– Az olvasóvá nevelés egyik legfontosabb kérdése, hogy először milyen könyvet és mikor adjunk a kicsi kezébe. 

– Ez nagyon függ a gyermek alkatától, de általában a piciknek – 2-3 éves korig – az a mese a legizgalmasabb, ami az ő életükről szól. Egy olyan gyerekről, aki hasonló helyzetben van, hasonló problémái, örömei, bánatai meg kérdései vannak az életben. Egy két-három éves gyermeknek azok a kérdései, hogy akarok-e köszönni, szeretem-e azt enni, amit elém tesznek, kölcsönadom-e a kismotoromat vagy nem. 
Aztán később, óvodáskorban teret kap a fantáziavilág, a kitalált lények, tündérmesék, manók és egyéb figurák, és aztán minél nagyobb, annál bátrabban kezdhetünk elrugaszkodni a valóságtól. Az viszont mindvégig fontos, hogy a saját életük nagy kérdései, a saját korosztályuk problémái visszaköszönjenek az olvasott szövegben. Az iskoláskorú gyermekek esetében például azok is fontos történetek, amelyek az iskolai közegről szólnak, olyan típusú iskolai vagy családi helyzetekről, amelyekbe ők maguk is belecsöppenthetnek. 
Az IBBY, a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa alapítója, Jella Lepman vallotta azt, hogy a könyvek hidat építenek, a megértés hídját. A jó gyermekkönyvek egyrészt tükörként, másrészt ablakként működnek. Szükségünk van azokra a könyvekre, amelyek tükröt mutatnak nekünk, a gyermek a saját életét, utcáját, közvetlen környezetét láthatja benne, és ráébredhet arra, hogy igen, ő is érdemes arra, hogy róla könyvek szülessenek. Másrészt pedig kitekintést, tehát ablakot is jelenthet egy könyv más gyermekek életére, más élethelyzetekre, kultúrákra. Persze ami az egyes gyereknek tükör, az a másiknak ablak. Így építenek a könyvek hidat emberek, szokások, kultúrák között. 

– Megváltoztak a gyermekek olvasási igényei, a rövidebb, fordulatosabb történeteket olvassák szívesebben. Íróként mit gondol, mennyire kell ezt az igényt kiszolgálni? 

– A mai gyermekek, akik a nagyon gyors és pörgő információs társadalomból kapják a sok apró, színes mozaikból álló híreket meg információ­kat, valóban sokkal jobban szeretik a rövid, nagyon változatos struktúrájú szövegeket, és nehezebben mélyülnek el a hosszabb, lineáris vonalvezetéssel megírt történetben. Azt gondolom, valamilyen szinten érdemes figyelembe venni, hogy mit szeretnek és tudnak könnyen, jól olvasni, de nem kell feltétlenül mindenben kiszolgálni az igényeiket, hiszen mi magunk is alakítjuk a szokásaikat, elvárásaikat, ízlésüket. Érdemes megtalálni azt az egyensúlyt, ami még köt a régebbi irányokhoz, a prózaírás hagyományaiból táplálkozik, de nyugodtan merhetünk újítók is lenni, hiszen a kortárs irodalom egyik legfőbb erénye, hogy mai szemmel látja és láttatja a világot. 

– És mi a helyzet a látványvilággal, a kortárs gyermekkönyv-illusztrációval?

– Nagyon fontos a gyermekkönyvek esetében az illusztráció. Itt is vannak trendek, divatok, és létezik a közízlés, amivel ha teljesen szakítani akarunk, nem biztos, hogy olvasókra találunk. Ugyanakkor, csak azért, mert valami jobban eladhatónak tűnik kommerszebb illusztrációval, attól még nem kell kiszolgálnunk a közízlést. Az illusztrátor nyugodtan készíthet gyönyörű, művészi rajzokat, amelyek formálják a befogadók ízlését, látásmódját is. Persze fontos, hogy olyan mértékben érdemes eltávolodnia a közízléstől, hogy az még befogadható legyen. Ez egy nagyon izgalmas játék, arra vonatkozóan, hogy az ember hogyan lavíroz az elvárások, a saját személyisége és a belső indíttatásai között.

