia is hozzájárult egy-egy momentumhoz, hiszen mégiscsak szépirodalmi műről beszélünk. Helytörténeti adatokat is olvasnom kellett, ugyanis szülőfalumban, Csíkdánfalván játszódik a cselekmény, amely akkoriban még csak közigazgatásilag volt önálló, egyházilag Csíknagyboldogasszony anyaegyházközséghez tartozott. Itt aztán nagy segítségemre volt édesapám, aki történelemtanár lévén rengeteg érdekes, hasznos információval látott el, amellyel még hitelesebbé tudtam tenni az akkori Csíkdánfalva életét, és a Csíkszékét is. Dédnagymamám történetei, anekdotái is rendkívül hasznosak voltak a cselekmény felépítésének szempontjából, ugyanis általa ismertem meg – ahogyan mondani szokták – a régi öregek mindennapjait: azt, hogy hogyan éltek, mivel foglalkoztak évszakhoz kötötten, milyen ruházatot viseltek, azt mind-mind felhasználtam a regényben az ő elbeszélései szerint. Amit hallottam tőle, amit megéltem gyermekkoromtól kezdve a családomban, a faluközösségünkben, azt beleszőttem a könyvembe. Talán ezáltal is válik hitelessé. Benne vagyok testestől-lelkestől.

– Azonkívül, hogy szülőfaluja történetét használja fel, van még személyes kötődése a történet szereplőivel?

– Igen, természetesen van! Úgy is szoktam fogalmazni, hogy minden szereplőmben van belőlem is egy-egy jellemvonás. Mivel sok helyen az adott eseményt úgy élhetjük meg, hogy belelátunk a szereplők gondolataiba, természetesen úgy tud hiteles lenni az egész, ha valós érzelmeken keresztül szemléltetjük. Itt tehát szükség van arra, hogy az író önmagát is hozzáadja. Ezenkívül a karaktereket úgy alkottam meg, hogy őseim – déd-, ük- és szépszüleim – személyiségéből, jellemvonásaiból, életeseményeiből emeltem ki egy-egy darabkát. Ezzel is szerettem volna emléket állítani nekik, hiszen ők készítették elő számomra azt az utat, amin most járhatok. 

– Ahogyan említette, édesapja Pál Zoltán történelemtanár: talán tőle ered az érdeklődése a múltbeli dolgok iránt?

– Részben tőle is. Nem is kívánhatnék nagyszerűbb tanítómestert nála. Ő az, aki a múltat úgy ismeri, akár a tenyerét. Több alkalommal is együtt foglalkoztunk már helytörténeti dolgokkal. Sok közös megvalósításunk van, a jövőben is tervezünk néhányat. Ezek amolyan apa-lánya történelmi, helytörténeti projektek, amelyek által a kapcsolatunk is egyre inkább elmélyül. Tőle tanultam meg, hogyan kell ragaszkodni a szülőföldünkhöz, őseink szent hitéhez, hagyományainkhoz, gyökereinkhez. Az olvasás szeretetét is tőle kaptam: kiskoromban minden este mesével zártuk a napot. Tőle ismertem meg magyar és székely népünk legendáit, értékeit. Ezenkívül meghatározó volt számomra az, hogy gyermekként idősek között nevelkedtem. Nem mindennapi dolog volt az, hogy öt dédszülőmet ismerhettem. Sokat voltam velük, tanultam tőlük, akarva-akaratlanul, tudatosan és sokszor nem is tudatosan töltöttem meg életem kicsi tarisznyáját temérdek bölcsességgel és értékkel, amelynek most, fiatal felnőttként birtokosa lehetek. Ők hozzákapcsolták kicsiny és nagy szívemet a múlt iránti szeretethez. Immár csak egyetlen dédnagymamám él közülük, a vele való kapcsolatom csodálatos. Mintha egyek lennénk. Sokat köszönhetek neki, ő volt az, aki megtanított, hogyan kell imádkozni. 

– Jelenleg Kolozsváron tanul egyetemistaként. Dolgozik egy újabb témán? Ha igen, visszatér a versekhez, vagy újabb prózai mű foglalkoztatja?

– Igen, már aktívan dolgozom a következő művemen, ami nem titok, hogy A havasok alatti osztováta folytatása lesz. Ugyanúgy valós történelmi eseményeket veszek alapul, hiszen a soron következő rész a két világháború közötti időszak, ahol számos fontos eseménye volt akkoriban Csíkdánfalvának, de a második világháború is fontos szerepet játszik majd a következő kötetben. Tehát ugyanúgy fontos momentumok lesznek a helytörténeti események is. A meglévő szereplők ugyanúgy jelen lesznek a második részben is, csak már népesebb felhozatalban, mert számos fordulatos rész következik még ezután. Ami a verseket illeti, azokat sem hanyagolom el, az Úr gondoskodik az ebbéli ihletanyagról is.