Egy tárgynak legyen ismert a története, mert akkor igazán érdekes, ha el lehet mondani, hogy milyen körülmények között keletkezett, kik használták, és mi mindent „élt túl”, mondja Málnási Levente néprajzkutató, a Csíki Székely Múzeum néprajzi gyűjteményének kezelője, amikor a gyűjteményről, a benne levő tárgyakról és arról kérdezzük, hogy miként kerülnek az objektumok kiállításra. Persze, a mintegy kilencezer darabból álló néprajzi gyűjteményből – amelyben textíliák, népviseletek, lábbelik és fejfedők, fa–fém–kerámia eszközök, szerszámok, edények, kályhacsempék és írott tojások találhatók, valamint idetartozik a Mikó-vár hátsó udvarán levő skanzen a hét parasztházzal, tizenöt székelykapuval, két gabonással és egy fedeleskúttal együtt – nem könnyű feladat kiválasztani egyetlen tárgyat, és csak annak a történetére figyelni.

Közelebb a valamikori  csíki népi élethez

Miközben Málnási Levente körbevezet minket a tárgyakat tároló szekrények és polcok között, beszélgetés közben felmerül, hogy összpontosíthatnánk a tex­tilgyűjtemény régi és értékes darabjaira: a híres csíki festékesekre, a csíki székely viseletdarabokra, a házbelső textíliákra, csergékre, csepeszekre; vagy a fa–fém–kerámia gyűjtemény legértékesebb darabjaira, a paraszti bútorokra, a festett és ácsolt ládákra, szuszékokra, almáriumokra, padokra, falitékákra; vagy a népi kerámiaművészet Csíkra jellemző alkotásaira; vagy a székelykapukra, amelyek közül három a 19. század elejéről származik. A csíki székely népi mintakincs tárul a szemünk elé, és a köznapi és ünnepi tárgyakon keresztül közelebb kerülünk a valamikori csíki népi élethez. A gyűjtemény reprezentatív darabjai megtekinthetők a múzeum néprajzi alapkiállításán, a Csíki idők járása című és a várostörténeti tárlatokon, amelyen a látogató kontextusba helyezve figyelheti meg a tárgyakat. Miközben körbejárjuk a termeket, ahol a gyűjtemény darabjait tárolják, a muzeológus elmondja, a tárgyak készítése a 19. század végére és a 20. század első évtizedeire datálható, de vannak ezeknél régebbiek, illetve újabbak is. Megtudjuk azt is, hogy a néprajzi gyűjtemény alapját még az 1930-as csíksomlyói Néprajzi és egyházművészeti kiállítás alkalmával rakták le, majd az utána következő évtizedekben véletlenszerű és célorientált gyűjtések is történtek.

Több szerepben

Amellett, hogy a muzeológus ellenőrzi, hogy a tárolókban levő tárgyak megfelelő körülmények között vannak, aktualizálja a leltárat, elkészíti a tárgyak leírását, elvégzi a szükséges adminisztratív munkát, szerepet vállal kiállítások szervezésében, előkészíti a kiállítandó tárgyakat, előadásokat és gyűjtéseket szervez, kapcsolatot tart szakmabeliekkel, és még a múzeum szakkönyvtárát is rendezi, sorolja a feladatait Málnási Levente, hozzátéve, hogy – épp, mint más gyűjtemények esetében – legalább három személy kellene ezeket a feladatokat elvégezze. 
Sok munkával járt a budapesti Néprajzi Múzeummal való együttműködés is, mondja, a tavaly októberben Budapesten megnyílt Székelyek című nagyszabású tárlatra a tíz székelyföldi múzeum közül a csíki is kölcsönzött tárgyakat. Csíkmadarason készült pálinkamelegítőt, illetve csíki csepeszt, perefernumládát, a kászoni Salutaris borvíztöltödéből származó palackmosó felszerelést és fali sótartót kölcsönzött a Csíki Székely Múzeum a budapesti Néprajzi Múzeumnak, és Málnási Levente említ egy teljes bútorzatot is, amelyet történetével együtt vettek be a múzeum leltárába. A tulipános láda, az almárium, kamarás asztal, négy szék és a fali tálas 1981-ben Csíkszentgyörgyön, Koronka Sándor asztalos műhelyében készült, tudjuk meg a muzeológustól, és Bors Lajosné Veress Júlia csíkmenasági bútorfestő asszony festette meg, a régi csíki bútorok stílusát követve, de a hagyományhoz már nem szervesen kapcsolódó, 20. század végi stílusban.

Tragikus történet 

Fényképen mutatja a Budapesten kiállított tárgyakat a muzeológus: a fotón önmagában nem tűnik különlegesnek a népies motívumokkal festett bútor, de Málnási Levente elmondja, hogy a fényképen hozomány látható: egy csíki fiatal feleség, Ujlaky Márta-Nikoletta hozománya, aki 1981 szeptemberében kötött házasságot egy budapesti fiatalemberrel. Míg a feleség a román hatóságok engedélyére várt, hogy Budapestre költözzön, elkészült a kelengyebútor, népies, régi csíki bútorokra emlékeztető stílusban, mert a fiatalasszony Budapesten is szerette volna csíki identitását hangsúlyozni, magyarázza a muzeológus. A kelengyét ideiglenesen a csíkszeredai, Szentlélek utcai családi ház egyik szobájában helyezték el. 1981 végén azonban a gázvállalat Ujlakyék háza mellett dolgozott a fővezetéken, amikor a gáz a ház alapja alatt beszivárgott az utca felőli szobába. Amikor másnap reggel a nagymama begyújtani készült a csempekályhába, és a gyufásdobozon elhúzta a gyufát, robbanás rázta meg a környéket: a ház fala ledőlt, a szobában lángok csaptak fel. A nagymama szörnyethalt, az ágyban alvó fiatalasszony testére ráégett a műszálas pizsama, kórházba szállították, de nem sikerült megmenteni az életét. Szülei életük végéig gyászolták. Mint Málnási Levente közli, Márta édesanyja néhány évvel ezelőtt hunyt el, és a sértetlenül megmaradt kelengyebútort halála előtt a Csíki Székely Múzeumnak adományozta. A hozománynak szánt berendezés végül 2024-ben került el Csíkszeredából a budapesti kiállításra.