– Az olvasás szempontjából is kritikus időszak a kamaszkor, amikor gyakran azok a gyermekek is eltávolodnak a könyvektől, akiknek egyébként olvastak a szüleik. A kamaszoktól gyakran halljuk, hogy unnak vagy nincs idejük olvasni. Milyen megoldásai vannak erre a helyzetre?

– Nemcsak én tapasztalom, hanem nagyon sok anyuka mondja, hogy a gyermekeik 1–4. osztályban még igen, felsőbb tagozaton már nem annyira, és a gimnáziumban még annyira sem olvasnak. Nyilván vannak kivételek, de a könyvtárosok visszajelzései is azt mutatják, hogy 5–8. osztályban már egyre kevesebbet olvasnak a fiatalok. 
Én például a fiamnak – aki nem túl tapasztalt, rutinos olvasó – tizenöt éves koráig olvastam. Iszonyúan szereti a jó sztorikat, mindig volt egy-egy könyv, amit ő olvasott el – ehhez ragaszkodtam is –, de kamaszként szerette, hogyha összebújva felolvastam neki. Sokan mondják, hogy már nyolcéves a gyerek, már nem olvasok neki! Miért nem? Szerintem nyugodtan felvállalhatjuk ezt, amíg a gyermek is szívesen hallgatja. Nagyon meghitt együttlét tud lenni. A fiam imádta például a tudományos kalandregényeket, kezdtük az Eric Elfman–Neal Shusterman szerzőpáros Tesla padlása című regényével, aztán sorban felolvastam neki a trilógiát. Persze mindig beszélgettünk is az aktuális fejezetekről. De együtt olvastuk el Karl May Winnetou-sorozatát, vagy említhetem Alexander Dumas-tól A három testőrt.
Az sem áll távol szerintem a mai gyermekektől, hogy üzletet kössünk velük: simán meg lehet velük tárgyalni, hogy szívesen elolvasom az első két fejezetet, de a harmadikat már te olvasod tovább. Ilyenkor megbeszélhetjük, hogy mi történt a harmadik fejezetben. Vagy hogy azt mondjuk: zsebpénzkiegészítés jár az olvasás után – én ettől sem ódzkodtam.

– Ha fiatalokról van szó, akkor kortárs vagy klasszikus irodalom? 

– Nagyjából mindegy, hogy mit olvas a gyermek, csak olvasson! Egyedül abban lennék következetes, hogy a korosztályának megfelelő szöveg legyen. Ha lektűr vagy kevésbé nívós könyv? Mindegy, ha abban leli örömét, olvassa. 
Ugyanakkor könnyebben és természetesebben befogadható a kortárs irodalom, alapvetően tehát azt támogatom, hogy minél több kortárs irodalmat olvassunk, azért is, mert a mai nyelven ír, a mai világra reflektál, a mai humort használja még akkor is, ha egy múltbéli történetet dolgozz fel. Emellett nyilván érdemes ismerni a klasszikusokat is, köztük is vannak olyan szerzők, akiket most is viszonylag könnyen értünk, értelmezünk – például Molnár Ferenctől a Pál utcai fiúk ma is jól működik –, és vannak olyan művek, amelyeket érdemes ismerni, de nehézséget okoz a megértésük.  Utóbbiak esetben jó megoldás lehet tetszetős, fordulatos részleteket felolvasni a könyvből, amivel bepillantást kapnak a gyerekek az adott műbe, amelyek alapján már tudunk a könyvről beszélgetni, de nem feltétlenül kell önállóan végigolvastatni azokkal, akik nem kaptak kedvet hozzá.  

– Hangoskönyvek hallgatását támogatja? 

– A hangoskönyvek nagyon jók. A könyv hangulatát, a sztorit, a témát nagyszerűen át tudják adni, és ha utazás közben a gyermek nem a telefonját nyomkodja, hanem akár közösen a családdal vagy egyedül hangoskönyvet hallgat, az csodálatos. De bármilyen más helyzetben is. Azt viszont, hogy ez kiváltsa az esti közös mesét, hosszú távon nem tartom jónak, mert az élő olvasást és mesemondást semmi sem tudja helyettesíteni.