„Rohan az idő (…) évek múlnak el / Megállítanám, de nem lehet / Mert az idő könyörtelen vonatán minden fut tovább.” (Dalszöveg) Fut bizony és megállítani sem lehet, pedig sokan szerették volna az ókortól napjainkig, tudósok és hétköznapi emberek egyaránt. Legnagyobb sebességgel azoknak rohan, akik életük során folyamatosan közösségüket szolgálták hasznos és maradandó alkotásokkal. Közéjük tartozik Péntek János Széchenyi-díjas nyelvész és néprajzkutató akadémikus, a kolozsvári Egyetem professor emeritusa. Nemrég mondta e sorok írójának: „Az idő múlásáról, annak rohanásáról ne is kérdezz…”

Rögtön értettem őt, hisz mintha csak mostanában lett volna, hogy Kovásznán megalakítottuk a ’90-es évek elején az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségét (AESz), és ma már az X-ekből nyolcat és felet kipipálhatunk a naptárban. Magyarán: Nyolcvanötödik születésnapja (július 7.) alkalmából köszönthetjük a jeles egyetemi tanárt, tudóst és közéleti embert. Gondolataimat jobbára az AESz három és fél évtizednyi múltjából és az ugyancsak annyi ideje tartó levelezésünkből merítem, ugyanis – bár tudtunk egymásról – első személyes találkozásunk a szövetség megalakulásához, az erdélyi magyar anyanyelvi mozgalom elindulásához köthető. Ahhoz az időponthoz, amikor már úgy éreztük: „kitörhetünk a diktatúra nyelvi börtönéből.” Terjedelmi korlátok miatt csupán néhány, mindannyiunk számára fontos – és az ünnepelt személyéhez köthető – dolgot említek: az anyanyelvi mozgalom elindítása, kiszélesítése és az AESz szakmai irányítása; a magyar nyelv hazai helyzetének/állapotának felmérése; a nyelvi norma kérdése a Kárpát-medencében; a nyelvi asszimiláció és szórványosodás tudományos kutatása; a magyar nyelv és irodalom iskolai oktatása (tanácskozások tankönyvekről); anyanyelvhasználat – kétnyelvűség – nyelvi jogok Romániában; a Román – magyar közigazgatási szótár összeállításának irányítása; a románnak mint idegen nyelvnek oktatása a magyar tannyelvű iskolákban; nyílt levél szülőkhöz és tanulókhoz: miért érdemes anyanyelven (magyar nyelven) tanulni óvodától az egyetemig; tanácskozás a román Hivatalos Közlöny magyar nyelvű változatának nyelvezetéről; modern nyelvújítás: a számítógépes nyelv kifejezéseinek magyarítása; a Nyilas Misi program életre keltése és működtetése. 

Ma már tudjuk, hogy a Kárpát-medence talán legjelentősebb tehetséggondozó vállalkozása, állami támogatástól független, nincs sem politikai, sem egyházi elkötelezettsége, csak magánszemélyek vannak támogatói közt. Az alapító adatai szerint 2026-ig a programnak több, mint 1600 ösztöndíjasa volt, és közülük csaknem mindenki egyetemet végzett. „Nagy elégtétel, hogy néhány éve már több támogatónk is van a korábbi ösztöndíjasok közül” – írta levelében Péntek János. A program tekintélyét az is jelzi, hogy csaknem tíz éven át, 2014 és 2023 között Sólyom László volt magyar köztársasági elnök vállalta az alapító felkérésére a Nyilas Misi fővédnökségét.

Péntek János nevéhez köthető továbbá a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet megnyitása, kiadványainak szerkesztése vagy lektorálása; a Sütő András – Nyelvőrzés Díj alapítása és odaítélése évi rendszerességgel (2026-ban az Erdőszentgyörgyi Figyelő és annak főszerkesztője, Kovrig Magdolna részesült az elismerésben); a Magyar Nyelv és Kultúra egyetemi tanszék névadása és a néprajz szak újraindítása – 40 évi kényszerszünet után – Kolozsvárott; a doktorképzés irányítása (magyar nyelvészetből és néprajzból több, mint negyven doktori disszertáció irányítója volt, és még most – 2026-ban – is részt vesz védéskor a bizottságban tagként vagy bírálóként).

Ez is igazolja, hogy még ma is – korához képest – nagy a munkabírása. Régebb írták róla, hogy „fáradhatatlan professzor”, ugyanis nem egyszer fordult elő, hogy egy-egy értekezlet vagy más anyanyelvi rendezvény előestéjén éjfélkor még oktatási, kutatási teendőkről vagy tankönyvkiadásról tárgyalt, reggel 9 órakor megnyitó/köszöntő beszédet mondott, utána megtartotta előadását, a déli órákban pedig már indult valamelyik egyetemi városba nyelvtudományi konferenciára felkért előadóként. A magyar nyelv talán minden kárpát-medencei és nyugati rendezvényén jelen volt, olykor még most is jelen van. 

Tudományos érveiből, meglátásaiból érdemes felidéznünk ízelítőül néhányat. 

1. Számunkra a magyar nyelv a kisebbségi régiókban mindenekelőtt az azonosságtudat legszilárdabb alapját jelenti. (…) A nyelv az, amely azonosít és megkülönböztet, összeköt és elválaszt, amely bezárhat és befogadhat, de amelyből kis is zárhatjuk magunkat. (Hargita Népe, 2014) 

2. Egyetlen magyar nemzeti nyelv van (irodalmi és köznyelv), és ennek – mint minden nyelvnek – valóban vannak regionális változatai. Földrajzi értelemben ma központi norma nincs, semmiképpen nem lehet azt állítani, hogy a hiteles nyelvi mérce a nyelvterület központjában vagy a fővárosban volna. A központi csupán akadémiai és egyéb központi művelődési intézményeket jelenthet. A közös nemzeti nyelvnek mindenütt jelen kell lennie, ahol a nemzet tagjai élnek, főképpen a mindenkori írástudók nyelvhasználatában. Az erdélyieknek egyre több lehetőségük és esélyük van arra, hogy közvetlen tapasztalatból vagy a tömegkommunikáció révén megismerjék az anyaországi nyelvet és nyelvi változatokat, és arra is, hogy részben igazodjanak hozzá, az anyaországiaknak pedig szintén tudomásul kell venniük a határon túli régiók nyelvét, hozzá kell szokniuk éppen úgy, mint az ö-ző szegedihez, az a-zó palóchoz vagy a szintén nyelvjárásias somogyihoz vagy zalaihoz. (Nyelvmentés vagy nyelvárulás? Budapest, 1998) 

3. A szakrális nyelv többnyire akkor is betölti szerepét, ha nem érthető egészen pontosan a hívek számára. Éppen ebből kiindulva lehetne/kellene újra élővé tenni a sokakban már alvó anyanyelvet (Hargita Népe Kalendárium, 1996) 

4. Mégis van valami, amiben bízhatunk. Az elmúlt negyedszázadban sem a politika hozta el az igazán nagy változásokat, az információáramlás szabadságát, hanem a digitális csoda. Megkésve ugyan, de egyre inkább látható, érezhető, hogyan változik meg ebben az új dimenzióban az informatika, az internet, a digitális technológia révén a tanítás és a tanulás is. (…) Remélhetőleg egy ilyen rendszerbe való bekapcsolódásunk háríthatja el oktatásunk mostani kiszolgáltatottságát. (Székelyföld, 2016/l) 

5. A nyelvvédelemnek, a nyelvmegőrzésnek, a nyelvben való megmaradásnak egyéni és közösségi szinten is a legfőbb eszköze maga a nyelvhasználat, az anyanyelv vállalása. (A magyar nyelv Romániában/Erdélyben, 2020) 

6. Az MTA 1990 utáni tudománypolitikájának legfontosabb eredménye nem az, ami a címekben, elismerésékben nyilvánul meg, hanem az az új tudósnemzedék, amely jelentős mértékben az Akadémia képzési és kutatói ösztöndíjainak köszönhette gyors előrehaladását a tudományos pályán, és ezzel biztosítani lehetett a folyamatosan bővülő romániai magyar felsőoktatás versenyképes működését. (…) A kérdés a továbbiakban az, hogy meghatározó lesz-e legalább a bölcsésztudományokban és a társadalomtudományokban a nemzeti keret és a magyar nyelv: vagy ezekben is a nemzetközi kapcsolatok és az angol válnak meghatározóvá? (Magyar Tudomány, 2025/július) 

7. A nemzeti kizárólagosság hagyományának és a homogén nemzetállam eszményének továbbélése jellemzi az 1989-es változások utáni Romániát. A kilencvenes években elfogadott romániai törvények többségében felismerhetők a totalitárius rendszer és hagyományos román politika nyomai. (Nyelvi jogok Romániában, 1996).

A nyelvben való megmaradásunkhoz szükséges meglátásait, hasznos tanácsait újságoldalakon át lehetne még folytatni. Talán fontosabb ezúttal budapesti egyetemi tanár kollégájának – évekkel ezelőtt írt – itt következő véleménye: „Péntek János személyében kapcsolódik össze Erdély és Magyarország nyelvi kultúrája, tájnyelv és köznyelv, kisebbségi és többségi nyelvhasználat, regionalitás és univerzalizmus. És van abban is valami jelképes, hogy éppen ő, Kalotaszeg (Körösfő – szerk. megj.) szülötte hozta létre újra és erősítette meg ezeket a kapcsolatokat, mert éppen Kalotaszeg az a kultúrtáj, amely Erdélyben a magyarországinak legközelebbi rokona. Több, mint másfél évtizedes tanszékvezetői működése gyarapodást, gazdagodást, differenciálódást jelentett a nyelvészet, irodalom és néprajz egyetemi oktatásában. E három tanszék mostani professzorai és munkatársai mind Péntek János tanítványai voltak.”

Tudományos vagy ismeretterjesztő könyveinek, tankönyveinek, publikációs listájának és díjainak/kitüntetéseinek, tisztségeinek felsorolásába bele sem kezdek, azok sokasága miatt. Csupán az utóbbi évek igen fajsúlyos műveiből említek néhányat: A magyar nyelv jelene és jövője – A külső régiók (2017); A moldvai magyar tájnyelv szótára (2016-2018); A magyar nyelv Romániában/Erdélyben (2020); Kalotaszegi Tájszótár (2021); Otthonosság, hagyomány és identitás a nyelvjárásokban (2024); Erdély(iek) az Akadémia kétszáz évében (2025).

Tudva azt, hogy a nyelvjárástan az ünnepelt tudós és tanár kedvenc szakterülete, e születésnapi köszöntő óhajtó – egyben befejező – mondata így szóljon: Sok mái napot és alkotó kedvet, Tanár Úr!